Wels/AUT – Istanbul/TUR – Ōsaka/JPN Ezalkalommal Welsben kezdtük kedden (aug. 23.), mert időközben kiköltöztünk, így az eleje egy szép kocsikázás volt…
Japán 2016-2 Aki ismer engem, tudja, hogy télen sikerült egy pofátlanul olcsó jegyet kapnunk egy error fare miatt…
április 4 – Hong Kong A lehető legjobb időben kellett indulnunk a reptérre a méretes csomagjainkkal: a reggeli dugóban. Már pólóra…
április 1-3 – Yokohama és Tōkyō Április elsején a poén kedvéért magunkat vicceltük meg. Felkeltünk szépen reggel, hogy most akkor kimegyünk a…
március 31 – Yokohama Nehezen indult a reggel, összepakoltunk, Kunio kivitt minket a fujisawai állomásra, elbúcsúztunk és indultunk Yokohamába.…
március 30 – Kamakura A reggelt nem pontosan Kamakurában kezdtük, hanem Ōfuna városában, ahova kis kerülővel jutottunk el, mert rossz vonatra…
március 28-29 – Hakone A hétfőt kicsit eltoltuk. Reggel még időben keltünk és indultunk el, megnéztük a szállás melletti kis…
március 25-27 – Kakegawa CSI** 2016 Ezt a hétvégét egy posztba szoktam húzni, mert túl sok izgalom nem szokott történni, még a…
március 24 – Kyōto Többször voltunk már a városban, mégis újra és újra vissza kell térnünk, hogy csökkentsük a bakancslistát.…
március 23 – vissza Japánba Azt gondoltuk, az utolsó reggelre pont jó lesz, ha elmegyünk egy kihaltnak mondott vidámparkba még a…
március 22 – Gyeongju Reggel összepakolásztuk a cumónkat és elmentünk a belvárosba felkapni a kocsinkat, mert erre a napra egy…
március 21 – Busan másik oldala Ma szerencsére megint egy nyugisabb nap jött, csak két helyre mentünk el, mert a végére én…
március 20 – úton Busan felé Hajnal 5kor felébredtünk és elkóvályogtunk a vasútállomásig, ami 5 perc séta sem volt. Indult ugyan innen…
március 19 – ezt nem így terveztük Délelőtt egyből a Seoul Race Course-ra indultunk ki (szöuli galopp-pálya). Gondoltuk, körbenézünk csak és utána folytatjuk…
március 18 – vegyes program Reggel az első állomásunk a Jongmyo szentély volt. Már két nappal előtte kiszúrtuk, de kizárólag vezetőkkel…
március 17 – Seoul mélyebben Reggel úgy döntöttünk, kimegyünk a Gyeongbokgung palotához. Ugyan több palota van a városban, de időnk nincs mindegyikre,…
március 16 – az év leghosszabb napja Legalábbis nekünk nagyon az volt. Éjfél körül már a Haneda reptéren voltunk, be is dobtuk már…
egy alternatív március 15 Otthon sem nagyon tartjuk a március 15-ét, bár néha kinéztünk valami rendezvényre, de itt a világ…
március 13-14 – amikor a Qatar szépíthetett volna Először 2010-ben utaztam a Qatar Airways gépén, akkor a Bécs-Doha, Doha-Hong Kong vonalon. Minden annyira jól…
Tokyo utolsó nap és a repülés Hétfőn napsütésre ébredtünk. Kitört végre itt is a tavasz (megjegyzendő, szerdán már 2 fokra esett a…
Visszatérés Tokyoba Vasárnap reggel tehát elindultunk a nahai reptérre. A meleg kellemes volt, de a páratartalom még mindig…
Okinawa – Naha II. Szombat reggel a közeli Fukushu parkba mentünk. Voltunk már itt, csak szeretjük. Itt se volt jó…
Okinawa – déli barangolások Déli, mármint a déli oldal 🙂 de lehetett volna folyamatosan dél is, annyira mocskosul erős volt…
Okinawa – kastélynap Fura látvány fogadja reggel a földrengések miatti felújítások alatt levő hotelben megszállva. A nyolcadikon. Mutatom.…
Okinawa – szigetmax Tegnap már szebb időnk volt, úgyhogy az egész nap a strandolás jegyében telt. Délelőtt a hotel…
Okinawa – Churaumi Ez a második napunk itt és ha csak ezt az egyetlen napot töltöttük volna itt, akkor…
Naha I. Mi nem tudunk csak úgy egyszerűen utazni, az a kivétel, amikor csak úgy kimegyünk a reptérre,…
Kakegawa CSI*** 2015 Péntek reggel felmásztunk egy rendes, menetrend szerinti buszra (van ám a versenynek is ingyenes busza, de…
Kamakura & Odawara Gyönyörű szép időnk volt végre, hogy újra bejárhassuk a korábbi helyek egy részét, illetve hogy kiegészítsük…
Kawaguchiko Annyi minden után, amit Japánban már megnéztünk, felfedeztünk, bejártunk, rá kellett döbbennünk, hogy nem láttuk még…
Két elvesztegetett nap Tokyoban Nézzük előbb a szombatot, mert az b.sz fel kevésbé. Ott tartok, hogy nem tudok tartózkodni a…
egy értelmes nap Na nem azért, mert Istanbul nem volt az, de annak tükrében ugye, ami utána jött, inkább…
Tokyo minimál Szóval ott tartottunk, hogy megérkeztünk Tokyoba. Ja igen: a történet milyenségéből kifolyólag kevés kép lesz most,…
16.nap – repülés haza Korán keltünk vasárnap reggel, de basszus annyi cuccunk volt, hogy laza 2 óra 20 perc alatt…
14-15.nap Tokyo Péntek délelőtt visszavonatoztunk Tokyoba, majd a szállásra. Ott hagytuk a csomagokat és mentünk a városba, végre…
12-13.nap Enoshima és Kamakura Szerdán felhős volt az ég, de Kunio levitt minket az Enoshima sziget közelébe, ahonnan már besétáltunk.…
11.nap – Ikebukuro Most rajtam volt a sor, hogy kidőljek, ezért elcsúsztunk a csomagolással is, bár nem siettünk sehova.…
10.nap – Asakusa és Nakano Reggel relatív sokáig aludtunk, Marci nem volt túl jól. Délután bementünk az Asakusára, egyrészt, mert 文化の日…
9.nap – belváros Előző nap kiderült, hogy elmarad a kutyafotózásunk, emiatt teljesen megváltoztattuk az eredeti programot, miszerint lementünk volna…
8.nap – Odaiba Éjjel a manók kicserélték a város díszítéseit, így amíg aludtunk, átléptünk a Halloweenből a karácsonyba. Karácsonyfák,…
6. nap – roamingolás a városban Elcsúsztam megint, sok dolog volt, meg közben már nem csak Marci köhög, hanem én lettem lázas…
5. nap – Ueno és Akihabara Szerda reggel elkísértük Attit Ikebukurora, mi meg mentünk tovább a környéken. Megnéztük végre az itteni Tokyu…
3-4. nap, Kanda és Ginza Hétfőn reggel végrevégrevégre elmentünk a Kanda használtkönyvek fesztiváljára (神田古本祭り), ami értelemszerűen a Kanda környékén van és…
2. nap – édes káosz Jaj nekem, ez a tegnapi nap 🙂 Tök klassz volt. Reggel elaludtunk persze (jetlag, én így…
1.nap Akihabara Átaludtuk a délelőttöt, mert ugye előző este buliztak a fiúk. Valahogy délben felkeltünk, aztán elindultunk befelé.…
0. nap Ilyen hülyét még, de tényleg, 3 órába került, hogy eljussunk Naritáról Kashiwába (45 perces út kellett…
Egy hosszú út margójára Ideértünk. Jegyzeteltem útközben, tessék 🙂 Én még életemben nem kerültem dugóba a Liszt Ferenc Nemzetközi Reptéren,…
Oppan Gundam Style Felkeltünk, mert azt utolsó értelmes napon is kell. Megint ki fogok hagyni csomó dolgot, előre látom.…
Lost in Tokyo Atyavilág, hogy elmaradtunk, most lesz mit olvasnotok 😀 Hétvégén a ti szempontotokból sok dolog nem történt.…
bambik és bamboo-k Csak nem sikerült időben elindulnunk a jó kis fárasztó napunkra, így 11 körül értünk csak az…
Nyaralás Két napból maradtatok ki, itt az első. Reggel visszamentünk a régi hajóhoz, a Hikawa Maruhoz, ahol…
Youkoso Yokohama e Tegnap este átjöttünk Yokohamába, olyan 1,5 óra út volt. Leszálltunk Shizuokában pecsétért és kajáért, így egy…
Kakegawa fuss el véle Ott hagytam abba, hogy elmentünk vacsizni szombat este. Az utcán az egyik részt nagyon szerették a…
Kakegawa és a cserifák Nem vesztünk el, csak elmismásoltuk az időt. Megérkeztünk ugye csütörtök este szépen Kakegawába, itt hagytam abba.…
A gazdátlan esernyők városa No akkor a második repülőút. Megpróbáltuk lebeszélni először a 38J-vel, hogy nagyon akar ablak mellé ülni,…
csokimánia Megérkeztünk Zürichbe. Semmi gond nem volt a kis Fokkerrel, ráadásul mivel egy pesti túlbuzgó elvette véletlenül…
nyugis nap Vagy mondjuk inkább uncsinak? Tokyoban? Pedig lehet. Délelőtt elbicikliztünk az Ueno parkhoz, de az istennek nem…
X-faktor Japán Tokyo nem változott semmit: pezsgő, tiszta, lenyűgöző. Valami van a levegőben, amitől jó itt lenni még…
Japán megint Ugorjunk vissza az időben. Kedden délelőtt, Balin sétálgatva a városban láttunk egy táskaüzletet, ahol voltak bőröndök…
balcsi a köbön Szóval az történt, hogy a kirándulás előestéjén megbeszéltünk egy sofőrrel valamit, hogy hova visz el minket…
Singapore, szeretem Teljesen más világ ez, mint Malájzia volt, sokkal jobb. Szombat reggel kimentünk a Singapore Polo Clubba,…
Szingapúr, a mi városunk Gyerekek, nem viccelek: fél óra után imádtuk a várost. Tiszta Hong Kong. Tiszta, modern, átlátható, nincs…
Kuala Lumpur 3. A konklúzió előrehozva: visszatérünk ugyan, mert már megvan a repjegy, de nem szeretnék többet. Ha nyomort…
Kuala Lumpur 2. Furcsa ez a város. Hihetetlen szegénység van az egyik sarkon, de úgy értsétek, hogy szipusok, kunyerálók,…
Kuala Lumpur 1. Jaj nekünk. Már ott tudtuk, hogy valami nem lesz itt százas, amikor az útlevélellenőrzéskor a (szerintem)…
munka kipipálva De micsoda körülmények között… Egy sátorban kaptunk helyet egy másik stand mellett, de ez még rendben…
Keleten a helyzet változatlan Már ami Osakát illeti. Durván végigaludtuk a repülőutat, de írd és mondd amint elindult a repcsi,…
Tokyo express Megjöttünk, megjöttünk, rapid látogatás és rohanunk is tovább ugye, most a Haneda reptéren várjuk a repcsinket.…
happy finish Reggel összekaptuk magunkat tehát és elindultunk átnézni az Asakusa városrészt. A nagy vörös kapunál kezdtünk, aminek…
Tokyo reloaded Kora reggel keltünk, vonatozás ki az osakai Kansai reptérre, majd jött az eddigi egyik legjobb repülés…
Osaka és a ryokan Megjöttünk a második versenyre. Sikerült elbeszélni egymás mellett a szervezővel, így péntektől volt szállásunk a néninél,…
Hawaii remake by Japan Nahát, bejártuk Nahát 😀 Sikerült rosszul beállítanom az ébresztőt, úgyhogy kicsit stresszes volt a reggeli repcsi…
Kyoto Reggel elmentünk végre Nagoyából, simán elértünk egy shinkansent Kyoto felé, még ülőhelyünk is volt.…
Kakegawa 3. nap és a nagoyai sokk Isteni napra ébredtünk, esett szinte egész nap. Kimentünk szépen a versenyre, semmi extra nem volt. Rájöttem,…
Kakegawa 2. nap Nagy hírt kaptunk reggel. Felhívtuk a Vietnam Airlines-t, mert az utolsó társaság felel a csomagért és…
Tokyo tökjó Valami előnye csak volt ennek a marha repülési rendszernek, amit letoltunk: nincs jetlag. Nem közepes, nem…
Tokyo 1/1. nap Na nézzük, hol tartottunk. A repülés nem volt húha meg semmi, végigaludtam kb., nem ablaknál ültünk,…
Saigonból jelentjük Mivel így szerdán, 27én délután érkezünk csak Tokyoba, teljesen át kell szervezni a programunkat. Kicsit se…
megszakítjuk adásunkat Túl vagyunk az út egy részén és direkt nem a felét mondom. Próbálom sorban összefoglalni. Rossz…
utolsó nap Kár, hogy itt kell hagyni ezt a várost. pörgős, személytelen, mégis tetszik. A külső része teljesen…
nemérekrááááá Csocsi, bocsi, de egyszerűen vagy netet nem tudok intézni, vagy időt. A kettő együtt ritkán jön…
Hong Kong 5. nap Sikeresen megtaláltuk egymást Patrick apjával, tele van a ház, itt van egy német pár, náluk tartja…
újra Hong Kong Sikeresen visszaértem, érdekes út volt. úgy kezdődött, hogy azt mondták, menjek ki 2 órával a vonat…
csapat eredmény Unatkozom (egy órával később jön a busz, mint ígérték), úgyhogy beszámolok. A nap híre: már 14…
Guangzhou rejtelmei Ma reggel elintéztem, hogy még egy napot alhassak itt, mert 24én este csak késő éjjel érnék…
a tegnap este elmaradt Olyan fáradt voltam, hogy ettem, felmentem és azzal a lendülettel majdnem végig aludtam ma 9ig. Itt…
Foshan Utálod a zöld kis emberkéket? Utálod, hogy folyton odajönnek? Utálod, hogy szinte semmit sem látsz az…
újabb fantasztikus nap :) Szeva mindenki 🙂 A nap rossz híre, hogy nincs telefonom (valszeg holnapig, mégis Kína 3. legnagyobb…
Chen Clan Academy és a VIP shuttle Reggel korán keltem, nyűgös voltam, mindenki kávét ajánlott, amikor a fejemre nézett és elmentem sepak takraw-t…
wushu, vagy amit akartok Reggel hajnalban elmentem megint wushura (Európában kevésbé ismert harcművészeti sport), nem bírom megunni, csodás ruhák, szép sport,…
díjlovaglás Üdv ismét a díjlovagló pályáról. eszméletlen a táj a környéken, múltkor simán átaludtam, most igyekeztem ébren…
unalmas nap Mielőtt elfelejtem: azt hoztam volna be az országba, amit akarok, mert még a röntgenen se kellett…
elmaradás-behozás :) Bocsi, teljes összevisszaság lesz, a képeket most nem rakom fel úgy, hogy szöveghez passzoljanak, ellenben alá…
Facebook és apróságok A (számomra mindenképp) jó hír az, hogy szerveztem innen is Facebookot, szóval tudom tartani a kapcsolatot…
Hong Kong 2. nap Ez a város teljesen őszintén valami elképesztő. Rengeteg dolgot néztem meg ma (hólyagos is lett a…
utazás és Hong Kong 1. nap Most itt ülve a csendes kis szobámban egész más dimenziónak tűnik az a rengeteg hangos utas…
-5 nap Már csak 5 nap van hátra és majdnem sikerült elrontani mindent, de tegnap kiengedtek a kórházból…
a lovas programok Az idők természetesen ottani helyi időben értendőek, ami 8 óra különbség Magyarországhoz képest. A vastagon, dőlt…
-40 nap Megkaptam az oltásokat. Mivel korábban már utaztam olyan helyre, ahova kellettek, így most csak egy tífuszt…
repjegy Igenigenigen, megvan a jegyem. Elvileg mind a 4 járaton ablak mellett (és a 11es sorban) ülök,…
tervezett sportok …aztán meglátjuk utólag, mi lesz belőle. lovaglás (egyértelmű) wushu taekwondo dragon boat judo szinkronúszás box sepaktakrew…
megyek Ázsiába :) terv: 21 nap Hong Kongban és Dél-Kínában, részvétel fotósként az Ázsia Játékokon, a képek újságokban való…