Kyoto

Reggel elmentünk végre Nagoyából, simán elértünk egy shinkansent Kyoto felé, még ülőhelyünk is volt.

mtph9343

Kyoto nagyobb turistaközpont, mint bármi, ahol eddig voltunk és ebbe a tokyoi császári palota is beletartozik. Irtózatosan sokan vannak. Vagyunk 😀 Nagyjából elboldogultunk a városban közlekedésileg, de sétáltunk sokat.

Csomagmegőrző dobozt találni kihívás volt, így, hogy nagyobb az enyém most, csak kettőbe fértünk bele.

Kezdésnek elmentünk a Fushimi Inari-taisha szentélybe, itt volt messze a legtöbb turista, meg egy szent ló is, akinek kitettek répát áldozatként, valamint rizst. Japán ló biztos 😀

WordPress Image Gallery Plugin

Utána elindultunk sétálva a Toofokuji templom felé. Isteni szép, de komolyan. Ha csak ezt látja valaki Kyotoból, már az is csodálatos.

WordPress Image Gallery Plugin

Itt kihagytunk egy napirendi pontot és egyből a Gion negyedbe metróztunk, ami kvázi az óváros rész, itt vannak/voltak a gésák. Beültünk egy Starbucksba, de itt fizetős a net.

WordPress Image Gallery Plugin

Hatalmas mázlink volt, a sok ál-gésa mellett, akik igazából turisták (japánok is) beöltöztetve és kifestve, találkoztunk egy igazival is, ami fényes nappal nagyon nagy ritkaság, általában csak sötétben jönnek elő és nem állnak meg pózolgatni, na főleg nem egy virágzó cserifa előtt.

Elkapott minket is a cseri-láz teljesen, egy út volt a közelben, amiről tudtam, hogy szép, de azt nem, hogy tele van cserifákkal. Fotóztunk rendesen 🙂

WordPress Image Gallery Plugin

Félhulla állapotban (hetek óta nem aludtuk ki magunkat és egy hete pörgünk itt a fejünk tetején) átvonszoltuk magunkat a Kyoto Old Imperial Palace kertjébe, ahol ugyan láttunk két lovas rendőrt, de bemenni sehova se lehet, külön engedélyt kell előtte kérni valami hivataltól.

WordPress Image Gallery Plugin

Gondoltuk, akkor majd jól megnézzük a Nijo kastélyt. Aha… Van egy 600 yenes belépő, de elhasználtuk a készpénzünket a Kyoto állomáson reggel, mert nem lehetett a sima élelmiszerboltban kártyával fizetni. OK, akkor ATM. Megkerestük a legközelebbit, megfejtettük, de csak 10ezret lehetett levenni, ennyit nem akartunk. A következő nem ette a kártyánkat, a harmadikban megint csak 10ezer. Ja, az első helyen sikerült riasztanunk az egyik gomb megnyomásával a rendőrséget, amire azt hittük, a kártyát adja ki 😀 szerettek, na. Szóval itt már kivettük azt a pénzt, mert fél órája szórakoztunk ezzel. Mire visszaértünk a kastélyhoz, nem engedtek már be, mert egy órán belül zárt.

WordPress Image Gallery Plugin

Elindultunk le a Higashi Honganji templomhoz, itt épphogy bejutottunk. Cipőt levesz, bent fotózni nem lehet (kivéve a magyaroknak sutyiban).

WordPress Image Gallery Plugin

Este még ettünk egy fasza fagyit, az évben az elsőt (egész kellemes idő volt, tavaszias, pólóban rendben volt), majd átvonatoztunk Osakába.

2013-1-9693

Alig találtuk meg a boltot, amit kerestünk, egy lányt megkérdeztem és nem csak elmondta, hogy merre, hanem eljött velünk a boltig teljesen. Tök aranyos volt.

Aztán kivonatoztunk a szálláshoz, itt vagyunk 10 percre a Kansai reptértől, hajnalban megyünk ki és reggel 9re Okinawára érünk. holnapra vacak időt mond, de 21-24 fokot, szerdára jobbat, napsütéssel.