Ha azt mondom, nem tudom, mi van most, akkor nem mondtam még semmit. Pár óra múlva megyek ki a reptérre. Őszintén alig várom, hogy mehessek, leszakadnak a lábaim, semmi erőm gyalogolni, de még megyek egyet sétálni a Tsim Sha Tsui környéken, mert muszáj, mert nagyon fogom sajnálni, hogy el kell innen mennem. Elfog a pityergés, ha belegondolok, hogy el kell innen mennem, de mennem kell, mert egy napot nem bírnék ki most így itt tovább. Egyszerűen fantasztikus Hong Kong. Kína nem nyűgözött le annyira, de nem rossz, csak másfelé és kéne barangolni és ha nem tud az ember legalább kicsit mandarinul, akkor el is felejtheti, hogy mindent megoldjon. Nézem itt az alsóbb szinten a népeket, akik a kínai expressz vonathoz állnak sorba (check in) és komolyan bőgnék, ha mennem kéne még egy kört, de akkor is fogok, ha soha többet nem jutok el ide.
A mai napom eddig: a Man Mo templom nem rossz, elvileg tilos fotózni, gyakorlatilag mindenki teszi, de nem bírsz bent maradni 5 percnél tovább, hiába megy a ventillátor, annyi füstölő van bent, hogy kibírhatatlan a füst. Az istenek biztos marha boldogok, én kevésbé voltam az. A Hollywood Road semmit sem ér, még jó, hogy ott volt a templom is, morcos lettem volna, ha csak azért másztam volna fel a hegyre.
A galoppot megtalálni kicsit trükkös volt, de megvolt. Amúgy a hely olyan, mint a Kincsem Park lehetett fénykorában, csak háromszor akkora legalább 😀 Rengeteg ember, senki sem igazán elegáns, csak akik a felvezető ringben vannak, de ők se kirívóan és az emberek nem szotyiznak, hanem csirkelábat majszolnak. Lehet automatákon is fogadni, kell hozzá kínai nyelvtudás.
Megoldottam, miért taknyosodik annyi itteni: jönnek-mennek itt a pulóverekben, kabátokban, sapkában, sálban (nagyon nem viccelek, néha már 24 fokra is lehűl a levegő), majd bevágtatnak a légkondis részlegbe leizzadva és megint ki és kint rohadt meleg van, akármit is gondolnak. így nem csoda, ha folyton taknyos mindegyik. Ráadásul nem ám magukat állítanák át normális viselkedésre, hogy ne pulcsiban mászkáljanak, amikor nekem a farmer-póló kombóban konkrét kihívás a napon maradni, hanem eszik a gyógybogyókat, amiket a reklámokban tolnak. Baromi logikus, legalábbis itt is jól kereshet a légkondi- és a gyógyszerrészleg.
Elfelejtettem mesélni, mekkora ökör voltam. a Hung Hom vonat- és metróállomáson hagytam a csomagomat, amikor visszaértem Guangzhouból, mert azt mondta Patrick, csak este tudunk találkozni (majd megadta az apja mobilszámát, ergo nem is függtem tőle). Innen kellett kijutnom a Yuen Long állomásra, ami kint van a fenében. nem vettem észre a metróvonalat, ami átszállás nélkül ki vitt volna oda és képes voltam úgy megoldani, hogy 3 átszálláson át kellett bumliznom a csomagokkal. Üdítő egy érzés volt, na. Főleg másnap reggel észrevenni, hogy egy metró behoz a központba fél óra alatt, nem kell egy órát vakarózni mindenfelé. azt hittem, a guta megüt.
A másik hülyeségem, hogy megvolt ugye Patrick apjának (Pat Sui) a száma, de azt hittem, csak az első kettő a körzetszám, így a harmadiktől kezdve hívtam és kicsöngött, de egész nap nem vette fel senki. aztán este ott ültem elkeseredve a Yuen Long állomás egyetlen telefonfülkéje alatt a földön (a net sem ment) és elővettem Simon (a Csernus-lookalike pasi a Hong Kong Jockey Clubtól) telefonszámát, hátha ő tud nekem segíteni, este 9kor ennyi csomaggal nem tudtam, mitévő legyek. Akkor nézem, hogy az első 3 szám a körzetszám. Hívtam így Patot és egyből rendben volt. Na mondom hello… Utána este amúgy taiwani csemegét ettünk, mézes marhahús csíkokat, nagyon-nagyon finom volt (Pat húga aznap érkezett vissza onnan).
Megint rohanós leszek, előre irigylem a népeket, akik utánam jönnek majd be 😀 IJ, bocsi, európai gyomor. Tudja a fene, mit ettem tegnap este abban a levesben. Vagy a teával ütötték egymást, én is ütöttem volna, aki elkészítette.
Szerintem van ilyen hülyeségi verseny és nagyon nagy a nyeremény és úgy lehet részt venni benne, hogy eszméletlen ruhákat válogatsz össze. Vagy a szokásos tünet van itt is, az egyik szobába van bevezetve a villany, a másikban van a tükör. Nem tudok ilyen gyorsan fotózni, egy pasit levideóztam (meg nincs pofám szemből), de félelmetes cuccokat hordanak együtt. A csíkos-kockás probléma fel sem merül, ellenben a sportcipő-halásznadrág-zakó, aminek csillog a hajtókája kombó oly normális itt, mint amennyire fura egy farmer-póló verzió. Szinte cikinek érzem magam, tettem is egy kínai csatot a hajamba (baromira tetszik btw), mert állatira nem illik a szőke hajamhoz és nem is úgy hordom, ahogy kellene, hanem ahogy nekem jól esik.
Na megyek, még kell néznem valamit és átgondolni, kinek mit viszek, nehogy nekem valaki kimaradjon 🙂