Furcsa ez a város. Hihetetlen szegénység van az egyik sarkon, de úgy értsétek, hogy szipusok, kunyerálók, hajléktalanok, szeméthalmok, de olyan szinten, hogy úristen, félig lebontott vagy soha fel se épített házakban élnek, falapokból eszkábálva szobákat, a másik oldalon meg ott a fasza vonat, metro, monorail, a tiszta modern buszok, a felhőkarcolók. Láttunk álláshirdetést, ami 1800-4000 ringitet kínált, erre Marci felvett egy kabátot, ami 5800ba került volna. Persze Batman-jel volt rajta, de akkor is 😀
Reggel átcuccoltunk a belvárosi szállodánkba, a Citrusba. Semmi extra szoba, egy kis extra büfével a másik emeleten, ahol ehetünk, amíg még van mit.
Vonattal jöttünk be, komoly 1,9 egész vidékről a belvárosba. Pechünkre éppen felújítanak csomó állomást, így cipelhettük a csomagokat a lépcsőkön le meg fel. Az aluljáró errefelé ritkaság, a zebra szintúgy és nem álltunk neki rambózni két bőrönddel, két kabáttal (iiiiiiigen, nem férnek be a bőrikbe) és két nehéz fotóstasival, miközben legózzuk, hogy merre kell egyáltalán menni.
Egyébként meglepően kulturált és tiszta volt a vonat, csókoltatom a MÁVot. Mondjuk nagyon lassú az elővárosokban, 1,5 óra volt az út a két hotel között.
Reggeliztünk egyet, aztán elmentünk úszni az emeleti pancsiban, majd irány a város. Elájultunk kicsit a környék lepusztultságán, majd elmentünk a KL Sentral állomáshoz, ahol a környéken sok látnivaló volt, amiket tisztességesen körbe is fotóztunk. Közben ilyen kétperces esők voltak, elkezd durván zuhogni, aztán elcsitul és kisüt a nap.
Voltunk egy hindu templomnál is, a Sri Kandaswamy Kovilnál, ami természetesen zárva volt. Útközben láttunk egy kínai feliratos katolikus templomot, ami úgy meglepett 🙂 aztán egy mecsethez mentünk (Masjid Negara), ahova nem muszlim lévén nem mehettünk be (a rövidnacimtól tekintsünk el).
Ekkor már kaját kerestünk, így néhány látványossággal később (Bangunan Sultan Abdul Samad) már nyűgösen kerestünk valami tápoldát, így betértünk valami indiai helyre.
Uramisten, hát ekkorát rég szo… szívtunk 😀 Az üdítő nagyon finom volt, az enyém mézes-citromos-limeos tea, amibe forrón jeget tettek, így a pohár meleg volt, de szívószállal belehúzva az ital meg hideg, Marcié ténylegesen almából csinált almalé, szintén hasonló elv alapján. A kaja… well… hát maradjunk abban, hogy kár, hogy nem a Burgerbe mentünk be 🙂 Sírtam, annyira fájt a szám belül, de éhes voltam, valamit enni kellett. Egy tuti: soha többet nem kérek masalát, ha halacskás, ha nem.
Felszálltunk a városi ingyenes buszjáratra (két ilyen vonal van, rajta free wifivel és bődületesen hidegre kapcsolt légkondival), ami beállt a dugóba, de hatalmas zuhé jött, mi meg legalább száraz helyen voltunk, ha csak lassan haladtunk is. Bementünk egy plázába, mert nem volt jobb ötletünk, hogy kivárjuk az eső végét, ami jó is lett: végre lett pillanatragasztóm. Ami nem fog, ahogy azóta kipróbáltam 😀
Rengeteg az indiai, alig lehet helyit találni vagy nem tudom, de sötétebb a bőrük a népeknek, mint amire számítottunk. Mindenesetre maláj éttermet se láttunk még, csak indiait.
Voltatok már pálmaházban vagy bármi ilyen trópusi üvegházban? Na itt is ilyen, csak egész nap. Páratartalom az egekben, mellette 30 fok körüli hőmérséklet.
Felvetődött a kérdés a ninja nőket látván, hogy itt hogy megy az ismerkedés? Errefelé nem üres frázis a “szép a szemed” 😀 De amúgy rendesen mennek ruhákat vásárolgatni meg minden, a férjük bezzeg sort, ujjatlan felső, ők meg izzadnak a privát szaunában.
Este megnéztük a szobában a helyi Éjjel-Nappal Kuala Lumpur műsorát, majd elégedetten hátradőltünk, hogy ilyen minőségű műsort mi is össze tudunk rakni otthon. Jó éjszakát, gyerekek.
