A konklúzió előrehozva: visszatérünk ugyan, mert már megvan a repjegy, de nem szeretnék többet. Ha nyomort akarok látni, pont elég van otthon is. Hiányzik Japán.
Délelőtt nagy nehezen felkeltünk és elindultunk a Batu Caves felé. Rossz irányba. Aztán taxival. Aztán a jó irányba. Mindezt egy hőkabinban, pláne azért, mert farmerben mentünk, mert azt mondták, rövidnaciban nem lehet bemenni. Höhö, hát senki se tartott vissza senkit, hogy ne menjen be.
Ott felmásztunk 272 lépcsőfokot ugyanebben a melegben, mert az fun. Szó szerint vizes ruhában mentem vissza délután még a szobába, mert fent ráadásul irtózatos páratartalom volt, csak azért nem 100%, mert az már eső, de a falakról folyt a víz.
Fent volt pár szentély, útközben sok szemtelen majom, néhány kakas meg ilyenek. Az egyik majom nekiállt a táskámba nyúlkálni, úgy kellett elzavarni. Biztos azért, mert előtte lefotóztam, ahogy megdugja őt egy másik majom 🙂
UPDATE: itt valahogy átállítódott a fényképezőm, innentől kezdve a képek nyomorúságos 2 megapixelben készültek az egész út során… Így jár az ember, ha nem néz rá a képekre rögtön rendesebben.
Visszatértünk a városba, de egyből a központba vonatoztunk (kintről vidékről komoly 140Ftért egy hipiszupi vonaton) és megnéztünk pár dolgot, ami kimaradt.
Az első pont a Masjid Jamek mecset volt. Ritka jól sikerültek a mecsetek errefelé 🙂 itt már nem mertünk kockáztatni: láma amcsi módjára a Burgerben ebédeltünk, aztán sétáltunk egyet a Central Marketen, de rémes. Tényleg. Bűzlik az utca maga, nemhogy az emberek, szemét, igénytelen sittnegyed.
Visszamentünk pihenni egyet a szobába, ahonnan csak naplementekor merészkedtünk elő. Elindultunk, hogy na most aztán kilátótorony, Menara KL. Na, vajon rossz irányba indultunk el? 😀 Egy órát gyalogoltunk, a végére rohadtul fájt a lábam, de feljutottunk. Olyan hülye pózban vannak az üvegek, hogy rászorított obival is látszik tükröződés, szóval nem fényes. Aki nem akar fotózni, csak nézelődni, annak fasza. Nyomorult sétáltatós pónik nélkül jobb lenne azért.
Elsétáltunk a másik ikonhoz, a Petronas toronyhoz, hogy ott este van egy olyan zenés vízi játék, mint a Margitszigeten már. Útközben ettünk egy kókusztejjel kisütött kukoricát, az enyémen só is volt. Némelyik szórakozóhely tele volt kétes nemi identitású, nemi örömöket pénzért kínáló lényekkel, de egyik-másik kifejezetten ijesztő volt.
25 perccel korábban értünk oda, így kivártuk a Simfoni Lake (nem elírás) műsorát. Hát… hát… Egyetlen popdal alatt megy a játék, egy színnel, kiszámíthatóan. 3 perc és kész, még Al Bundynak is ciki lenne. Csalódottan mentünk vissza a hotelbe.
Kuala Lumpur egynek jó. Ha a környéken vagy, érdemes megnézni, de egy nap, nem több. Este ideérsz, egyből kis városnézés és másnap estig bejárod a többi dolgot. A tömegközlekedés olcsó, a taxi olcsóbb, mint otthon, de még nem ingyen van, belépő csak a tornyokba van.
Háromszor beszéltük le a portán, hogy másnap hajnalra hívnak nekünk taxit, mert az utcán egy se lesz és mennünk kéne. Háromszor. Hány taxi várt ott minket? Nulla. Isteniek. Reggelire meg sajtos szenyát készítettek elő almával. Ja hogy miért? Hát leléptünk, ezeket a sorokat már Szingapúrban írom 🙂 Mintha Hong Kongban járnék megint. Beszámoló a nap végén jön 🙂