Hogy egy nap nem tud csak úgy nyugodtan eltelni, de tényleg 🙂 de legalább van mit mesélnünk.
Reggel kisétáltunk a vonatállomásra, mert onnan megy naponta többször (nem csak a verseny ideje alatt) az ingyenes buszjárat a lovardába (ahol két belső busz is van, olyan nagy az egész). Kimentünk a versenyre. Ne mondjam, hogy senki se beszél semmi emberi nyelvet. Nagynéha bevágnak egy-egy angolnak hangzó szót (kérdeztem pl., hogy az egyik busz az állomásra megy-e, ami japánul eki, erre visszakérdezett, h szutéson? Angolosok elborzadhatnak nyugodtan). A loviban ingyen innivaló van a belsősöknek meg a lovasoknak és a kaják ára se elszállt. Kicsit szervezetlen az egész, de ez az első CSI*** ebben a lovardában. Jó lesz ez, ha kiforr, meg ha tanulnak. A hangosítás botrány. Vannak így még fotósok, félelmetes módon nyomják a sorozatokat. Az istállók porosak, pókhálósak, koszosak, ki se lettek takarítva, a pályán a fű kopott, mintha nem pihentették volna, az emberek túlszabályozottak (mi is, a nézők is), bár lehet, itt ez a módi.
A lovasok: hát nem szarral gurigáznak errefelé se, a pénzdíjak nagyon magasak. Van egy sanda gyanúm, de majd megkérdezem őket egyik nap, hogy nem a főnökség fizette-e a lovasok repültetését. Itt van Jeroen Dubbeldam, Felix Hassman, John Whitaker, Henk van de Pol, rajtuk kívül egy svéd, egy amerikai nő (akinek azt néztem, hogy a startszáma nyugodtan lehet a kora is, 87) és egy koreai pasi.
március, Kakegawa, Japán
A verseny után visszajöttünk a hotelba, megjöttek a csomagok. Eredmény: az én bőröndöm kuka. A kerekei letörtek, 5 helyen el van szakadva. csodálatos, vehetünk egy új bőröndöt is valahol, legközelebb Kyotoban lesz rá lehetőség hétfőn, ez egy kisváros, sehol se láttam. Bár inkább Osakában, az kevésbé drága, addig csak kibírja valahogy. Kinyitották ugyan, de hozzá se nyúltak semmihez (meg kellett engedni ezt, különben vissza kell érte menni a Naritára).
Este elmentünk megnézni az itteni kastélyt, egész csinike.
Utána be akartunk ülni egy étterembe, hát… az egyik vevő egy picit beszélt angolul, de alig tudott segíteni. Itt elbuktam, de csúnyán. A végén ettünk, finom tempurát (méregdrágán, ez volt eddig a legdrágább napunk étkezésileg).
Most vasárnap este lesz szépséges záróünnepség, megpróbálunk maradni, de nem tudjuk, hogy megyünk be a loviból az állomásra akkor már, meg aznap még van egy vonatozásunk Nagoyába.