Otthon sem nagyon tartjuk a március 15-ét, bár néha kinéztünk valami rendezvényre, de itt a világ másik felén ugye semmi szó sem esik róla. Nekünk is ez a nap a gyaloglásról és a gasztronómiáról szólt.
Nem tudtunk nagyon reggel felkelni, de azért korábban keltünk a szokásosnál. Reggel kimentünk a Tsukiji halpiacra, ami eddig sose jött még össze. Nem rossz hely, kicsit mi 9 körül későn voltunk, csak előtte postára mentünk feladni valamit ismerősnek. A postán amúgy nagyon aranyosak voltak és segítőkészek. Az ember kipróbálhatja, melyik dobozba fér bele a dolog, amit fel akar adni, a postás bácsi megcímzi (legalábbis a gaijinnak megtette), nekünk még a címünket kell beírni a papírra, fizetni és kész vagyunk.
A Tsukiji kicsit egyfajta “tourist trap”. Ez csak egy halpiac, viszont mára akkora turistalátványossággá nőtte ki magát, hogy én cikinek éreztem fehérként sétálgatni ott és úgy éreztem, zavarjuk is a dolgozó embereket – ráadásul most már nem is voltak annyian, reggel nem szeretnék itt dolgozni semmiképpen. Van egyébként egy zöldség- és gyümölcspiac része is, amiről nem nagyon hallani. Jó késeket és egyéb ételes kiegészítő eszközöket is kaphatunk itt a külső piacos részen.
A legtöbb étteremnél horror sor állt, de úgy fest, a külsőbb részekre kevesebb turista megy ki, ott beálltunk pár kínai mögé, akik a végén maguk elé engedtek, mert ők tizen voltak, sokkal tovább tartott őket leültetni, mi meg csak ketten. A hal egyébként nem volt se jobb, se rosszabb a többi sushinál az országban, picit drágább volt, de az se jelentősen.
Innen elmentünk a Shinjukura és Nakanoba kamerákat és obikat nézni, majd kora délután találkoztunk Attival és Naokival a Hachikō szobornál, majd egyből mentünk is sushizni a kedvenc helyünkre a Shibuya környékén.
Már akartam videót csinálni arról, hogy érkezik a rendelés, hát most itt van 🙂
A fiúk lőttek csomó kaját, nekem sok volt picit aznapra a sushiból (el se hiszem, hogy lehet ilyen) és ettek például hamburgereset is (kép mellékelve). Azért az hardcore.
Innen elszaladtunk vissza a Shinjukura, mert előtte nem volt idő megvárni, hogy összerakják a fényképezőket, amiket vettünk, most felkaptuk őket és irány ki a Gotokuji. Ez egy kicsit kijjebb eső templom, arról híres, hogy nagyon rengeteg szerencsehozó maneki neko van itt. Épphogy odaértünk zárás előtt 6 perccel, kikönyörögtem, hogy hadd szaladjunk be. Soha többet nem jöttünk volna vissza, az biztos.
Visszaindultunk a városba és közben retro villamosoztunk egyet, egy megállóra volt a metróállomás, aztán ittunk egy kávét. Innen elmentünk a Ginzára vacsorázni egy közöset Attival és a feleségével, aztán még egy kávét toltunk, mert mi egy hajnal 2-kor induló géppel elutaztunk egy hétre Dél-Koreába. Innen folytatjuk 🙂