Legalábbis nekünk nagyon az volt. Éjfél körül már a Haneda reptéren voltunk, be is dobtuk már a csomagot a pultnál. Hatalmas puszi a Peach légitársaságnak, mert rendes beszállókártyát kaptunk, nem az A4-es otthon nyomtatott lepedőket kellett utána használni, tehát a letépett felét el lehet tenni emlékbe.
A Haneda reptér évek óta várólistás volt, mert mindig késve értünk ide, most volt 2 óránk végre felfedezni. Nem minden volt nyitva, de ha csak ennyit láttunk belőle, már az is egész jó. Azért megpróbáljuk megnézni még, amik zárva voltak, érdekes boltokat találtunk. Az tuti hogy a top 5 kedvenc repterünkbe került. Talán azzal lehetne még dobni rajta, ha lennének valahol pihenőágyak, mint pl. az osakai Kansai reptéren. A rövid japán tartózkodásunk megkoronázása volt az isteni unagi (angolna), amit az egyik kifőzdében ettünk.
A repülés szerencsére unalmas volt, tehát semmi sem történt azon kívül, hogy egyrészt nem kapcsolták le a világítást fel- és leszálláshoz (ami azért furcsa, mert eddig a rengeteg repülésünk során azt mondták, ez nemzetközi szabály), illetve ránk szóltak, hogy közeledünk a reptérre és a levegőben és a földön is tilos a fotózás. Ez a dolog egyébként sehol sem volt kitáblázva és kipróbáltuk, ránk se szóltak érte. Mondjuk Északon nem próbáltam volna rá 😀
Koreáról az első benyomás az volt, hogy kicsit talán túl parásak, de voltaképpen ilyen szomszéddal ez érthető. A metróhálózat még Tokyo után is elsőre hmmmmmm. Sorba állnak ugyan a megállóban, de amint kinyílik az ajtó, megbolondulnak és elindulnak befelé, mindegy, hogy ki szeretne kijönni (Japánban félrehúzódnak, amint beérkezik a vonat és senki se indul be, amíg ki nem szállt mindenki, aki akart). Italautomaták itt is vannak, de reggel totál kihalt a város. Nincs az az udvariasság, ami Japánban, egészen “pesties” a hangulat, már ami a tülekedést illeti. Seoulnak is ezer arca van, mint Tokyonak. Apropó: rengeteg japán van itt, minden ki is van írva japánul, még az állomások nevei is katakanával. És itt is van okos WC és sok érdekesnek tűnő csemege a boltban. Hogy Mártont idézzem egy örökbecsűvel: ez ugyanaz a naprendszer (mint Japán), csak egy másik bolygó. Nagyon találó.
Vettünk ugye a reptérről befelé egy jegyet, azzal tovább is lehet menni, mint a kiválasztott állomás, onnan metróztunk és a végén be lehet váltani a reptérről behozó vonatjegy szerepét betöltő kis kártyát 🙂 Csak 500 won, de az is pénz. Utána megvettük a helyi utazásra jogosító tölthető kártyát, van 3000 wonért sima, bankkártya méretű, illetve egy kisebb, felakasztható jegesmacis kártya 5000 wonért. A sima kártyával jár egy kuponfüzet is, ami engedményes belépőjegyeket biztosít néhány helyre egy fő számára. Egyet-egyet újítottunk.
Reggel lőttünk egy kis reggelinekvalót és egy kávét/teát, hogy ne séta közben aludjunk el, majd ellátogattunk az Ihwa negyedbe (이화 벽화마을), ami arról híres, hogy a falak, lépcsők menőn meg vannak festve. Érdemes ide minél korábban kimenni, mielőtt megjelennek a kínai csoportok, ráadásul az erőnkre is szükség lesz, elég meredeken hegyoldalba épült az egész környék.
Ezt az útvonalat jártuk be, fent kezdtük és lefelé haladtunk.
Visszaindultunk, addigra az élet megindult a környéken. Rettenetesen fájt a lábam, mert előző nap összeszedtem egy hólyagot a bal talpamra, ami miatt igyekeztem azt a részt tehermentesíteni, viszont így dzsezzesen jártam, amitől megfájdult a maradék rész is, immár mindkét lábamon. Hihetetlen, de nem találtunk a környéken szimpi éttermet. Betértünk egy áruházba is, ott mire megtaláltuk az étteremrészt, addigra már nagyon kivoltunk, de azok még egy óra hosszat zárva voltak és semmi se volt kiírva angolul. Egészen majdnem a hotelnél találtunk egy japános éttermet, ott ettünk finomat, nem csípőset – és teljesen japán kaját 😀 Esküszöm, a néni még néha olyanokat is szólt vissza, hogy “hai” 🙂
Elfoglalhattuk délben a szobát, úgyhogy le is dőltünk pár órára pihizni. A környék (értsd: Japán és Dél-Korea) tele van ún. love hotellel, a miénk is az. Higgyétek el, a szerelemhez vajmi kevés köze van 😀 Viszont legalább viccesek a szobák. A miénk olyan közepes. Úgy értem, a nappali közepére tolt jacuzzi azért nem kicsit menő 😀
Késő délután elindultunk kószálni, méghozzá ki a seouli diáknegyedbe, Hongdaeba. Itt egy bárányos kávézót kerestünk, de nem találtuk, viszont megtaláltuk a kutyásat, szóval terápiáztunk kicsit. A Hongdae negyed egyébként erősen ajánlott legalább egy ilyen gyors látogatásra. Kellemes, fiatalos, vidám.
Nagyon jó volt, kivéve, hogy néha ugye némi terméket is alkottak a kutyák (bár ezeket azonnal takarították) és hogy a sok vendég miatt a neveltetésükkel van egy kis gond. Belemásznak az asztalon az italodba, ha nem figyelsz oda, megkapják a kezedet, amikor adod a csemegét (vehetsz ott), illetve egy hatalmas malamut belekarmolt a hátamba, hogy legyek olyan drága rá figyelni. Itt nincs belépő, mint Japánban, csak egy italt kell fogyasztani személyenként. Ez olcsóbb, mint a belépős japán rendszer akkor is, ha ott benne van egy ital a belépőben (mikor hogy). Egy ital 4-8ezer won között van, ha valaki csemegét is szeretne venni a kutyáknak, az 3-4ezer won (ennyi kutyás boltokban is, ránéztünk).
Elköltöztek, szóval itt kell keresni a Bau House Dog Cafét (nem megijedni, van ugyan utcakép, de 2009-es, éppen épül az épület, aminek az alagsorába került), ki van táblázva latin betűkkel is:
Nem messze lőttünk magunknak egy éttermet, hogy most aztán eszünk koreait. Na, jó ötlet volt. Dehogy csípett, ugyan már 😀 Viszont rájöttem, hogy a káposztasaláta is isteni vacsi. Utána meg Marci lőtt még lufidartsban nekem egy plüssmacit 🙂 Jó buli volt.
Vége volt a napnak úgy hajnal 1 körül, amikorra megírtam az előző napi blogbejegyzést (most is lassan annyi az idő), hulla fáradtan végeztünk.
Ja és itt van még egy utcai videó. Nem jó minőség, de legalább valami 🙂 fejem fölé emelt kamerával nehéz fókuszálni.