Singapore, szeretem

Teljesen más világ ez, mint Malájzia volt, sokkal jobb.

Szombat reggel kimentünk a Singapore Polo Clubba, mert úgy tudtuk, díjugrató verseny kezdődik és lebeszéltük, hogy azon is fotózhatunk, nem csak a délutáni pólóversenyen. Hát ez annyiban stimmelt, hogy verseny volt, csak éppen díjlovaglás. Reggel 7:30tól 1:30ig mentek a lovasok, volt egyszer egy 10 perces szünet. A végefelé már rekkenő hőség volt.

WordPress Image Gallery Plugin

Volt 3 knabstrupi is, egy osztrák lipi és egy hafi. Csomagban vettek lovakat Németországból, azok között voltak. Délután be akartunk menni a városba a póló előtt, de mint kiderült, a díjugratás is azzal egy időben volt, így inkább pihentünk kicsit a szobánkban, ami nagyon közel volt. A pólóverseny elhúzódott estig, így ott sötétedett ránk és este már nem volt energiánk sehova se menni.

Vasárnap reggel végre a nyakunkba vettük a várost, kemény napunk volt.

Először elmentünk hajókázni egyet az itteni folyón, ami alatt láthattunk a F1 lelátókat, a Marina Bay Sands hotelt (tudjátok, a tetején a feszített víztükrű medencével), a belvárost, tök jó volt.

WordPress Image Gallery Plugin

A belvárosban volt egy pláza, ami gyakorlatilag tele volt utazási irodákkal. Előtte a groupon.sg oldalon lőttünk még itthonról két olcsóbb jegyet az óriáskerékre, de itt észrevettük, hogy csomó jegyet lehet olcsóbban venni itt a plázában, mint a helyszíneken. Érdemes megjegyezni, mert egészen biztosan visszatérünk még ide. Itt lőttünk egy kínai ebédet is, ami sokkal finomabb volt, mint ahogy kinézett.

WordPress Image Gallery Plugin

Ezután Sentosa szigete jött, ez kb. olyan, mint egy nyaralóövezet kombinálva egy vidámparkkal. Nem olcsó, de abszolút megéri. Beültünk egy helyi bárba, amivel használhattuk a párnás napágyaikat, ittunk egy fini koktélt és miután összecsíptettük magunkat a helyi medúzákkal, kipróbáltuk a habfürdős medencét is, ami egy kiszuperált régi facsónak volt 🙂 Totál leégtünk, nem csoda így az egyenlítő környékén délben. Befújtuk ugyan magunkat, de semmit se ért, illetve nem tudom, anélkül hogy néznénk ki, mert most is vörösek vagyunk.

WordPress Image Gallery Plugin

Valami halloweeni buli volt, zombifutás, a népeknek ki volt jelölve egy kb rész, ahol futniuk kell a strandon, rájuk erősítve két cetli lógott. Néhol volt egy csapat (meglepően jól) zombinak sminkelt emberrel, akik ha elkapták mindkét cetlidet, kiestél, aki pedig elért a célig legalább egy cetlivel, az “immunis” volt. Mondjuk mindegy volt, mindenkinek ugyanaz jutott, kaptak egy emlékpólót, illetve valami kis csomagot 🙂

_mg_2788

Felmentünk libegővel egy hegyre, aztán onnan ilyen kis nyári bob izével le. Erről nincs kép, me pityeregtem felfelé, kicsit para volt 😀

WordPress Image Gallery Plugin

Elsétáltunk az ázsiai kontinens (szigeteket nem figyelembe véve) legdélebbik pontjára, de pont olyan volt, mint bárhol máshol 🙂

WordPress Image Gallery Plugin

Ezután rongyoltunk vissza a pólósokhoz még egy órát fotózni. Az időjárás nem volt a barátunk, de még mindig jobb volt, mint szombaton.

WordPress Image Gallery Plugin

Este bementünk a városba a Gardens by the bay két darabos futurisztikus épületébe. Tartom, hogy engem nehéz lenyűgözni, ennek a helynek sikerült. Az egyik rész sima botanikai kert, de mégis olyan, amilyet még biztosan soha nem láttál. De a Cloud Forest az valami csoda. Egy hatalmas, 7 szintes gyalogtúra, mint valami ufós filmben vagy nem tudom. Lámpákkal, párásítókkal úgy megoldva, hogy mesés az egész, miközben az egész egy üvegbúra alatt van és látod a Marina Bay Sands hotelt és a Flyert, Singapore óriáskerekét.

WordPress Image Gallery Plugin

Innen vissza kellett rohannunk a hotelbe, a nagy obikat csak béreltük és jöttek értük. Alig értünk oda, rohantunk át utakon a buszhoz meg minden, tiszta eksön volt 😀

Majd hogy jó legyen, visszautaztunk szinte a botanikai kerthez és még éppen elcsíptük a Singapore Flyer végét, teljesen egyedül voltunk egy 28 személyes üvegkalickában és megnézhettük a kivilágított várost még egyszer, utoljára. Illetve a fenéket, ide vissza akarunk jönni.

WordPress Image Gallery Plugin

Hulla fáradtan kerültünk megint ágyba és hajnalban keltünk, hogy átrepüljünk egy hajnali géppel Balira, hogy jól elmesélhessem nektek, milyen arrafelé egy Halloween.