Ez a város teljesen őszintén valami elképesztő. Rengeteg dolgot néztem meg ma (hólyagos is lett a talpam), de már most tartok a holnapi naptól, mi lesz holnapra a talpammal? Na mindegy, nézzük, mi volt ma, mert volt esemény.
Az első ázsiai alapszabály: a csótány márpedig igenis háziállat. Pech, hogy a legtöbb ember undorodik tőle (illetve errefelé csak kisütve szeretik talán, még nem láttam bogárárusító bódét). Fel tudott jönni a zuhany leeresztő rácsán. Szép halála volt, majdnem meg is sirattam, de csak majdnem. Aztán a napi séta után hazajöttem, épp takarították a szobámat, üldögélek az ágyon, egyszer csak besétál a bejárati ajtó alatt egy. Ezt már izomból ütöttem agyon a papuccsal (ezeket simán le lehet csapni, nem olyan fifikás európai csótányok, ellenben tudnak repülni, szívesebben maradnak kint a szabadban, de vonzza őket a nedvesség és a fény) és söpörtem ki a folyosóra, úgyis ott volt még a takarítónő, hozzá nem nyúltam volna. Nézelődtem a városban, de igazából a neten is azt írták, hogy nem sok esélyünk van kinyírni őket, így akkor én mentem a hegyhez: eldugaszoltam WCpapírral az ajtó alatti rést, ablakot nem nyitok, a fürdőben pedig amikor nem használom a zuhanyt, akkor vizes WC papírral tömöm be rendesen.
A szobával meg úgy a várossal kapcsolatban pár érdekesség, amit kihagytam tegnap:
- külön lift van a páros és a páratlan emeleteknek, a lépcsőház természetesen közös, de bizalomdermesztő néhány helyen, tegnap egyszer betévedtem egy lakóházba. vissza kellene tévednem oda fotózni.
- minden be van kamerázva az égadta világon, de olyan szinten, hogy a lift ajtajainál kamerával mutatják, mi történik bent (semmi himihumi, tipitapi) és két őr vár, ha valami gond lenne, a metrómegállók, a folyosók, természetesen a boltok is, de ezekután ez magától értetődő
- nem azért fogynak le az idelátogató turisták, mert olyan egészséges a kaja, hanem mert ma sok jó éttermet láttam, ki is írták a menüt és az árakat:
Értem én, hogy van lóhús meg rizses kaják (kutyát nem látok kiírva, de ez még azért nem a szigorúan értelmezett Kína, meglátjuk, ott lesz-e teknős, kígyó, ilyesmi), de talán kicsit jobban ki lehetne fejteni.
Ezután a kellemetlen ébresztó után alindultam Hong Kong sziget túlsó felére pár dolgot megnézni. Ehhez nem árt a metró, ha már vettem egy baromi praktikus Octopus kártyát (nem csak mágneses, feltölthető bérlet, hanem lehet vele fizetni belépőket is, a boltban is, elvileg lehet vele telefonálni, minden és nem kell elővenni a tárcát meg pénzzel vacakolni). A metrózás mottója a kowlooni Tsim Sha Tsui és a hong kong-i Admirality állomások között: harcolj az életedért!
Nem, ez valóban nem sok ember, de mégis. árnyalatnyit rosszabbodik a kép, ha elmondom, hogy egy már csordultig töltött metró suhant be az állomásra és ezek még mind befértek. Valószínűleg alapszabály az is, hogy “még egy kínai tuti elfér, ha ennyi már bent van”.
Amúgy nem tud senki beugrani meg senkit se tudnak kontrollosan belökni, van egy üvegajtó és belülről figyelve azt vettem észre, úgy nyílik, hogy előbb a metró ajtaja maga és utána az üvegajtó. Mögötte hatalmas TV-képernyőkön mennek reklámok (a poszteres reklámokon hol felröhög az ember, hol elcsodálkozik, mert nagyon klassz, de unalmasat keveset láttam).
Szóval kijutottam a Shau Kei Wan állomásig, ahonnan gyalog mentem. Ez itt az a rész már, ahol a világon semmi nincs kiírva angolul, de az emberek mosolygósak, abszolút barátságosak. Eddig egy templomban sem lehetett fényképezni, de lehet, h csak be kéne ajánlanom egy kis pénzt és lehetne, de ezek még kicsik, még várok. Csak pár kép lenne templomokként, azért még nem feltétlen adok ki pénzt, jövök vissza úgyis két hét múlva.
A taxik mind pirosak, ha átjönnek a kowlooni oldalra is, de őszintén szólva másfélét még nem láttam. Mindegyik Toyota Crown Comfort, japán belpiacos autó és nagyon sok van a Toyota Alphard kisbuszból is, de azokon nem láttam még feliratot, de gyanúsan sofőrük van és várnak valakikre parkolókban.
nem túl barátságosak a szabályok
Betévedtem egy kikötőbe is:
Időpocsékolásnak érzem az alvást, de nem is kell aggódnom, hogy túl sok lesz belőle.
Az ebédemet egy, a Viktoria Peaken levő étteremben ettem. Hogy legyen összehasonlítási alap: kb. akkora turisztikai látványosság, mint a halászbástya, csak sokkal több emberrel, ide valamivel több turista jön. de alig valamivel több. Szóval egy rákkal töltött (nem rákhús, effektív rákocskák voltak) tésztagolyókat ettem, ami hagymás krémes hallevesben úszott és annyira elég volt, hogy azóta nem is ettem. volt komoly 700 Ft.
Hong Kong Park:
Hong Kong városrész:
piac:
Este a Nathan Roadon, útban a Temple Street Night Market felé:
Az éjjeli piac isteni, mindent lehet kapni és mindenből kell alkudni. Mondjuk nem csak itt, hanem a hivatalos boltokban is, ár ki sincs írva csomó helyre.
