Szóval az történt, hogy a kirándulás előestéjén megbeszéltünk egy sofőrrel valamit, hogy hova visz el minket és mennyiért. Este ők a cégnél cseréltek maguk között és más jött értünk reggel, ő viszont 60%kal többet mondott, amibe mi nem mentünk bele, ő meg nem engedett, szóval az lett a vége, hogy nem mentünk vele sehova.
Megfogtuk a szállodai kisbuszt és áthozattuk magunkat az itteni másik helyünkre, mert nem tudtunk otthon dönteni, hogy melyik hotel legyen, hát mindkettőbe jöttünk pár napot, de mindkettő jó lett volna végig, bár ez a második sokkal jobb helyen van és sokkal balisabb.
Itt úsztunk egyet a mediben, amíg előkészítették a honeymoon szobánkat 🙂 délután lementünk az óceánparthoz. Állat hullámok voltak, nem is értem, miért nem itt szörföznek, de ez úszós rész volt.
Aztán a szobánkban kiderült, hogy megint beleválasztottak: ahogy megeresztettük a vizet a fürdőszobai csapban, olyan hang lett a falban levő cső rezonanciája miatt, mintha egy óceánjáró parkolt volna a hotel elé. a küdkürt semmi ehhez képest, így kértünk egy másik szobát: kaptunk is majdnem a legfelső emeleten egy executive szobát. Megnéztük: pont tízszer annyiba kerülne ebben a szobában egy éjszaka, mint amennyit mi fizettünk.
Sétáltunk a Legianon, pancsoltunk még a medencében, aztán buliztunk kicsit 😀 Mivel tegnap végre megállapodtunk a helyi utazóspultnál, és elindultunk kirándulni.
Felmentünk a hegyekbe észak felé először, valami régi királyi palotába az 1600-as évekből. Bődületesen hőség volt (Pura Taman Ayun).
Aztán átmentünk még jobban a hegyekbe, Bedugul városába, hogy megnézzünk egy vízen levő templomot (Pura Ulun Danu) – naná, hogy alacsony volt a vízszint, így inkább besétáltunk. A kert olyan volt, mint a megrettent állatok szobrainak kiállítása, mintha minden állatot csak olyan fotón láttak volna, amin éppen halomra lövik a családjukat.
Innen már csak lefelé haladtunk, de nem gyorsan. Elmentünk egy kis helyi kávéültetvényre, ahol nem bírtuk ki és vettünk kávét meg teát is, sose ittunk ilyen finom teát. Meg helyben készített csokit. Nyami 🙂
A nap utolsó állomása a tengerparton levő Tanah Lot templom volt. Itt nem az volt a gond, hogy nincs tengerben, hanem hogy egyrészt a nap már mögé került és ellenfényben kicsit zúzós fotózni, ha világoskék-fehér (hullámok) a víz és sziklán levő sötét színű a templom, de ez jutott. Azért sokan utálnának azért, hogy itt jártunk.
Megtudtuk, hogy a szigeten kb. 4 millióan laknak, 5 egyetem van, de a szigetlakók nagy része sose megy át még szomszéd szigetekre se (szeretitek a sziget szót?), nemhogy külföldre, teljesen el vannak tájolva, hogy mennyibe kerül.
A Tanah Lotnál rámozdultak a helyiek arra, hogy magukra aggatnak egy kisebb fényképezőt és egy kis nyomtatót és rögtön lehet venni képet tőlük. Viccesek voltak a Canonos kabátban, nyakukban néha Nikon géppel.
Itt betalált engem 3 máshonnan jövő helyi (2 borneoi), hogy hadd csináljanak velem képet. A sofőrünk azt mondta, azért, mert feléjük nincs senki másmilyen és az én orromat ők szebbnek tartják, mint a lapos ázsiait, szóval ezzel mutatják meg, hogy ők utazgattak.
Este megittuk az ingyenkoktélunkat a hotelban, aztán kis pancsi, majd szokásos séta a Legianon, ami a helyi főutca. Főleg az ausztráloknak. Beültünk egy helyre, ahol Halloween party volt, de nem volt nagy hangulat, meg rajtunk kívül csak a helyi felszolgálók voltak és a ránézésre felismerhető ausztrálok, így hazajöttünk inkább.
így várják a sofőrök az embereiket
Hullaság van, reggel van, nemsokára megyünk, de most majd inkább utólag mesélem, merre akartunk és merre sikerült 😀