Éjjel a manók kicserélték a város díszítéseit, így amíg aludtunk, átléptünk a Halloweenből a karácsonyba. Karácsonyfák, télapók és fényes függők vannak mindenhol.
Esett az eső reggel, így nem kapkodtunk elindulni. Az volt a terv, hogy múzeumokba megyünk, ezt részben tartottuk is. Egyből indultunk az Odaiba városrészre, ami egy mesterséges sziget. Már voltunk itt párszor, csak most ide volt kiírva a Dream Yosakoi fesztivál, aminek fogalmam sincs az apropójáról. Szitált csak az eső, de gondoltam, úgy annyira nem vicces. Igazából két múzeumba akartunk elmenni, a Miraikanba és a Panasonicba, a monorailen utazva láttuk viszont az egyik megállóban, hogy megtartják a fesztivált, táncos, zenés, jelmezes felvonulásos buli van meg rengeteg kajasátor, így benéztünk. Pont a táncosok műsorának a végére sikerült odaérni, így megnéztük a kajasátrakat. Említettem már, hogy rengeteg kebabos nőtt ki a földből erre? Eddig csak elvétve akadt néhány, most szinte minden nagyobb csomópontban találni 1-2 árusítóhelyet.
Mivel a táncosok addigra lementek, mi sétáltunk tovább a Miraikanba, ahova elvileg ingyenes belépőnk volt a Grutto Pass-szal, viszont aznap ingyenes volt mindenkinek (ennek megfelelő mennyiségű emberrel). Nagyon érdekes múzeum egyébként, mindenképpen ajánlom annak is, aki először jár a városban és van ideje rá. A sima belépő 600 yen lenne, teljesen vállalható (nem úgy a Disneyland 6400 yenes belépője, ami sztem kicsikét túlzás). Ez a múzeum a technológiáról és a fejlődésről szól, van rengeteg interaktív része is. Egy óriási vetítőlapocskákból álló gömb lóg az ember felett, amin a földgömb normális rajzolata és a földről szóló érdekes adatok vannak, néha fényjáték. Be is lehet alá feküdni és úgy csak gyönyörködni benne. Az 1F (első emelet) a bejárat, valamint van itt egy gyerekszoba, leterítve szőnyegek, játékok meg minden. A 3F szintjén lehet körbejárni a golyót (amivel felmegyünk az 5Fre egyidejűleg), itt a jövő és a technológia a lényeg, itt vannak kirakva az emberszabású androidos robotok és két korábbi fejlesztés is, az Asimo és a Haluc IIl. mindegyiket bemutatják működés közben is (sajnos Asimoról kicsit lemaradtunk, de még a végét láttuk, aranyos).
Van egy mesterséges képzeletbeli jövőbeli város, ahol be tudunk lépni és beszélgetni emberekkel, hogy ki milyen fejlesztést szeret. Meg kell állni egy ponton, előttünk van a kijelző, amit a tenyerünk mozgatásával irányíthatunk, valamint kapunk egy munkát mi is és egy városi igazolványt. Aranyos játék, de még a szerepjátszós részt fejleszthetnék. A tenyérrel irányítás nagyon mókás, sose próbáltam ilyet előtte.
Az 5F-en van az űrprogram, egy kapszula, ahol bemutatják részletesebben az életüket az asztronautáknak, hogy mit esznek, milyen a WC meg ilyesmik. Itt maximum az lett volna vicces, ha van egy kis súlytalanság teszt is, de ne legyünk telhetetlenek 🙂 A WC-t pedig eddig se irigyeltem az űrhajósoktól, de hogy megláttam, hogy a fiúknak egy csőbe kell pisilni, ahol be kell kapcsolni a szívás funkciót, a lányoknak meg egy kis gyűjtőbe, ahol szintén, a kakiról ne is beszéljünk, az mégiscsak brrrr (bár a pasik a szívófunkciónak biztos örülnek, minden pisilés egy kis ünnep lehet, kérdés, mi van, ha beszorul a cucc, mert életre kel 😀 ). Amúgy a múzeum WCje az egyik legunalmasabb volt, amit Japánban láttunk, semmi hiper-szuper zenélős seggmelegítős, csak olyan otthoni célirányos.
Ezen a szinten kapott helyet a kémia és a biológia is, simogattunk robotfókát, ingerelve a bajszát, hogy felemelje a fejét, ha a nevén hívta az ember, akkor felé fordult meg ilyesmi. Lehetett kicsit beszélgetni is robotokkal, bár nem voltak túl fantáziadúsak.
Az összbenyomás nagyon jó volt. Visszafelé be akartunk nézni az egyik plázába, majd indultunk volna vissza a városba (Odaiba eléggé délen van), amikor észrevettük, hogy most kezdődik a következő táncos bemutató, azt megvártuk. Volt olyan csapat, akiket mintha a helyi nyugdíjasklubból szalasztottak volna, de voltak tök ügyesek is. a zene mondjuk vállalhatatlan, ezekután a veresegyházi asszonykórus dalai felüdülést jelentenének.
Este díszkivilágítás és fényjáték van a Fuji irodaépületén, azt fotóztuk, mint a vadállat.
A Panasonic múzeum nem fért már bele, bezárt, mire a Miraikanban végeztünk, ezért az estét az Akihabarán sétálva zártuk, majd találtunk véletlenül egy isteni sushildát, ahol bődületesen finomat ettünk, talán az eddigi egyik legjobbat. Komolyan odavoltunk, le a kalappal, itt mindenki, aki nem eszik halat otthon, megváltoztatná a nézetét. minden hal más ízű, vastag, friss, ááááá… Klassz hely, megjegyeztük.
