március 21 – Busan másik oldala

Ma szerencsére megint egy nyugisabb nap jött, csak két helyre mentünk el, mert a végére én álltam be a betegek sorába. A szokásos történet, előbb Marci, aztán én dőlök ki.

Délelőtt elmentünk arra a környékre, ami gyakorlatilag a szöuli Ihwa testvére, a Gamcheon Culture Village-be. Egyrészt rossz oldalról közelítettük meg a bulit, mert a Toseong állomásról akartunk felsétálni, de bár ez rövidebb, de látnivalókban egyrészt nem bővelkedik, másrészt a 1,5 km-es út meredeken emelkedik. Jobban jártunk volna, ha a másik oldalra érkezünk és busszal felkapaszkodunk a csúcsra. A végén így is elcsíptünk egy buszt két megállóra 😀

WordPress Image Gallery Plugin

A csúcson Mirának természetesen be kellett szaladnia az útra, hogy megmentsen egy kiskutyát, mert az a kis hülye kimászott a kocsik közé és nem látszott hosszúnak az életvonala. Összeszedtem, felkaptam, aztán megmutattam neki a kilátást, amíg fotóztam, hátha megjelenik a gazdi. Nem jelent meg, de activityvel eljátszottuk az egyik itteni boltocskával, hogy ők ismerik, ott lakik a városrészben, leadtam náluk, hogy a gazdi majd keresi, betették egy kartondobozba, kapott vizet. Nyavajogtam, hogy kimászhat onnan, szóval meg is kötötték. Mondtam Marcinak, hogy amúgy megtartottam volna és hát az nem könnyítette volna meg a következő pár hetet 😀 A stresszre toltunk egy kis sajtos és egy édes krumplis fagyit.

WordPress Image Gallery Plugin

Lefelé gyalogoltunk hosszan, majd felugrottunk egy buszra, bár az ellenkező irányba ment, mint ami kellett volna, de ez is jó döntés volt, egy másik állomásnál tett le, szóval ha valaki megy, azt javaslom, kapja el a 2-es vagy az 1-1-es buszt a környéken, az felvisz egész a hegy tetejére és lefelé már rengeteg a látnivaló.

WordPress Image Gallery Plugin

Innen egyből elmentünk a világ legnagyobbjának mondott bevásárlóközpontba (Shinsegae Centum City), de őszintén szólva nem tűnt nagynak. Rendben, 14 emeletes, node a felső 3 emeletet csak golfnak tartják fent (nem viccelek, ez a legnépszerűbb sport itt, ami érthető is, totál hegyes vidékre optimalizált játék…). Van koripálya, ami max az ittenieknek nagy bumm. A H&M üresen tátongott, de a Pradában tömeg volt. Van itt pénz, kérem szépen. Egyébként a világon nem láttam még ennyi plázát Magyarországon kívül, pedig ez a 35. országom már 3 kontinensen.

WordPress Image Gallery Plugin

Olyan szarul lettem estére, hogy csak leugrottunk az előző este is bejárt Seomyoen megállónál és ettünk egy kis sushit és tempurát (tudom, tudom, egy helyen igazi japán étterem nem árul sushit és tempurát egyszerre, de nem is lenne az étterem neve Mr.Sushi), de én csak mismásoltam, egyre rosszabbul lettem, lázam lett, szédelegtem, hányingerem volt meg egyebek.