április 1-3 – Yokohama és Tōkyō

Április elsején a poén kedvéért magunkat vicceltük meg. Felkeltünk szépen reggel, hogy most akkor kimegyünk a Sankeien parkba Yokohama déli részén. Egyszercsak megállt a buszvezető és feltételezte, a két gaijin csak azért nem száll le, mert nem mondja elég hangosan és elégszer japánul, hogy “végállomás”, holott csak az történt, hogy eddig nem szerepelt a szótáramban ez a szó. Mondtuk, hogy melyik parkba mennénk, azt mutatta, hogy jobbra át a hegyen. Na nem ám úgy, mi eldöntöttük, hogy nincs igaza és elindultunk egyenesen. Isten barmai, komolyan mondom.

Találtunk egy sportparkot, aztán egy régi gőzmozdonyt, amit meg is lehetett nézni ÉS egy táblát, ami valami park bejáratát jelezte jobbra 300 méterre, de nem néztem meg, hogy a kanjik stimmelnek-e, pontosabban a keresett parkot nem figyeltem korábban, hogy írják le, ezért most simán elindultunk erre. Megnéztük a helyi lakótelepet, ahol a leképeződését láthattuk, hogy szerintük milyen egy európai lakóövezet. Nem is említettem még: itt rengeteg a német autó, számolatlan mennyiségű Mercedes-Benz, BMW, Volkswagen van, de látunk Miniket is és néhány francia autót, illetve volt egy darab Alfa Romeo. Ez csak azért vicces, mert a legtöbbje ugye nem simán import, hanem itteni piacra szánt (gyk. jobbkormányos), de horror ára lehet egy itteni Peugeotnak, miközben sokkal olcsóbban vehetnének magasabb kategóriájú helyi tütüt.

WordPress Image Gallery Plugin

Nagy nehezen, a fél kerületet hegymenetben megkerülve megtaláltuk a parkot, ahol helyi szinten magas árat fizettünk a belépésért: 500 yen volt fejenként. Húztuk kicsit a szánkat (bár más helyekre drágább a belépő, de park ez volt eddig a valaha látott legdrágább), pedig aztán nagyon megérte. Cserifák tömkelege, legalább 5 jegyespár, akit fotóztak (meg mi is), pagoda, régi épületek, volt minden.

Amerre mehettünk volna: 1,3km (a busztól a déli kapuhoz)

Képernyőfotó 2016-04-03 - 22.15.51

Amerre a legjobb lett volna: 933m (a busztól az északi kapuhoz)

Képernyőfotó 2016-04-03 - 22.23.14

És amerre mentünk: 2,7km (buszról való leszállás után, azért a bal extra kirándulás, mert azt hittük, a parkolónál van bejárat is)

Képernyőfotó 2016-04-03 - 22.13.50

WordPress Image Gallery Plugin

Délutánra elromlott az idő (mondjuk meleg amúgy sem volt), úgyhogy átmentünk az utolsó hotelbe a Kajigaya állomáshoz, aztán csak annyit tudtunk esti programnak megoldani, hogy bementünk az itteni bevásárlóközpontba és szétmasszíroztattuk magunkat, aztán a közeli nagyobb megállóig elmentünk vonattal és ott egy isteni sushis helyre beültünk vacsizni.

WordPress Image Gallery Plugin

Szombaton reggel elindultunk a Shinjukura, hogy még pár dolgot elintézzünk, megvegyünk, innen az Ikebukurora mentünk, majd a Nakano környékére. Ezek az utak annyira nem izgik, mondhatni, egyáltalán 😀 Legalábbis nektek.

WordPress Image Gallery Plugin

Este elvesztünk kicsit a Kabukichō környékén a simogatóbárok között, ettünk egy-egy crépest, azt hittük, az lesz a vacsi, aztán a Shibuyán véletlen befordultunk a Lumine áruház alatti kajás részlegbe. Itt vesztünk el teljesen, úgyhogy megint sushit vittünk haza vacsira.

WordPress Image Gallery Plugin

A vasárnapot az Uenon kezdtük, találkozni akartunk egy ismerőssel, de eltévedt, úgyhogy egyedül sétáltunk le az Akihabaráig. Borzalmasan sok turista volt, a legtöbb amúgy is most volt, amióta járunk ki ide (ez a 4. év már). Megint itt volt a sörkert, de most nem merték ráírni, hogy “Oktoberfest”, biztos olvasták a tavalyi körberöhögésemet és/vagy ránéztek a naptárra, hogy április van (tavaly is akkor találtuk meg). Viszont nem volt egy darab festett autó se egész nap, pedig szép kis albumom van már belőlük.

WordPress Image Gallery Plugin

Találtunk egy kirakodóvásárt is, illetve este beültünk egy yakitoris helyre, ami azért volt különleges, mert kis kiszuperált hordókba ültünk – nameg azért, mert elfelejtették megemlíteni, hogy fejenként 400 yen felszolgálási díj is van. Ebbe se először szaladtunk bele…

WordPress Image Gallery Plugin

Most pedig csomagolni kellene, közben meg ezt a posztot írom 🙂 Holnap reggel pedig irány Hong Kong, ahol egy mini városnézés lesz, mert 12 órás átszállásunk van.