Vagyishát igyekeztünk minden alap dolgot megnézni Osakában ezen a napon.
Reggel kiderült, a csodaszálloda fürdőjét:
a) nem használhatja tetovált (kösz, hogy erről előre informáltatok)
b) 2100 yenbe kerül, nem ingyen, mint a korábbi szállodánkban.
Csodás, kimaradt. Helyette korábban indultunk a városba.
Donuts volt az indítás a közeli sütildében. Nem csalódtunk, ugyanaz a cég volt, mint amit már Tokyoban próbáltunk egyszer.
Az első utunk egy közeli shrine-ba vezetett (hova máshova), a Sumiyoshiba. Csendes kis szentély ez, kevés turistával, inkább helyiek mászkáltak errefelé.
Innen villamossal (ritka madár errefelé) átközlekedtünk az Umeda állomásra, hogy vegyünk egy obit, amit csak ebben a kis üzletben találtunk csak meg. Ildi, ez a tiéd 🙂 hát bakker én nem viccelek, 1,5 órán át hiába bolyongtunk úgy az 5 emeleten, hogy már voltunk ebben a boltban. Én komolyan már nagyon utáltam. Aztán egy gyógyszertárban megkérdeztük és akkor megmutatták, hogy a következő sarkon balra, le kicsit a mozin (gyk mozgólépcső) és ott van balra.
Ha már itt voltunk, teljesen átrendeztük a napot. Előtte vettünk egy napijegyet, ami 2000 yen és benne van a komplett városi metrozás és 28 helyre (!) ingyenes belépő. Na itt volt az első ilyen pontunk, a HEP five óriáskereke a belvárosban. Randa piros, nem vágtam hanyatt magam tőle, a város szép lenne belőle, ha évente egynél többször lepucolnák az ablakokat, onegaishimaaaaaaaas’…
Ezután elmentünk a császári palotához és nagyon jól tettük, mert egyrészt csodaszép, másrészt kisütött a nap is (és jó szögből sütött), harmadrészt meg mert fél órával később zárt és ide is ingyen mehettünk be a napijeggyel. Voltaképpen mindenhova.
Felmentünk a kastély 8. emeletére, ahonnan látszott, mekkora hatalmas a parkja a kasinak (tehát 8 emeletes kastély, azért ez se semmi).
Útközben egy kislány állt mögénk a metrón a sorban (itt jelzik, hol lesz az ajtó ugye és szépen libasorban várjuk a vonatot), aki nagyon nézett. Aranyos volt, btw, ami tőlem nagy szó. Tényleg kis kabaladarab. Szóval nézett nagyon, felszálltunk, előbb ő ült le, mi meg mellé, kicsit vihogva. Kifelé menet összeakadt vele a szemem, tök felnőtten biccentett a fejével és mondta, hogy bye. Én is köszöntem, hogy sayonara. Az egész jelenet furcsa volt, de nagyon aranyos. Kár, hogy nem volt pofám lefotózni.
Ettünk a parkban egy tojásban sült polipot (kb. polipos rántotta, ez a jobb oldali) és egy okonomiyakit, ez ilyen hát nem is tudom. Ez is rántottaszerű, de mégis tök más (bal oldali), annyira nem is jött be nekünk, de kipipáltuk. A sült polip fini volt.
Átbumliztunk a városon át a kikötőbe egy másik óriáskerékhez, de annyi eszünk nem volt már, hogy megvárjuk a negyed órával későbbi naplementét, felültünk a Tempozan óriáskerékre. Ez sokkal jobb volt, mint a másik, teljes naplementében még jobb lett volna, de IJ. Majd legközelebb.
Visszamentünk a Nanba állomásra, ahol hajóra ültünk és csordogáltunk kicsit a csatornán.
Az utolsó napirendi pont egy sétálóutca volt és a kilátó a közepén, a Shinsekai (új világ) negyedben. A torony neve Tsutenkaku. Ez tök rendben volt, szépen látszott a kivilágított város meg minden. Két emeleten lehet kinézni.
Mondhatni, ezekután semmi izgalmas nem történt: visszamentünk a csomagokért a hotelbe, metróra ültünk, illetve először egy rossz vonatra, ami luxusvacak volt, ahova nem volt jó a jegyünk, szóval le kellett szállni, elmentünk a Kansai reptérre és elrepültünk Kuala Lumpurba 🙂
Welcome to Malaysia 🙂