Gyönyörű szép időnk volt végre, hogy újra bejárhassuk a korábbi helyek egy részét, illetve hogy kiegészítsük a környék látnivalóit. Reggel enoden (elektromos) vonattal elmentünk Hase állomásra, ahol picit leraboltuk a 100 yenes boltot, majd egyből mentünk shurikent venni (ninja dobócsillag) nekem, mert ugye az előzőt csúnyán lenyúlták a stanstedi reptéren.
Mondjuk ez az új mocskosul szép, csak nem tudom a mobillal szépen meglőni a szoba gyér fényében (középen egy sárkány van belegravírozva zölddel).
A nagy Buddha végre rendesen látható volt, napsütés, pici cserifák, volt minden, ami szem-szájnak ingere. Most a belsejébe nem mentünk be, mert minek, az ugyanolyan most, mint múltkor.
Innen zseniális ötletünk támadt: a Buddha mögötti kis utcán haladva levágjuk az utat a nagytemplomig, mert útközben van egy inari, ami a piros kapuk sorozata. Mit szépítsük, nem ez volt életünk ötlete, legalábbis nekem nem. Igen, hegyeken át visz az út, meg túraútvonalak vannak. Szilvi, imádtad volna, én kevésbé. Az volt a jó benne, hogy nagyon szép helyeken mentünk át.
A fenti képek még kimaradtak, ezek az előző este készültek egy ramenesnél, amit Kunio ajánlott. Nem tudtuk megenni természetesen az egészet. Volt gyoza is mellé meg leves és rizs. Alább pedig a Sasuke Inari szentély képei.
Aztán találtunk még egy szentélyt, ennek a neve a trükkös (másolom ide) Zeniaraibenzaitenugafuku, ami alapvetően egy német szó is lehetne.
Annak az ismerősnek (biztosan van több ilyen is), aki nem hinné el rólam, hogy valóban erőmet megfeszítve túrázok, itt van pár kép bizonyítéknak 🙂 ez itt a Genjiyama park.
Útközben beleakadtunk valami szép helybe, a neve Jufukuji és valamiért egy idegenvezető (egy csoporttal a nyakában) elmondta, hogy oda tilos bemenni. Szerencsére ezt pár kép elkészítése után közölte 🙂
Innen már tényleg a városban voltunk (egy laza két óra hegyi túrázás után) és mentünk a fő látványossághoz, a Hachimangu buddhista templomhoz. Igen klafa hely, vettem is egy lovas szerencsehozó táblácskát, de emlékbe, nem akasztottam ki ott 🙂 Itt volt már pár fotogénebb cserifa is végre, bár nem tobzódtunk.
Megéheztünk egy tempurára, de szerencsére más is ezt gondolta, ezért sok tempurás hely volt a környéken, betoltunk egy-egy isteni tányérral (ettünk valami falevelet is megtempurázva).
Ezután nem volt annyira izgi, visszamentünk az állomásra, útközben találtunk egy sétálóutcát, ahol ettünk édes burgonyás és zöld teás csavart fagyit (egynek jó, nem adnám el a lelkemet érte), aztán elvonatoztunk Fujisawába, ahol az állomás környékén vártuk meg Kuniot (többek között beültünk baromi drága masszázsszékekbe kipróbálni a Biccamera áruházba, nekem nagyon szétment a gerincem a nap folyamán), akivel olyan mennyiségű sushit vettünk vacsira, hogy másnap is azt ettük reggelire 😀 Klassz volt az egész nap.
A helyi “százforintos” bolt megfelelőjében, a Daisoban néha igazi baromságokat találni, íme a zacskós mobil wc, ha dugóba kerülne az ember, ujjra húzható óvszer (nem akarom tudni, miért), lózsírból készült kézkrém és ehető virág:
Ma reggel felkelés után rendeztük a nahai (Okinawa) hoteleinket, mert kicsit kaotikus volt, aztán Kunio kivitt minket az állomásra, ahonnan fél óra vonatozás után elértünk Odawara városába. Itt felcibáltuk a bőröndjeinket a kastélyhoz, ahol szerencsére volt üres és olcsó csomagmegőrző (200 yen a legnagyobb), megnéztük a kastélyt.
Ettünk yakisobát (sült soba tészta) karaageval (kb. mint a rántott csirke) és egy lángosnak kinéző valamit, ami nem is az volt és utána egy fagyit, ami annyira nem is volt extra, mint amennyire lehetett volna (volt pl. sós vanília ízkombós).
Ezután tépés vissza az állomásra, majd este megérkeztünk Kakegawába, ahol a hotelbe mentünk letenni a cumót, majd egyből egy kis turkálós fotósboltba, de most nem találtunk semmi izgit, majd betegre vásároltuk magunkat a közeli hatalmas boltban (ritka az ilyen nagy errefelé, pláne könnyen elérhető helyen), majd beültünk a Denny’s-be vacsorázni. Pontosabban az első fél órát várakozással töltöttük, mert ugyan volt szabad asztal, de egy ember volt, aki leszedte az asztalokat és kihozta az új rendeléseket is, ráadásul valami gondja lehetett, mert rendesen ott volt a boogie a lábában, úgy rázta, mint Komár Laci fénykorában.
