11.nap – Ikebukuro

Most rajtam volt a sor, hogy kidőljek, ezért elcsúsztunk a csomagolással is, bár nem siettünk sehova. Dél körül úton voltunk már Shinjuku állomásra, ahol beadtuk a bőröndöket megőrzőbe (ilyen érmés, tudjátok, bár ez is megy a vonatbérletünkkel, szóval csak a neve a “coin locker”), majd kimentünk a Nakano városrészbe megint, ami innen egy megálló, de rá akartunk nézni még dolgokra.2014-2-0343

Délután találkozott Marci Attival egy picit, aztán randink volt Hideakival, akivel előző alkalommal már voltunk együtt enni. Most elmentünk a környéken sétálni kicsit. sokan vártak a Maimai orange gépnél, úgyhogy kihagytuk, benéztünk a Tokyu Handsbe, ettünk egyet egy kitűnő sashimis étteremben (pedig általában nem vagyok oda érte).

WordPress Image Gallery Plugin

Bementünk a Sunshine Citybe, ahol van egy kilátó is (meg egy akvárium, de az horror áron pörög), felmentünk, Hide se volt még itt. Nagyon szép volt, végre rájöttek, hogy bent le kéne kapcsolni a fényeket, úgy szebb a kilátás és nem tükröződik az üvegben, miközben fotózunk.

2014-2-0352

Találkoztunk még Hideaki két barátjával, aztán visszament Marci a sapkájáért, mert az étteremben hagyta (még jó, hogy időben eszébe jutott), aztán átmentünk Shinjukura, ettünk egy rákos szenyát, kivettük a csomagokat és elutaztunk Fujisawába.

Az estét már izmos pálinkázással töltöttük Kunioval (onnan ismerhetitek, hogy ő az a motoros, akinek pár éve túrázás közben nem Szibériában vagy Ukrajnában, Moldáviában lopták el a motorját, hanem Budapesten, de a helyi motorosok ajándékoztak egyet neki, hogy tudja folytatni az útját Afrikába, ennek ellenére szereti az országot).

20141104_232944