No akkor a második repülőút. Megpróbáltuk lebeszélni először a 38J-vel, hogy nagyon akar ablak mellé ülni, de hevesen tiltakozott, a 43J viszont nagyon akart, nekünk meg jót akart, így cserélt velünk, miénk lett a 43 JK (ugye előtte a 38K meg a 43K volt lefoglalva). Szegény nagyon rosszul járt, a 37K-ba került egy ordító gyerek. Még nekünk se volt olyan jó a 43K-ban, őt nem irigylem.
Semmi gond nem volt a nagy géppel, felszálláskor hangosabb volt, de ennyi. Korábban érkeztünk meg a Naritára, mint tervezett volt, amit sikerült el is használnunk a JR pass kiváltásakor.
A JR pass egy bérletszerű dolog, ami a JR (Japanese Rails) szinte minden (kivéve két shinkansen-járat) vonatára érvényes, városon kívül és belül is. Kicsit horror az ára (két hétre az egész országra szóló II. osztály 311€), de mi annyit fogunk vonatozni városon kívül is, hogy megérte megvenni, valamint városon belül is annyira jól használható, hogy az első két nap Tokyo alatt egy darab állomást nem metroztunk. Ellenben a kiváltása nem vicces. Otthonról kell még megvenned a dolgot, itt kint lehetetlen, valamint nem veheted meg, ha tanulóvízumod vagy tartós tartózkodási engedélyed, illetve helyi útleveled van. Ellenőrzik itt kint. Ezt megkapod postán 2 nap alatt Londonból (mert honnan máshonnan, ha egyszer japán vonatbérlet) a papírt, hogy vettél ilyet, de ez nem elég. Kijössz ide és választasz egy helyet, ahol beválthatod. Mivel a Naritára érkeztünk, itt kellett beváltanunk, mert a NEXre (gyorsvonat Narita és Tokyo között) is érvényes volt. Isteni volt, csak csupán 2 vonatot késtünk le, amíg sorba álltunk a beváltáshoz, pedig fél óránként megy. Lehet számolgatni, mekkora sor volt.
Első nap elmentünk szokás szerint a Shinjukura és vettünk új gépeket, meg ettünk az automatás helyen ettünk valami állatot, ami nem ló volt, nem marha, nem madár és nem kérdeztem meg. Marci szerint nem disznó, szerintem baconformája volt.
Hulla állapotban estünk be az ágyba, majd jól el is aludtunk, laza 13 óra után pánikolva vettük észre, hogy már ki kellett volna jelentkezni (ezért nem volt blogolás, azt hittem, hajnalban felébredek a jetlag miatt), úgyhogy fogmosi, öltözés és tépés a portára. Ismét ledöbbentem azon, hogy elcsacsogok a népekkel japánul, de most már Marci is mondta következő (ma) este, hogy egész kis büszke rám, mennyit beszélek tényleg (mivel válaszolnak, remélem, meg is értenek).
Az időjárásnak vagy nincs humora, vagy nagyon fura van neki. Természetesen zuhogott az eső. Elmentünk a bicivel kukászacsinak öltözve (pedig elmúlt már a karnevál) a vonatállomásig és nekiugrottunk az egyetlen fedettpályás programunknak Tokyoban, elmentünk az Ikebukuro állomásra a Sunshine Citybe, hogy majd az jó lesz. Mindenkinek volt esernyője, csak mi égtünk plasztik törpöknek öltözve (kék az esőkabát), ha esetleg a szőke hajam meg Marci 192es magassága nem lenne elég feltűnő. Útközben találtunk egy BICcamera outletet, ahol olcsón láttunk mindent, de így fú meg fű meg haaaaa, 50ezerért hozzád vágnak egy iPhone 5s-t meg ilyen lazaságok. Megjegyeztük.
A Sunshine City egy akkora bevásárlóközpont, amekkorát a bevásárlóközpontok országában (gyk.: Magyarország) sem láttam soha. Két emeleten külön kajás játékterem (bemész, játszol, eszel – mintha kint nem lenne elég lehetőség itt, minden sarkon legalább két étterem van). bementünk az elsőbe, ami szembejött (Nambatown). Nem volt rossz, ilyen kincskereső elektronikus izével mászkálnak a gyerekek, ezt a játékot egyáltalán nem értettük. az egyik kissrác bescannelte Marcit is, majd csalódottan, üres kézzel továbbállt. A másik csapat egy nagy, hóembernek öltöztetett tojást cipel magával és bedugja játékokba, aztán nyomkod és örül. totális fekete lyuk, elképzelésem sincs, hogy mi ez, pedig ha 6-7 évesek megoldják, nekem se kéne annyira nehéznek lennie.
Gyozát ettünk, mert az volt, aztán meg valami desszertet, de előtte megtaláltunk még egy animés ugyanilyen étkezős-játszós helyet, ahova már nem mentünk be (van egy alap belépő, amivel bemész, nézelődsz meg eszel és extra pénzért bemehetsz a játékokra is, meg egy passport, ami automatikusan minden játékra is érvényes), a J-world Tokyot és ezt nagyon sajnáltuk, mert ez jobb lett volna, de majd egyszer máskor.
Délután még itt kószáltunk a környéken, bementünk egy akkora otaku boltba, hogy ilyet még nem láttunk, pedig azt hittük, már láttunk sok nagy ilyet). 9 szint, egy emelet csak BL (google a barátotok), két emeleten most AnoHana játékok mentek, 3 szint sima mangák meg doujinshi (rajongók által készített folytatások vagy más feldolgozások, új párok készítése) kiadványok, két szint csak figuráknak meg egyéb ajándéktárgyaknak.
S hogy miért a gazdátlan esernyők városa? Ma hármat találtunk, meg egy hozzánk szegődött. Ezen kívül találtam egy bontatlan csomagolásban levő szerencsehozó kis tasit (emlékszik valaki? Ilyet talált már egyet Marci is Osakában, ezek így hullanak).
Most Kakegawában vagyunk, hatalmas esőn vagyunk túl, holnapra elvileg szép időt mond és kezdődik az első versenyes hétvége.