No akkor elkezdődött az utazás (a poszt összes képe mobillal készült). Reggelre már biztos volt, hogy Kiotói mindennapok Renijével és Travellina Évájával találkozunk egy reggeliző-teázóban, végre először, annyi digitális beszélgetés után. Nagyon finomat ettünk a Törökmézben Budán.
Elmentem a szokásos pénzváltómba, hogy elhozzam az előre megbeszélt yent, most ment talán leggyorsabban úgy, hogy a főnök bent sem volt, csak bent hagyta a pénzt nekem az irodában. Vettem túró rudit, készítettem pár fényképet a városról amúgy jó turistaként, főleg villamossal útközben és mobillal 😀
Besétáltam a bőrönddel a kezemben a Duna-partra, hogy majd ott leülök egy partra, meg amúgy se messziről indul onnan a reptéri busz, de nem nagyon kötött le, kicsit pakolásztam még a bőröndben, vettem egy isteni kürtős kalácsot a Bajcsy sarkán és inkább felültem egy buszra. Egyébként maximálisan jó, nem mondom, sok városban olcsóbb, de pontosan jár és jó forgalomban 39 perc alatt kihozott. Annyi tipp azoknak, akik szeretnének ezzel jönni, hogy nagyon hamar megtelik, ezért érdemes hagyni egyet elmenni és a következővel elindulni, ha szeretnénk ülni (dugóban lehet több, mint 1 óra is a menetidő. Azt el is lehet felejteni, hogy ülőhelye lesz valakinek napközben a két további megállóban felszállva, majdnem koppanásig voltunk már a Deákról elindulva.
A reptéren várt már Bence, kicsit mászkáltunk, aztán sorra érkeztek a többiek, Gergő, Ivett, Rita, Robi, Kristóf és Domi és már a pultnál vártunk a check inre, amikor Milos zárta a sort, megvolt mindenki. Nem mondhatnánk, hogy nagyon jó helyeket kapott mindenki, egyszerre 4 pultnál haladt a check in, így rohamosan fogytak a jó ülések. Kristóf és Domi húzták a legrosszabbat, mert bár ablak mellé kértek, de mellettük le volt zárva függönnyel a jobb oldal, ráadásul középen ültek. Ivett teljesen a gép közepén ült, de legalább mellette senki.
A gép egyébként kicsit öreg volt, kicsit kopott, de legalább nem volt rendesen kitakarítva. 4db WC volt az egész turistaosztályra és komolyan, mintha a nővérkéket valaki olyan tanította volna be, aki nem sokat repült életében. Amúgy vállalható járat volt, csak a vacsorát tudnám feledni (a reggeli finom volt).
Annyira időben értünk Pekingbe, hogy egy órával korábban landoltunk a tervezettnél, amit a biztonsági vizsgálatnál el is vesztettünk, annyira macerás volt az egész. Majdnem mindent ki kellett pakolni a táskából, nem csak a laptopot, beleszagoltak a fogkrémbe, engem teljesen letaperolt a nő, Gergőnek a komplett táskáját szétkapták, de sok időbe telt átjutni. Előtte még megálltunk kétszer, mert Mirának ki kellett próbálnia az elektromos ujjlenyomatolvasót (tudom, tudom, most tudja a kínai háttérhatalom a biometrikus adataimat) és kitöltöttük az érkezési papírt, de az a transzfer szektorosoknak (akik átszállnak és mennek is tovább) nem is kell. Hála istennek egyébként, mert botrány tömeg volt, vagy egy óra lett volna, mire azon átjutunk. Nem tökéletesen egyértelműek a táblák egyébként, vagy nagyon elkényeztettek eddig Japánban.
Próbáltunk boltot találni, hogy vegyünk valamit inni, de nem volt nagyon semmi nekik, az automata kártyát nem fogadott el, nekünk pedig nem volt yüanunk. Végül páran a KFC-ben vettünk dolgokat, de később szerencsére találtunk egy kisboltot, amit leraboltunk, lett kínai Sprite-unk és nekem és Kristófnak pár marhaság, kulcstartó, hűtőmágnes (ha jól emlékszem, annak idején nem hoztam innen), tele volt az egész bolt pandával, meg kell mondanom, nagyon nehéz volt nem egy zacskónyi tök felesleges pandás mütyürrel kijönnöm onnan. A pekingi reptér semmi izgalom, van két műanyag “park” kínai stílusban, pár drága bolt, illetve egész kevés ember volt ahhoz képest, hogy egyébként mekkora nagy komplexum (igaz, csak a 3-as terminálban voltunk). Találtunk még egy kisebb mozit, karaoke-kuckókat, automatákat, ahol az útlevél bescannelésével lehet internetkódot igényelni, ha nem sikerült SMS-t kapnunk, illetve egy játszóteret, ahol a pandák hogymondjam… Nézzétek meg a képen, lehet ám, hogy mi páran tök ok nélkül röhögtünk rajta, hogy mihez hasonlít a szitu, amiben megörökítették őket 😀
Ittunk még a Costában egy irtózatosan túlárazott tök semleges kávét (egyébként a gépen senki se aludt valami jól, de a reptéren még 1-2 órát mindenki szundizott, egész kényelmes padok voltak), majd ahhoz képest időben kezdtünk el beszállni, hogy Marci azt írta Pestről WhatsAppon (hello, itt nincs FB), hogy csak 45 körül fogunk felszállni az internet szerint. Rossz hír: csak egész körül szálltunk fel, így egy izmos 50 perces késéssel indítottunk.
A kaja a második gépen már jobb volt, hal (ez van a képen) vagy csirke, lábtér sokkal több, utas meg kevesebb. Itt annyi volt a gond, hogy csak az egyik papírjuk volt, amit ki kell töltenünk, az érkezési csak, így tudtuk, a reptéren kell majd a sárga vámosat kitölteni útközben. Fel- és leszállás közben nagyon tolták a légkondit, kifejezetten hideg volt, nem is csoda, hogy annyi pingvin szabadult el a gépen, hogy átgondolta az ember, hogy vegyen-e egy mély levegőt.
Tokyoba csak fél óra késéssel érkeztünk már, tolta neki a sofőr, mint süket a csengőt. Szerintem rekordot állítottunk fel, olyan gyorsan kijutottunk, maximum 30 perc alatt bőröndökkel együtt kint voltunk az állomáson már, újabb fél órával később pedig már leszálltunk a Shimbashi állomáson és sétáltunk be a kapszulahotelünkhöz.
A hotel portáján alapból ugye kihívás elé álltak, hiszen 9 külföldivel kellett egyszerre megküzdeni, de sikerült 2 nőnek elkérnie az összes útlevelet és megkavarták az egészet. Úgy kezdődött, hogy kiesett egy utasunk ugye, az ő nevére szóló foglalást töröltem és mivel nincs itt, nem is adtuk oda az útlevelét, de azért ők elénk nyomtak egy papírt a nevével. Ja, sokan kaptak két bejelentkező papírt úgy, hogy már a kezében volt a kulcs, mivel már ugye egyszer megkapta. Egy órába telt az egész tökölés, mert hiába foglaltunk alsó kapszulát többen, felsőt kaptunk, kínszenvedés volt az egész. Annyira lassan ment, hogy az egyik utánunk várakozó ember, aki itt akart aludni, várakozás közben lecsúszott a földre és horkolva elaludt. Nem viccelek, lefotóztam a portát is, ott látszik a bal alsó sarokban, csak hang nincs hozzá. Nagy nehezen megoldottuk, mindenki elment aludni, de reméljük, nem lesz minden szállás ekkora kínlódás… Már csak a jetlaggel kellene valamit kezdeni, első körben az enyémmel, mert éjjel 3 lesz pár percen belül. Ja és vettem barackos vizet. És ikurás onigirit vacsira. És Rummy csokit 😀 Azért ami alap, az alap, akkor is, ha későn megy az ember boltba.