Kicsit elrontottuk a repcsik és szállások összehangolását, de szerencsére csak itt, viszont itt eléggé, szóval nagyon korán keltünk, hogy kiérjünk a távoli reptérre reggel 6-ra…
38 perc kőkemény repüléssel (amúgy a fenéket, ebben benne volt a taxi, a fel- és a leszállás is) leértünk Saigonba, nagy izgalom nem volt a csomagokkal sem, hiszen itt kettőnknek összesen 40kg-ja volt, ebbe bőven belefért a 22-es csomagunk. Ennél többre nem emlékszem, végigszundiztuk az utat 😀
Saigon, hogymondjam… Hát nem a legszebb város a földön. Bementünk egy Grab kocsival a hotelhez, ahol leraktuk a csomagokat és egyből mentünk városnézni. Sikerült még egy hibát elkövetni: minden templom és múzeum zárva van a városban hétfőn. Nem mondom meg, milyen napon voltunk ott, de elég uncsi lett a program. Elsétáltunk először a helyi katedrálishoz, ami körbe volt zárva, felállványozva, de legalább még zárva is, így nem erőltettük nagyon a fotózást, inkább beültünk reggelizni egy flanci francia helyre, nagyon finom kaját kaptunk, mérsékelten drágán, amit lefojtottunk egy tojásos kávéval.
Lesétáltunk az Operaházig, szépike, de maximum azért említésre méltó így külsőleg, mert Ázsiában azért annyira nem jellemző az ilyen európai épület. Egyébként nagyon érezhető a városban az európai hatás, a turisták is változatosak, végre nem csak oroszok és kínaiak, nagyon sok a francia például.
Innen pár méterre van a városháza, ez is biztosan szebb, ha nem áll előtte valami ilyen nagy dög autó, de legalább láttunk egy esküvői fotózást, szokás szerint mi is lőttünk pár képet, aztán leléptünk.
Következett a Chợ Bến Thành, ami alapjáraton csak egy piac, erősen turistás, nagyon leszólogatnak, de ez természetes. Viszont elkezdtem nézni egy standon egy pólót, meg voltak helyi ruháik is, mondta a nő, hogy nézzek meg egyet, de mutattam, hogy mellben nehéz nekem találni. Mondta, hogy nem gond, van neki ilyen mérete is. Épp felcsillant volna kicsit a szemem, legalább felvehettem volna egyet, de ekkor a kolléganője, hogy rá figyeljek, hibát követett el: megragadta a csuklómat. Nem túl jó a komfortérzetem sokszor, de azt különlegesen rosszul tűröm, ha hozzám érnek és nem csak ezt tette, hanem szorította a kezemet. Szorongva hadarni kezdtem Marcinak, hogy “fogjaacsuklómfogjaacsuklóm…” és próbáltam kihúzni, de nem tudtam. Nem tudom elmondani, nagyon rossz volt, Marci vette le rólam a nőt, szorított, mint egy pitbull. Végül máshol vettünk nekem egy pólót, ahol nem tolakodtak és tetszett is egy, aztán leléptünk. A szállásra sétáltunk vissza, útközben még volt egy mondjuk látványosság, az ország egyesülésének épülete, de iszonyatos hőség volt (hőérzet 40 fok), így hagytuk a pékbe, amúgy 22.000.- a belépő ide is (ez valami állami dolog lehet, sok helyre ennyi volt), de nem tűnik extra dolognak.
Visszamentünk a szobába és pihentünk kicsit, ott vészeltük át a további délutáni hőséget, csak este mozdultunk ki, van egy kajás környék, ami rémesnek tűnt elsőre, de aztán találtunk egy ígéretes sushis helyet, ahova aztán több japán vendég is betért, így mi is adtunk a helynek egy esélyt, egészen vállalható volt, összegben itallal együtt nagyon sok sushi (majdnem nem bírtuk megenni, na) 14€ volt összesen két főre.
Odafelé egyébként volt még egy sztori. Álltunk a hotel előtt, nem volt elérhető Grab, se üres taxi nem jött arra, így gondoltuk, kipróbáljuk a helyi buszozást. Beálltunk a megállóba, láttuk, hogy a 32-es kell nekünk. Közeledett a 152-es, nagyon integetett egy faszi, aki szintén hivatalos dolgozó volt rajta (de nem a sofőr), hogy menjünk oda, hát Marci megmutatta neki, hova mennénk. Kicsit egyeztetett a sofőrrel és integettek, hogy szálljunk fel, majd megoldjuk. Felszálltunk, kifizettük a jegyet (5000 egy útra), majd néztük térképen, merre haladunk. Konkrétan 2 megálló után mutatta a pasi, aki azt mondta, hogy szálljunk fel, hogy a következőnél szálljunk le. Mi felháborodtunk, hogy most ezért szállított fel? Mondta közben, hogy a 32-es buszt kell megvárnunk. Mondtuk, hogy köszönjük szépen, pont azt vártuk, amikor azt mondta, szálljunk fel erre inkább. Próbált egy nő tolmácsolni, szerencsére dugó volt, ráértünk. Később egy férfi is jött, először segíteni akart, de mi még mindig nem voltunk jókedvűek, mert bár kevés pénz, de mégis, így duplán fizetünk csak azért, mert ő azt mondta, így jó lesz. A pasi ezután szó nélkül visszaadta a pénzt, igazat adva, hogy ez nem volt jó ötlet. Na itt elkezdett velünk a férfi veszekedni, aki előtte segíteni akart, az utas, hogy adjuk oda igenis a pénzt, mert mégis utaztunk. Mondtuk neki, hogy de a buszos pasi adta vissza nekünk, ő azért veszekedett velünk végig, amíg le nem szálltunk. Végül inkább kisétáltunk addig a negyedig, felesleges volt bármit keresni a dugó miatt.
Saigon nem lett nagy szerelem, a nevét imádom, de ennyi, ráadásul a folyó túlpartja olyan szintű putri, hogy elképesztő. Nagyon sok a városban az európai rész illetve meglepetésünkre rengeteg a japán hely, de ez nem elég a boldogsághoz.