Teljesen kihagytam egy sztorit nektek, pedig nagyon az elején volt. Szóval leszálltunk a Hanoi reptéren, fogtunk egy Grab kocsit a hotelig. Marci meg akarta kérdezni, hogy mennyi idő lesz kb. az út a hotelig (fix útvonalra foglalsz kocsit, mint az Uberben), kérdezte, hogy “how long will it last?”, mire a mukink elsápadt és csak ismételgette, hogy “hálóng…?”. Eltelt vagy 10 perc értetlenkedéssel mindkét oldalról, mire neki leesett, hogy nem a Ha Long öbölbe szeretnénk eljutni és nem azt kérdezzük 😀 Ez meg is alapozta a helyiek angolját.
Szóval megérkeztünk Phu Quoc szigetre. Szép hely amúgy, én egy picit talán többet vártam, de azért nem volt rossz. Úgy kezdtük, hogy a hotel baromi szép volt… Ja nem, úgy kezdtük, hogy egy tipik helyi lehúzással próbálkozott a hiéna taxis. A reptérről a nagyon közeli hotelbe csak velük lehet bejutni, olyanokat mondtak rá, hogy 110-120, aztán az egyik azt mondta, hogy kb. 90.000.- lesz. Órával mentünk, az 70 ezret mutatott, de a kijáratnál a taxis ránk akarta verni a 10 ezres kilépődíjat (ezt amúgy ijesztően sokan megpróbálják, holott ugye a Grab is úgy írja ki az árat, hogy mennyit kell pontosan fizetni, nem úgy, hogy még arra rájön ezazaamaz. Szóval morc volt a pasi, amit nem értek, hiszen viszi a blokkot és nyilván ezt a cég elszámolja majd. Odaértünk a hotelhez, én kiszálltam, Marci maradt még fizetni. 100-asa volt csak, a pasi meg csak 80-ból adott vissza, majd utána odadobta Marci táskájára a blokkot a reptéri pénzről, ő meg vissza. Nem értem, életemben nem láttam olyat, hogy ne a taxis fizette volna a pénzt, amit neki kellett fizetnie azért, mert munkát felvenni ment a reptérre.
Mint említettem, a hotel zseniálisan jó, megpróbáltak rábeszélni minket nagyobb szobára, de nem tudtunk megegyezni, végül kiegyeztünk egy korai check-inben (még csak délelőtt 10 volt) és egy jó kilátású szobában a legmagasabb (6.) emeleten. Teljesen rendben volt, szép hely, ráadásul ahogy később kiderült, a reggeli is nagyon finom. Zárolnak a kártyán 2 milliót, amit aztán le lehet használni a bárokban, éttermekben, ez egészen praktikus ötlet.
Pancsoltunk pár órát a mediben, megnéztük a tengert (még mindig sós, igen),aztán később kitaláltuk, hogy bérelük egy robogót és bemegyünk azzal enni avárosba. Na ez cuki volt, itt megint angoloztunk kicsit. Próbáltuk megkérdezni a recepción, mennyibe kerülne a robi úgy, hogy 24 órára 250.000.- (ez alegdrágább, amit az országban béreltünk, de esély se volt kijutni másik kölcsönzőhöz), de nekünk többre kellene, déltől kb. másnap estig. Legalább háromszor kérdeztünk rá, állította, hogy addig is ugyanannyi, szóval örültünk. Majdnem stimmelt: nem. A robogós alkalmazottja már 350-et akart, majd amíg én morogtam a menedzsernek (aki végre tudott angolul), addig lement 300-ra, de végül a menedzser abszolút korrekt volt, amikor elmeséltem neki az egészet, mondta, hogy természetesen 250-et kell fizetni (mondtam már, hogy az drága itt?), a különbséget rendezik majd ők. Végül ettünk egy közepeset és megnéztünk egy templomot a kikötőben.
Ezután elmentünk a helyi éjszakai piacokra, volt egy halas-kajás (nem tűnt túl higiénikusnak, hogy a 30 fokos hőségben a nyílt utcán árulják a nyers húst, denem nekünk kell venni) és egy turistás pólós-mütyürös-csemegézős.
Következő reggel nem volt túl szép az idő, de kirándulásra ideális, hát felpattantunk a vasparipára és egy órát döcögtünk észak felé, mentünk a helyi szafariba, ami a Nha Trangból ismert Vinpearl egyik parkja, az ország legnagyobb állatkertje és szafarija egyben. A belépő ugyan elég drága, de azért nem rossz a hely maga (600.000.-). Érdekes egyébként, hogy az egész országban itt találkoztunk magyarokkal, egy párral, a bejáratnál úgy, hogy senki más se volt a környéken sem (aztán persze érkeztek a kínaiak). Itt sem volt túl nagy tömeg, így lehetett haladni, amennyire a hőség engedte. A legjobb a parkban a zsiráfetetés (lehet elefántot és majmokat is), 30.000.- egy zacskó kaja nekik és tök jó, mert répát és banánt kapnak, szépen vannak tartva és kedvesek is. Az elefántok nem voltak túl szépek viszont. Körbevisznek egy részen busszal is, ami nagyon cuki, mert légkondis, viszont baromi nehéz fotózni bentről.
Szeretjük a kihívásokat (nem), ezért innen a sziget déli csücskében levő régi börtönbe mentünk, több, mint egy óra robogózással. Ingyenes a múzeum, de kicsit megterhelő, tele van viaszszobrokkal, amiken bemutatják, hogyan kínozták az észak-vietnámi katonákat.
Úgy volt, hogy megnézünk még egy buddhista helyet, de inkább kitoltuk magunkat a közeli Sao beachre, béreltünk két kifekvőkét és tespedtünk. Nem rossz strand, de kicsit túl van értékelve szerintem.
Ennyi volt a sziget, még megnéztük a naplementét egy tengerparti étteremből, ahol vacsiztunk, hogy másnap reggel egy kis vargabetűvel visszaindulhassunk Japánba 🙂
