Péntek reggel csak a sarki kávézóban reggeliztünk egy kicsit, aztán indultunk az első kastélyunkba, a Castelo de Santa Maria da Feirába. WC itt sincs bent, csak jelzem, viszont csak 3€ a belépő és csak mi voltunk bent.
A bájos Aveiro volt a következő napirendi pontunk, ami útba is esett visszafelé Lisszabonba. Egyébként azóta se értem a hajókon levő festményeket. Itt is megkóstoltuk a helyi édességet, ami egy vékony, száraz tésztalapba töltött, cukorral kivert tojássárgája gyakorlatilag. Kényszerből választottunk éttermet, mert amit kinéztünk, zárva volt és ezt sehol se jelezték előtte, de nagyon bejött. Előre a polip erejével!
Kimentünk a Costa Nova partra, ahol szép homokdűnék vannak (igen, fúj a szél általában) és valamiért be vannak akadva nekik a csíkos házak. Azért csinike, bár így offszezonban eléggé kihalt volt.
Beugrottunk Mirába, de a lelki nyugalmatok érdekében nem teszek ki erről képet 😀 Egyébként az Instámon van, ha valakit mégis érdekel a fejem.
Innen már Coimbrába mentünk (y Azevedo), ahol csak elfoglaltuk a szállást és kimentünk sétálni egyet. Persze, hogy hegyen van, ne reménykedjetek. Mutatom viszont a szállást, mert egészen furcsa volt, ilyen európai jellegű kapszulahotel, de saját fürdőszobával, ez a ZERO Box Lodge Coimbra. Klausztrofóbiásoknak nem javaslom, nincs benne ablak, se TV.
Reggel megkóstoltuk a helyi édességeket, mert persze itt is van pár. Kicsit erősen rá vannak cuppanva a portugálok a cukros tojássárgájára, de nem baj ez, csak nem láttam még ilyet. Mindenesetre én imádom.
Ezután egy levezető séta jött a Jardim Botânico da Universidade de Coimbraban, sok bambusz van, de talán 1-2 hónappal később még szebb a egész. A város egyeteme amúgy a legidősebb egyetem az országban és természetesen egy hegy tetejére épült.
Nagyon érdekes helyre indultunk innen, Condeixa-a-Nova városkában van egy római korral foglalkozó múzeum. Abszolút érdekes, én is tanultam új dolgokat, interaktív az egész, fel lehet venni egy római konzervdobozt (bár nem egyszerű) és mivel ami nem üveg mögött van, az minden replika, így mindent meg is lehet tapicskolni.
Van egy “külvárosi” része is, egy ásatás, ahol egy város volt, fürddőkkel, ez a Conímbriga – Ruínas e Museu Monográfico. Érdekes volt, hogy míg a múzeumban beszéltek szépen angolul, a romoknál nem. Kedvezményes jegyet kap az ember a második helyen, ha bement előtte a másikba, mindegy a sorrend. Én javaslom előbb a múzeumot, hogy aztán jobban képbe kerüljön a romoknál.
Meg akartunk nézni egy vízesést, de csal a térkép, nem onnan lehet közel menni, ahonnan jelzi a maps, kőkemény kommandó, így csak felülről csodáltuk meg.
Belefért még egy kilátó is útközben, s bár az idő nem volt ideális a nézelődéshez, már ez is szép volt. Micsoda kilátás lehet innen kora nyáron, amikor már minden dús zöld, a nap pedig süt?
Ez a nap ugye teljesen más volt a tervek szerint, az időjárás ilyen semmilyensége miatt ütöttük ki a nemzeti parkot. Biztosan nagyon szép, de 2 óra az út csak egy irányban és lehet, most jobban jártunk a rómaiakkal. Így viszont este még be tudtuk járni a tomari Convento de Cristot. Sajnáltuk, hogy kevés róla a helyszínen az információ, így egyrészt eltévedtünk, másrészt gyakorlatilag nem tudtunk semmit arról, mit nézünk éppen.
A szállásunk cuki volt, mint egy B&B, de Bookingon lőttem. A parkolás ingyenes előtte, internet van, illatos virágok voltak a kertben. Egy közeli holland-indonéz étteremben vacsiztunk, elment. Sajnos a város legjobb étterme szombat este tele volt, a többi meg olyan meh volt.
Reggel beugrottunk a városba, itt találtuk meg a csini Tomar feliratot, felette a kastéllyal.
Jött az út egyik kiemelt programja: a Buddha Park Eden. 50 hektáros park, főleg Buddha-szobrokkal benne, de van egy nehezebben értelmezhető, vasból elkészített állatkertre hajazó része is. Talán célszerű lett volna szétszedni a két témát. A jegy maga egyébként 5€, viszont lehet kérni a kisvonatot hozzá, az újabb 5€. Utólag azt mondom, felesleges volt, úgyis bejárja az ember az egészet.
Délutánra még egy menüpont volt, a Mafra város szélén fekvő Aldeia Típica José Franco. Ingyenes program, a városban pedig van még egy UNESCO világörökség bazilika is, így mindenképp érdemes belesni ide. Az éttermünk az Adega do Convento volt, melegen ajánlom, finomat ettünk, kép nincs róla.
A kézműves faluban egy bácsi némi adományért cserébe csinált levegőn keményedő agyagból állatokat. Hát persze, hogy kikunyiztam magamnak egy lovacskát, ő is benne van a képek között.
A szállásunk ezen az estén nagyon különleges volt. Sintra ugye Portugália válasza a Disneylandre, tele van a környék kastélyokkal, amik magánkézben vannak, így a legtöbb látogatható vagy meg lehet szállni benne. Utóbbi volt most a mi helyzetünk, a Chalet Regioban aludtunk, nagyon hangulatos volt.
