De klassz kis város ez is és méltatlanul elhanyagolt. Nem kicsi egyébként, Fukuokában 1,5, itt kb. 1 millió ember lakik. A városba ismét egy menő Sonic vonattal érkeztünk, fa parketta padló és vicces, mikiegeres bőr ülések voltak, ahol mi ültünk.

Az első dolgunk az volt, hogy az állomáson megtaláljunk 3 szobrot, egy taiko dobosat és két mangásat, amik a közeli manga múzeum előtt állnak. Utóbbiba nem mentünk be, én csak azokat szeretem, amiket olvastam is és azok nem a klasszikusok, Marci pedig egyáltalán nincs otthon ebben a világban, így felesleges volt. Lesétáltunk viszont a kastély felé, megnéztünk egy hídon egy szobrot, beszélgettünk egy amerikai pasival, aki megszólította fehér társait (amúgy 7 éve itt él) és megérkeztünk a kastélyhoz.

Muszáj volt bemenni, csak 35o yen volt a belépő (ezzel a nap legdrágábbja), érdekes is volt, voltak bent interaktív játékok és több bemutató videó, terepasztal, amin megismerhettük a korabeli életet. A terepasztal sajnos csak japánul tudott, ami azért külföldi turistáknak kellemetlen lehet, de akkor is érdemes megnézni, a terepasztal maga is hatalmas és az érzésből átad azért. Vettünk nagyon menő kumamotoi mintás Coca-Colát (nem szeretjük, de az üveg miatt muszáj volt emlékbe).

Lesétáltunk a kb. 2o percre található TOTO múzeumba, mert eredetileg innen származik a híres okos WC-fajta, itt volt az első gyár és ez volt a legelső angol WC az országban (ijesztően későn, 1912-ben indult a gyártás, amikor Európában már rég elterjedt volt, a TOTO gyár alapítója 1880-as években volt Ausztriában és Németországban és innen jött neki az ötlet, hogy de jó lenne náluk is ilyen). A többi már történelem. Megnézhettük a legrégebbi és a legújabb modelleket is, láttunk menő kiállított fürdőszobákat is (és kerámiákat, mert a kezdeti nehéz indulás alatt étkészleteket is gyártott és értékesített a család, mert nem volt csatornarendszer kiépítve, így kevés megrendelésük volt eleinte), illetve volt a vendégeknek az ingyenes múzeumban és kiállítóteremben pár ingyenes italgép, ahonnan teákat, kávékat és epres forró csokit (vagy epres fehér forró csokit) kérhetett az ember, ugyancsak ingyen. Nem akartam nagyon legyalogolni idáig, de kár lett volna kihagyni a helyet tényleg, ajánlom, nem csak az okos WC-k rajongóinak 🙂

Visszamentünk a Kokura állomásra (Kitakyūshū belső része), ettünk két jó kis udon levest (darabját kevesebb, mint 1ooo forintért, mutatva, hogy nem csak drágán lehet enni Japánban) és indultunk a Mojiko kikötőbe, ahol régi épületek állnak, meg még pár érdekesség. Az első látnivalónk itt a vonatmúzeum volt, ahol a bérletünket felmutatva kedvezményt is kaptunk, így a 3oo yenes belépő helyett csak 24o volt fejenként a belépő. Van bent szimulátor is (8  perc 1oo yen) és terepasztal is (3 perc 1oo yen), de utóbbi nem működött éppen. Van bolt, ahol minden hülyeséget lehet kapni vonatosban, még KitKat is van horror drágán (1ooo yen egy doboz, amiből magából pedig egy vonatszerű díszt lehet hajtogatni). Van még egy rész, kifejezetten fiatal gyerekeknek. Márton természetesen menni akart vele, így ketten beültünk egy vonatkába (3 ember ülhet be és egy vonatkáért 3oo yent kell fizetni, függetlenül az utasok számától) és mentünk egy kört. Ezt inkább hagyjuk, nem mesélném a nem létező unokáimnak se… Érdekes viszont, hogy amíg Danit, aki Japánban él, folyton azzal vegzálják, hogy angol nyelvű szórólapot adnak nekik, addig nekem a kasszás lányt úgy kellett lebeszélnem pár perc beszélgetés után, hogy ne adjon japán nyelvű szórólapot, mert nem fogom tudni megfejteni kényelmesen (a tudásom ha tizedannyi van japán nyelvből, mint Daninak).

Sétáltunk egyet, majd felmentünk a kilátótornyba (itt is a vonatbérletre 3oo helyett 240 yen csak a belépő fejenként), ahol megvártuk a naplementét. Állati pechünk volt, holnaptól van díszkivilágítás (ja, amúgy ha már pechről van szó: Marci évek óta szeretne szumót nézni, de sose tudunk meccset elkapni, most hónapok óta tudtuk, hogy jövünk ide, csak azt nem tudtuk, hogy épp bajnokság van itt, nem is kicsi és már természetesen minden meccsre minden jegy elkelt). Visszasétáltunk az állomásra, hogy visszamenjünk Kokurába, mert azt mondták, hogy szép karácsonyi díszkivilágítás van már egy hete a központban.

Kiderült viszont, hogy mire fel van ez a nagy aranyláz (csak ellentétes előjellel), volt idén két nagyobb fogás is (egyébként volt kint statisztika, a legtöbb csempész- és hamis áru Kínából érkezik, meglepetésszerűen ugye, több, mint80%-ban):

Na most alig találtunk valami világítást, kicsit csalódottak voltunk, találtunk viszont egy teljesen vállalható árú (és mint utóbb kiderült, minőségileg sem rossz) runing sushit, ahol megvacsoráztunk (fejenként ca. 1050 yenért) fejedelmien, degeszre zabálva magunkat. Elcsíptük a vonatunkat vissza Fukuokába, ahol már csak kószáltunk egyet (bénán live-oltam egyet Instagramon a karácsonyi vásárból) és egy kis Yodobashi áruházi séta után visszajöttünk a szobába.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *