Összehoztam a két napot, mert annyi minden nem történt. Szerdán délelőtt találkoztunk Attival, váltottunk pénzt és feladtuk a beteg obit dokihoz, majd mentünk a kedvenc szokásos boltjainkba fényképezőket venni Shinjukun és utána Nakanon.
Amikor ezekkel megvoltunk, rögtön indultunk Odaibára, ahol még egy kört mentünk a Mori Artban, mert muszáj volt egyszerűen velük is megnézni. Amúgy is annyira tetszett, mondtam előtte, hogy bármikor mennék újra, hát szavamon fogtak. Délelőtt egyébként Marci zsebéből kiesett 8ezer yen és két japán utánavitte. Tudom, ne általánosítsunk, meg ez se álomország, főleg nem tökéletes, de azért ezt még Ausztriában is kétlem, hogy tapasztalhatja bárki turista.
Innen téptünk vissza Shinjukura, mert itt úgyis keveset vagyunk minden alkalommal, de most egy különleges (és nem kifejezetten olcsó) program következett, a Park Hyatt Hotel teteljén található New York bár, ahol az Elveszett jelentés (Lost in translations) jó pár jelenete is játszódik. Este 8 után van élőzene, amikor van egy 2500 yenes “ültetési pénz”, amit a zenészek kapnak (akik amúgy nagyon jók), ezen felül drága a hely, de nem mondanám kimagaslónak. Ételek vannak 1700 yen körül (bár az adagok méretét nem tudom), az italok többsége pedig 2000 yen, de van drágább is. A koktélok nagyon finomak, nem spórolják ki az alkoholt, a kilátás pedig eszméletlen.
Másnap a kultúra került előtérbe (megint Attival hármasban), főleg a buddhizmus. Először kibumliztunk nagyon Tokyo külvárosába, hogy megnézzük a Tokyo Nagybuddhát, amiről szerintem a legtöbben nem is tudnak. A szobron kívül egyébként egy igazán csinos templom is van körülötte. Útközben benéztünk még az Akatsuka botanikus kertbe, de ott csak mobillal lőttünk párat, egészen biztosan szebb tavasszal.
Visszajöttünk az Ikebukuro állomásra és itt megnéztük az új Sengyoji templomot, ahol egy tök nem szokásos épületbe húztak fel egy fából készült Buddhát.
Ettünk finom halas dont, mászkáltunk kicsit a környéken, majd Atti elment a dolgára, mi pedig elmetróztunk a Szt.Mária Katedrálishoz, ami finoman szólva is formabontó.
Késő délután, sötétedéskor elmentünk a robothotelbe a csomagokért, aztán este átvonatoztunk Nagoyába egy Nozomival. Az alap elképzelés az volt, hogy Nozomival utazunk és az elvileg gyorsabb, mert kevesebb helyen áll meg. Hát lehet, hogy hosszabb távon igen, itt konkrétan a “lassú” Hikari vonatok 104 perc alatt teszik meg a Tokyo-Nagoya utat, míg egy Nozomi 101, illetve a miénk 98 perc alatt. Nem sokkal drágább, mint a Hikari (nekünk mindegy is, jegyárusító boltban vettük a városban, így alapból olcsóbb volt, mint az állomáson, ráadásul egész Tokyora érvényes a jegy a JR vonalaira, tehát felszállhattunk Asakusabashiban és onnan Nagoyáig nem került többe, míg egyébként az Asakusabashi-Tokyo távolság még pár száz yen lett volna), de egy fillért nem ér meg ilyen távolságon az, hogy Nozomival mehessen az ember (ez a népszerű JR Pass használatából ki van zárva, de ennek ellenére is tele volt a vonat úgy, hogy konkrétan maximum 3-4 percenként indul egy Tokyoból). Este Nagoyában elfoglaltuk a szállást a következő 4 napra és ettünk egy valami félelmetesen finom soba levest mindenféle dologgal benne (én tempurával, Marci más mütyürökkel és tojással).
