Egy fillérrel nem fogadtam volna most vasárnap rá, hogy mégis elindulunk Tokyoba, majd innen egy egy hónapos ázsiai körútra, de mégis ez lett. Kedd hajnalban beültünk a kocsiba és irány a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. Azért kellett ilyen korán, mert ugye 500km-re lakunk tőle és még a kutyát is ki kellett rakni a megőrzési helyén.
Életünkben először repültünk az Emirates légitársasággal és megmondom őszintén, nagy elvárásaink voltak. A legszebb az egészben az, hogy nem csalódtunk. Az első repülő egy Boeing 777-300-as volt, nagy, tiszta, kifejezetten nagy lábtérrel, nagy kijelzővel, a személyzet kifejezetten kedves. Különleges ételt kértünk mindketten erre a járatra, Marci hindut, én fűszerszegény ételt. Nagyszerű egyébként, hogy az ülést nem egyszerűen hátra lehet dönteni, hanem az alsó rész előrecsúszik, ezt sajnos nem elég légitársaság használja (shinkansenen gyakori errefelé).
A dubai reptér maga nem nagy eresztés, tiszta, kellemes, sok bolt van, de a kaják például nem elég, hogy drágák, de nem is igazán finomak. Több helyet megnéztünk, mire egyet kiválasztottunk, de nem volt finom. Jó, lehet, le kellett volna fotózni, azt mondják, akkor jobban ízlik 😀
A második repülő életünk első Airbus A380-asa volt, hatalmas, szép, elegáns. A személyzet itt még kedvesebb volt, csak ne kellene minden videót végighallgatni arabul egyszer, aztán angolul, majd japánul is… Kicsit tovább tart vele a taxizás, mert nem egyszerű olyan csőhöz tenni, ami tudja ezt az óriást kezelni. A lábtér kicsit kisebb, mint a 777-300 esetében, az ablakok ugyan elegáns faberakásosak (ha fa és nem műanyag), de mivel nagy a távolság a külső és a belső üveg között, ezért fotózni szinte lehetetlen rajtuk keresztül, még értékelhetetlenebb képek lesznek, mint amúgy szoktak, más gépek esetében. A kijelzők kisebbek, a fedélzeti szórakoztatóegység nem tűnik a legmodernebbnek, kaptunk viszont megint kis csomagot, benne zokni, füldugó, fogkefe és szemellenző.
Sima utunk volt Tokyoig, ahol a gép elhagyásától számítva 7 perc alatt beléptünk az ország területére és további 13 perc alatt a csomagokat megkapva túl voltunk a vám ellenőrzésen is. Bejöttünk vonattal a városba és megkerestük a jó kis robotos hotelünket. Ez egy új lánc, a Hen-na Hotel (“furcsa hotel”), ahol androidos robotok várnak a recepción (esküszöm, ez így még jobb is lehet, ismerve a japánok portási képességeit). Van egy telefon, ami egy robot és egy medencében nagyon menő robot halak úszkálnak. Kicsit nehézkes így is a bejelentkezés, de lehet, csak a humán erőforrás volt túl hisztis és azonnal jött segíteni. A szoba amúgy érdekes, van benne egy szekrény is, ami nem sima szekrény, hanem van benne beépített vasaló is, szagtalanító és ionizáló cucc, ami fertőtleníti a ruhákat. Menő cucc, azt hittük először, hogy hűtőszekrény.
Este elugrottunk még Attival találkozni, beültünk az egyik kedvenc közeli sushihelyünkre és gaijinokat megszégyenítő módon leraboltuk őket. Nagyon finom volt, mint mindig 🙂
