Következhet akkor a november 4 és 6 programja, ezeken a napokon Tokyoban maradtunk, valamint a hazaút az Air China járatával.
Az első az, hogy mutatom a szállást, ilyen szobáink voltak, nagyon jó, nem tipikus kapszulahotel, egész kis saját szobánk volt, ez a First Cabin lánc. Itt is bőven hallani mindenkit a szomszédban, de azért van egy kis privát szféránk.
Egy sarokra a kapszulahoteltől van a Tsukiji Honganji templom, kívülről érdekesebb, mint belülről, a külseje kifejezetten nem egy megszokott buddhista templom.
Elmentünk az Ueno parkba, ahol megnéztük a régen itt álló nagy Buddha szobor megmaradt arcát (leszakadt az arca, hehe), illetve egy másik templomot, de sok időt nem maradtunk. Mondjuk azt senki se tudja elmagyarázni nekem, miért van itt egy indián totemoszlop, annyira passzol a képbe, mint Shibuyán a moyai-szobor.
Most jött az igazi szabadidő az Akihabarán (ugye a kamakurai nap előtt vagyunk eggyel), amikor mindenki nekiállt már hazafelé bevásárolni, amit szeretett volna, én pedig elmentem az Imado szentélybe, ami a macskaábrázolásairól ismert, de a turisták megtévesztéséért van néhány kutya is 🙂
Lesétáltam a metróig, majd csatlakoztam a többiekhez az Akihabarán. Kicsit megcsúsztunk időben, nem sikerült összegyűlni, elkavarodtunk, de indultunk le a Tokyo állomáshoz, mert volt itt egy kicsi táncfesztivál, viszont így gyakorlatilag teljesen lemaradtunk róla. Megnéztük a császári palotát, a közeli Godzilla-szobrot, majd indultunk tovább és elmerültünk a Nakano Broadway posványába 😀
Mikor lement a nap, megint vonatra ültünk (kivéve Bence és Dominik), hogy az estét Yokohamában töltsük, ahol Smart Illumination fesztivál volt, azaz “okos” fényjátékok voltak felépítve elszórva a kikötőben. Némelyik nagyon menő volt, sok interaktív is volt.
Az utolsó napunkon, november 6-án kis kultúrával indítottunk az Edo Tokyo múzeumban, amit most poroltak le kicsit. Nagyon jó volt, még mindig az egyik legjobb múzeum a városban.
Innen egyből Odaiba szigetére mentünk, ahol szétszéledtünk, én pár emberrel (evés után) a TeamLab Mori Art fénymúzeumba mentem, ami félelmetesen jó. Eredetileg utána fel akartunk menni a Mori kilátójába (ami a Ginzán van), de annyira esett az eső egész nap, hogy nem láttuk sok értelmét.
A hazautazás természetesen hajnalban kezdődött, időben kiértünk a reptérre. Az Air Chinás nő meglepett, közölte, hogy nem lehet helyet választani a gépen, de kicsit csapkodtam az asztalt és valamennyire megoldódott, bár a Peking-Budapest járaton a középső négyesben kellett utaznom, de a gépnek ez a része is ugyanoda ment, mint az ablak melletti helyek (csak ott jobban lehet a falra dőlve aludni). Volt egy számomra teljesen érthetetlen leszálló Minszkben (jó, értem én, vettünk fel utasokat és szálltak ki), de legalább sokan tudtunk fehérorosz vodkát venni. És csokit. A csoki fontos. Senkinek nem sérült meg vagy tűnt el a csomagja, úgyhogy a munkáját elvégezte a kínai cég, nem volt kiemelkedő, de nem is kaptam tőlük sikítófrászt (az ülésfoglalós mizérián kívül).
