Hol is kezdjem az elmaradást. Szombaton délelőtt az égadta egy világon semmi izgalom nem volt, strandoltunk a camping előtti kis öblös parton. Konkrétan reggel 8kor már kint evett minket a fene. Amikor elég lett, felmentünk, kikötöttük a lányokat a sátorhoz és mi áttelepültünk a medencéhez, a pálmák alá. Délután esőre álltak a felhők, így visszavonultunk sziesztázni a sátorba. Amíg mi aludtunk egyet, az esőnek volt pofája nem is esni.
Később bementünk megint Monopoliba, hogy körbenézzünk a piacon meg megnézzük ezt a Medici szentek ünnepét. Egy eldugott kis utcácskában találtunk egy éttermet, ami úgy tűnt, hogy nyitva van. Nem volt, ezt mondta a kilépő bácsi, de beugrott, hogy rákérdez és azt kapta, hogy mégis beülhetünk. mint utóbb kiderült, a feleségével vezeti a helyet, aminek a neve az volt, hogy “Egyszer régen volt egy öreg étterem“. Nagy kutyás a pár, szerintem ezért is engedték, hogy a nyitás előtt együnk valamit, mert ott volt a két dög velünk. Gyerekek, én ettem már finomat Olaszországban, nem is keveset, de amit itt kaptunk, az valami olyan isteni volt (teljesen normális, szinte olcsónak nevezhető áron, mint egy pizza), hogy szavakat nem találtam. Először kaptunk olivabogyót (frisset, helyit, egy falatot nem ettem belőle) és paradicsomos bruschettát, majd mindketten tenger gyümölcseis tésztát ettünk, egy cavatellit és egy linguine tésztás verziót, közben egy pohár bor és utána egy tiramisú, illetve egy panna cotta. Ránk fért már nagyon, egy hete csak zacskós levest ettünk vagy egy pizzát ketten megosztva. A süti végeztével kaptunk ajándékba egy tál cseresznyét is.
Meg akartuk várni az esti fényeket, de nem bírtuk. Sétáltunk egyet, de közben hűvös lett, így mire az igazi buli beindult a városban, mi már a sátorban pihentünk.
Vasárnap reggel összepakoltunk és elindultunk felfelé, ez már az út vissza Villachba, következő hétvégén verseny van. Reggel fotóztunk még tengerparti szénabálákat, majd megálltunk Bariban egy kávéra és megnéztük a kastélyt és a sziklás partot. Más nem nagyon volt a környéken, vagy én nem találtam semmit. Felfelé elmentünk a Gargano Nemzeti Park mellett, de valami olyan rohadás utakon, amiket már nagyon régen nem láttam. Teljesen lementünk az úttalan, gödrös bekötőutakra. komolyan, mint valami TSz-hez vezető, elhanyagolt vacak. Kicsit csepergett az eső, kép se készült. Később láttunk sólepárlókat, ott már jól megálltunk és lefotóztuk őket.
Délután kerestünk egy tengerparti campinget és nem mentünk már tovább, baromi lassan haladtunk ugyan. Volt pár harcom a benzinkutak tankolj_magad_úgy_hogy_nem_látod_a_naptól_a_kijelzőt automatáival, odalett az utolsó tíz eurosunk, a kártyát nem ette. Komolyan ez a self tankolás nem poén és humán erőforrást alig tesznek ki szikkadni a napra.
Hétfő ünnepnap itt, mi egyből megünnepeltük egy szokásos pakolással, majd betértünk Vasto városába egy kávéra. Tegnap már jártunk itt pénzt felvenni, de most meg is néztük végre, nagyon kellemes kis hely, egész el tudnék itt éldegélni. Tiszta, van pár látnivaló, de nincs tömve turistával, ellenben minden van, amire az embernek szüksége lehet. Ha mégse, vannak a közelben nagyvárosok, ahova el lehet menni érte, a kilátás pedig fenséges.
Délelőtt felcsordogáltunk Silvi városáig, útközben benéztünk Pescara városába, de semmi említésre méltót nem találtunk, hacsak a csodaszép füstölt sonka nem számít annak. A parton sétáltunk a lányokkal meg fotóztuk a helyi jellegzetes régi halászépületeket. Silviben fotóztam kicsit Szilvit a város egyik buszmegállójában és a vonatállomásnál, majd átvette ő a vezetést és dobtunk egy balost a hegyekbe, nem messze ugyanis innen van a Gran Sasso Nemzeti Park.
Na most a Gran Sasso egy vicces hely. Egyrészt kétezerkilencszáznemtomhányméter magas, tehát nem pici. Másrészt az olaszoknak ez nem elég, ők a Monte Biancot tartják a legmagasabb csúcsuknak, ezt figyeljétek: mert ugyan a csúcs a franciáknál van (a Mont Blanc név hátha ismerős valakinek), de az alatta levő ALAGÚT hosszabb részen halad olasz területen, tehát az övék. Világos, nem is vitatkozom róla. Na most ha ezt vesszük alapul, akkor a Gran Sasso a második legmagasabb hegyük. A nevének jelentése Nagy Szikla. Biztos valami indián törzsfőnökről nevezték el, aki először megmászta.
Próbáltunk eltévedni arrafelé, ahol nincs ember, amerre én már 9 éve jártam Lizzel, de nem sikerült, ellenben nagyon szép tengerszemet találtunk 1400 méteren (Lago di Campotosto). 4 órát kavirnyásztunk erre, betévedtünk a vicces nevű Pietracamela városába (jelentése: kőteve), láttuk kis vízesést és fagyoskodva fotóztunk a 16 fokban (hiába, az ember megszokja könnyen a jót). Innen egyenes út vezetett (haha, rém vicces, dél óta szerpentineken mentünk folyamatosan) az SS 4-re, ami Ascoli Piceno városa felé kivitt a tengerpartra, majd itt visszatapadtunk az SS 16-ra (Adriatica), amin Észak felé haladtunk, majd most itt fekszünk a kis campingünkben Ancona alatt. Még két teljes és egy fél napunk van az országban, mielőtt végre megint dolgozhatunk. Nagyon fárasztó ez a pihenés dolog.