Hétfő reggel Kunio és Yuka elmentek dolgozni, mi pedig indultunk vissza Tokyoba. Leraktuk a hotelben a csomagokat és kezdtünk kihúzni pár dolgot a bakancslistáról.
Az első a Kiyosumi kert volt, ami nagyon rég volt már a listán, bár igaz, nem erre az időszakra terveztük, a fák nem voltak színesek, se cseri, se semmi, a fények sem voltak túl jók, de amúgy szép parkocska.
Felpattantunk a metróra és elmentünk a 47 ronin nyughelyére (az igazi roninokról van szó, akiknek a története alapján a film készült), a Sengakujiba. Nem rossz, nem rossz, de maximum a bakancslista miatt érdekes, vannak ennél jobb templomok Tokyoban.
A metróállomás mellett egy sarkon találtunk egy kicsi, új szentélykét, az Inari jinját, egy épület első emeletén, hát megnéztük, már csak amiatt is, hogy ilyen fura helyen inkább csak céges szentély szokott lenni, kis privát szösszenetek, nem nyilvánosak.
Bementünk a Shimbashi állomásig, keresve egy sushiéttermet, de nagyon kellett pisilnom, ezért beültünk inkább egy Sushizanmai étterembe (ez egy lánc) és nagyon jól tettük, volt ebédmenü és tényleg korrekt áron lehet nagyon finomat enni, abszolút meg voltunk elégedve vele.
Innen a Hibiya parkba mentünk, sétáltunk kicsit, ezt még úgyse néztük meg jobban, így nem tudtuk, hogy van itt pálmafa is, amit azért a környéken annyira sűrűn nem látni.
Plázáztunk egyet, a Tokyo Midtown Hibiyában ámultunk egyet a 40 ezer yenbe kerülő ruhafogasokon, megnéztük a mozit és a kilátást az épület tetején (ide került egyébként a korábbi kicsi Godzilla-szobor, ami a pláza előtt volt, ahova most egy nagyobb került), majd a karácsonyi kivilágítást néztük kicsit, ami nagyon menő volt.
Este még elmentünk a szállásunk közelében levő információs központba Asakusánál, ahol fent van egy ingyenes kilátó is, itt még nem voltunk.
Az egész keddet Kawagoéban töltöttük, van egy jó kis jegy, pár száz yent lehet vele spórolni, Ikebukuróról vonat oda és vissza a városkába. Van egy buszos verzió is, de mivel hétköznap óránként 1-2 busz jár és a város nem nagy, a lényeges részek gyalog is megközelíthetőek, így mi az alap verziót vettük. Ezt az útvonalat jártuk be kint, érintve minden fontos látnivalót:
Igazából nem szedtem szét látnivalókra, itt van egyben a város, nem rossz, de azért van Tokyo környékén fontosabb látnivaló is. Nagy piros pont a sok édes krumplis marhaságért, amit lehet kapni itt. Voltunk múzeumban, édességes utcán, templomban és kiemelném a kastélyt, amibe mindössze 100 yen a belépő és maximálisan megéri, rajtunk kívül ember nem volt bent, de szép hely és itt is csalogány padlózat van, aki lemaradna róla más helyeken, itt bepótolhatja.
Az utolsó napunk a szokásos katyvasz volt. Kivételesen nem kellett letenni a csomagot a portán, mert elrontottuk a napokat és rosszul foglaltuk be a szobát, így elég volt este elhagyni azt, ez nagyon praktikus volt. Reggel elmentünk az Ueno állomás alatt levő piacra kicsit körbenézni és volt itt egy sushis, amit rég ki akartam próbálni, csak kimaradt. Útközben egy halas boltban vettünk még némi kis sushit útravalónak 🙂 A piacon megnéztünk új helyeket, konkrétan a sínek alatt egész kínai részleg van, de európai dolgokat is lehet szép számmal venni. Érdemes ide is KP-val készülni, kártyát kevés helyen fogadnak el (mi nem akartunk többet levenni és tartogattuk, ami még volt). Kimentünk még egyszer az Akihabarára memkártyát venni, Nakanoba még valamiért, szóval a szokásos bevásárlós utolsó napot töltöttük el.
Este kimentünk a reptérre. Na most ennek van egy előzménye és nem az, hogy vonatoztunk, hanem hogy amikor Pesten kimentünk a reptérre, nem volt egyértelmű, hány kg csomagunk van, a jegyben nem volt benne (ezt ellenőrizte itt két földi személyzet is, ők is mondták, hogy nem találják, nem én voltam béna). 20kg alatt volt az egész induláskor mindkettőnknek ezért, hogy ne legyen gond, majd ott becsekkoláskor külön rákérdeztem, hány kg a határ és azt mondta az Emirates alkalmazottja, hogy bizony 30kg a limitünk, ennek nagyon örültünk és így is pakoltunk most, baromira nem figyeltük, hogy 20 alatt legyünk (miért is kellett volna ugye). 23kg volt az enyém, Marcié 26 és elkezdték, hogy ezért fizetni kell (nem is keveset, 40 USD-t egy kilogramm túlsúlyért). Elmeséltem, hogy mi volt Pesten, megmutattam a jegyünket, ők se értették, de nem Emirates alkalmazottak voltak a pultban és faxoltak a főnökségnek, az nem engedett. Addig kötöttem az ebet a karóhoz, hogy márpedig az ő hibájukból (hiszen őket kérdeztük meg, naná, hogy hiszünk nekik, ha mondanak valamit) nem fogunk mi fizetni. Közben rákérdeztem és később ki is derült: nem is volt tele a gép, sőt, még félig sem volt, így most ezen izmozni tök felesleges volt. A gépet úgy számolják, hogy átlagolnak, egy fő mennyi súlyt visz magával, de tekintettel arra, hogy még a reptéren is lehet jegyet venni, van némi ráhagyás a dologban, így nem hiszem, hogy pont a mi extra 9kg súlyunk okozott nekik akkora problémát. A végén az enyémet átengedték nyekk nélkül, Marci csomagjából kivettünk 2kg-t (amit így kézipogyóban vittünk magunkkal, tehát ugyanazon a gépen utazott, az ugyanannyi üzemanyagot követelt, mint ha a csomagtérben utazott volna, maximum utóbbinak a súlybeosztása lehetett volna nehézkesebb, de mivel az utasok többségének legalább 30kg, némelyeknek még nehezebb csomagja lehet, illetve több darab, ezért ezt sem érzem nagyon fajsúlyos dolognak), majd 24kg-mal átengedték azt is, csak idegőrlő volt az egész, ráadásul az időnket rabolta, de azért még beugrottunk a kedvenc itteni sushisunkhoz enni egy kis nyers halacskát. Ez is oka volt annak, hogy az első, fent felszolgált ételt gyakorlatilag otthagytuk, mert tele is voltunk és nem is volt jó, tényleg. Amúgy teljesen sima utunk volt, sok hellyel, semmi különös nem volt. Az átszállásra az idő éppen elegendő, azt mondanám, Dubaiban nem szabad 1,5 óránál kevesebbet hagyni, mert mi is például buszoztunk, így kerek 1 óra maradt az átszállásra, de kivettek minket táblával és azonnal küldtek a priority sorba a biztonsági vizsgálatnál, így hamar megvolt az egész. A konklúzió: bármikor repülnénk újra velük, csak megfelelő áron legyen a jegy, jó napra és nekünk jó célpontba 🙂
Jelzem, itthon kipakoláskor derült ki, hogy 3,4kg csoki és egyéb édesség lapult a táskában úgy, hogy már kivettünk belőle 3 zacskó KitKatot, mert azt Pesten odaadtuk ajándékba Marci tesóinak. Hiába, tartalékolni kell a következő japán útig 🙂
