Málta után következett a “szülinapi hét”, melynek keretében 20 év után visszatértem Szicíliára. Az érzés hasonló, de igyekeztem olyan programot összeállítani, hogy olyan helyekre menjünk el, ahol még nem jártam, vagy csak felületesen. Kifejezetten egy lassú, ráérős út volt ez, félig vakrepülésben, de ez volt a terv. Tényleg 😀
Első dolgom az, hogy megmutassam azt, amikor a legjobban látszódott az Etna: a Bécs-Valletta repülőjáraton. Többet gyakorlatilag nem is láttuk, folyton felhők között volt.
Ahogy földet ért a gép Cataniában, átvettük az autót (elképesztő, de most nem fotóztuk be, képzeljetek ide egy fehér Kiát) és robogtunk Agrigentoba. Vacsiidőre értünk oda és mákunk volt, az egyik kinézett étteremben volt szabad asztal. Egyszerűen muszáj megmutatnom, ez a Kalos nevű hely, ilyen kis erkélyekre lehet kiülni és zseniális az egész. Az étel is nagyon finom. Most az út során azt terveztük (és itt el is kezdtük), hogy csak kisebbeket eszünk, valami előételt vagy ilyesmit, hogy több dolgot ki tudjunk próbálni. Nagyon jó terv volt egyébként. Általános vélemény: a szicíliai kaja több hosszal veri bármelyik máltai fogásunkat.
A szállásra érve viszont nehézségbe ütköztünk, ilyet még nem is tapasztaltam. Ez egy lakás volt, amiben saját fürdőszobás apartmanok voltak, mindegyik önállóan zárható. Sajnos utóbbi tulajdonsággal viszont a fő bejárati ajtó is rendelkezett és bent egy másik kedves szállóvendég fogta és nemhogy kulccsal bezárta az ajtót (rendben van, mégiscsak Olaszország), de rácsatolta az ajtóra a mechanikus zárat. Ez se lett volna akkora gond, ha reagál a kapucsengőre, reagál a telefonra, mert a lakás tulaja egyfolytában hívogatta, vagy hallgat a nevére, mert dörömbölés közben már azt is kiabáltuk. Fél órát vártunk, mire végre sikerült felfognia, hogy keresik az ajtónál, de olyan széles mosollyal nyitotta ki az ajtót, mintha nem ott izzadtunk volna a hűtés és ablak nélküli hőgutás folyosón egy fél órája. A lakás tulaja egyébként megérkezett és bár bejutottunk, azonnal leszerelte azt a zárat. A nő azóta sem érti, hogy mi volt a gond.
Fun facts: a szálláshoz tartozó reggeli egy közeli kávézóban volt, természetesen pont egyszerre mentünk a nővel, majd találkoztunk vele a nap folyamán is egyszer.
Kicsit csepegett az eső, így ideálisnak tűnt, hogy meglátogassuk az első szicíliai látnivalót, a Templomok völgyét (Valle dei Templi), mely esetben a templomok nem katolikus épületeket jelentenek. Mi az V. parkolóban álltunk meg, innen 3€-ért visz fel a dombtetőre egy transzfer, ahol ha megvesszük a jegyet (10€) és bemegyünk, akkor “csak” lefelé kell sétálnunk 2,5km-t a melegben, nem pedig fel ennyit és le újra. Lehet persze azt is csinálni, sőt, visszafelé is van transzfer, de szerintem tök jó így. Mint ebből kiderült, nem túlságosan valódi völgy a hely. A jegyet egyébként neten is meg lehet venni, mi is így tettünk és így megúsztunk egy nem túl kellemes sorbanállást.
Lementünk a tengerhez, hogy megnézzük a Törökök lépcsőjét. Nem rossz hely amúgy, csak nekünk nagyon erős szelet dobott a sors. Rengeteg lépcsőn kell lejutni a partra, a parkolás ingyenes, csak nehézkes (van fizetős is, ha valaki kényelmesebb akar lenni). A sziklapart megnézése meg a pancsolás ingyenes, már ha bírja valaki.
Siracusa felé útközben megálltunk még Gelában, na nem strandolni, hanem enni egy jót a szép strandon, hogy nem sül le a bőr a képünkről 😀
Siracusában több napot töltöttünk, így sorban hozom a látnivalókat. Egyébként abszolút megéri ide eljönni, cuki város, gyalog 15 perc bármi a történelmi belvárosban, a strand is, amiből több is van (2 sziklás, egy kavicsos, egy homokos), a Hop-on busz 5€ egy napra és azzal a külsőbb látványosságokat is elérjük, mi is ezt használtuk, az autó végig a bérelt lakás előtt állt a parkolóban. Ha valaki mégis kocsival mozogna, szokott forgalomkorlátozás lenni érvényben, amikor csak lakosok használhatnak egyes részeket, erre figyelni kell. Annyi étterem van a városban és olyan hangulatosak és jók, hogy egy foodie különösen élvezheti a helyet.
A katedrális a központ szívében van, elvileg van valamennyi belépő, gyakorlatilag a kutyát nem érdekeltük, nem is láttunk kasszát, de a fene tudja.
Aretusa forrásától kicsit többet vártam, bár szép hely. Itt van egyébként két strand is, az egyik egy flancolósabb, fizetős, de nagyon szupcsi, a másik egy szabadstrand, ennek megfelelően tömeg van rajta. Ide később kicsaptuk magunkat, egyszer élünk.
A Könnyező Madonna Bazilikáját kötelező volt megnézni, mert nagyon furi templom. Barátságosan fogadtak, lehet fotózni. Jó, hát csak olaszul beszélnek valószínűleg, de annyi baj legyen.
Itt felpattantunk a már említett buszra, mert a hőségben nem volt kedvünk fél órát gyalogolni a következő pontig, ahol megint gyaloglás várt ránk, ez volt a Neapolis Archeológiai Park. Egy része sajnos le volt zárva, de így is nagyon megérte eljönni.
Egy küzdés volt, hogy bejussunk a Maniace kastélyba. Először nem mentünk be, hogy most épp nem jó irányból süt a nap, majd holnap. Másnap a honlap szerint nyitva volt, a kapun levő lakat szerint viszont nem. Harmadik alkalommal, az utolsó itteni napunk kezdetén végre elkaptuk a grabancát. Jó hely, szép a kilátás és viszonylag kevés a turista (legalábbis nyitás után mindenképp).
Végezetül álljon itt egy album a városról, ebben lesznek utcaképek, cicakép (megtanítottam neki a pápázást és kapott érte rákfejet), naplemente, ételek, amitakartok 🙂 Apropó cicák: a városban több helyen láttunk cicaetetőt a kóbor állatoknak, ami nagyon cuki dolog. Úgy éreztem kicsit, hogy igyekeznek több macskát idegyűjteni, az is valamennyire turistacsalogató dolog. Mindegy, a nem macskásoknak is kötelező, ha a környéken járnak, elbűvölő kis város.
