Reggel strandolásra csábító napsütéses hőguta volt, úgyhogy délelőtt elmentünk a környékbeli egyetlen homokos strandra, Suma városába. Bárcsak ne tettük volna… Hogy kihalt a strand, az egy dolog. De szemetes, szétrohadt, mint valami lepukkant tunéziai ex-nyaralóhely. Semmi köze Japánhoz. Fürödtünk azért kicsit és visszaindultunk Kōbéba, útközben megnézve még egy szobrot (ilyen hülye szerintem rajtunk kívül nem sok van, aki leszáll egy nagy szoborért a hőgutában).
Kōbéban jól elrontottuk a közlekedést, úgyhogy gyalogoltunk egy izmosat, hogy aztán visszaszálljunk a vonatra és lecsorogjunk azzal pár megállót. A kikötő volt a cél, a kilátótorony és a Kawasaki múzeum. Bementünk az előbbi helyre, ahol természetesen nem lehet kártyával fizetni, ezért mehettünk egy kört pénzváltóba, mert nem tudták, hogy van közelebb is ATM, mint ahol ők mondták. Csodálatos így ez azért a XXI. században, hogy a világ egyik legfejlettebb országának egyik jelentős városában egy turisztikai látványosságnál nem lehet egy kártyás tranzakciót véghez vinni. Mi meg hülyék vagyunk, mert ebbe beleszaladtunk már Kyōtoban is és nem tanultunk belőle. Megvettük a jegyeket (kombinált a két helyre) és előbb a múzeumba indultunk, az hamarabb zár (jelzem, úgy jön le a toronyból a lift, hogy egy átjáróhoz jut az ember, amivel át lehet menni a múzeumba – ez ritka logikus annak tükrében, hogy délután érdemesebb fordítva megnézni a két helyet, mert a múzeum csak 4-ig van nyitva, míg a torony este 9-ig és a torony bejárata nem ott van, ahol a kijárata). Azt elfelejtették megemlíteni, hogy a Kawasaki múzeumnak a motoros fele éppen zárva (még jó egy hónapig), tehát csak a felére tudsz bemenni, ahol csak mutatóban van 3db motor kirakva. Így is aranyos volt, csak azért úgy lett volna korrekt.
Késő délután bejutottunk a toronyba is. Nem rossz, nem is extra, de ezen a környéken nehéz is nagyot villantani, nincs nagyon mit látni onnan fentről.
Van viszont a közelben egy akkora plázakomplexum, mint egy pesti kerület. Na itt sikeresen elvesztünk a boltok között estig, ettünk egyet, aztán mentünk haza, hogy valamennyire össze is pakoljunk, hiszen másnap indult az utolsó napunk.
