Utolsó nap reggel a különleges, Evangelion-témájú vonattal akartunk bemenni Ōsakába, de az shinkansen és már nem élt a bérletünk 🙁 Annyit meg nem ér. A rendes vonatjegy 410 yen fejenként, ugyanerre a távolságra (voltaképpen kisebbre, mert a város szélén tesz le a shini és onnan még be kell metrózni) a shinkansen pedig 1500. Sajnáljuk, mert ez a vonat csak jövő márciusig közlekedik egy olyan vonalon, ahol nem fogunk már mozogni addig, de mit van mit tenni.
Délelőtt bementünk tehát a központba, ahol egyből betévedtünk egy piacra, ahol érdekes módon sose jártunk még eddig, pedig azért nem egyszer-kétszer voltunk errefelé az elmúlt 4 évben. Kuramon a neve és vegyespiac ugyan, de lehet sok utcai kaját is kapni. Érdekes hely, visszanézünk még majd ide, ha több időnk lesz. Most robogtunk is tovább a Denden Town városrészbe, ami az elektromos (den japánul elektromosság) boltokról híres. Annyira nem volt jó, mint reméltük, de nagyon régen rajta volt a bakancslistán (és jóformán alig van már valami innen).
Kora délután visszamentünk az Umedára, megkerestük még a szokásos fotósboltunkat és ettünk valamit, majd indultunk vissza Kōbéba, mert a hotelben hagytuk a bőriket. Itt kezdtük az érdekes utat, ugyanis most úgy mentünk ki a reptérre, hogy Ōsakából Kōbéba vonattal. Innen le monoraillel (automata, magasban futó, egysínes) a Kōbe reptérrel. Itt kisbusz vett minket fel, ami levitt a kompig. A komppal áthajókáztunk az ōsakai Kansai reptérre. Ott szintén felvett minket egy kisbusz, hogy elvigyen a terminálunkig, innen pedig végre repülővel indultunk haza. Érdekes, hogy automatában váltottunk a kompnál még euroról yent, ami lényegesen gyorsabb és egyszerűbb volt, mint postán vagy bankban, viszont ugyanolyan árfolyammal váltott (nem vészes). A hajón pedig volt egy iratmegsemmisítő, hogy a jegyeket oda dobálják be az emberek, hogy irányítottabb legyen a szemetelés.
Mit fényezzem a Turkish Airlinest? Szar. Ha egy mód van rá, többet nem repülünk velük. Az első kaja most is rossz volt, ahogy idefelé mindegyik, a második olyan elmegy kategória. A sztyuvi mosolyog és kellően udvarias, de ordít róla, hogy utálja az egészet. A helyek kicsik, a fedélzeti szórakoztatóegység öreg és nehezen működik (ha egyáltalán működik, mert most is szórakozott). Ezekután megérkezik az ember az Atatürk reptérre, ahol nincs ingyen wifi, nincs elegendő pihenőhely és még a boltokban is úgy basszák át az embert, hogy pl a szendvics 10cm széles kb, amiből látszólag szépen kilóg a betét. Csak akkor derült ki, hogy alig van benne valami, amikor szétszedtük a csomagolást és láttuk, hogy kb. 3 centire van csak felvágva, oda van mutatóban betéve valami. Tisztára, mint egy ócska balatoni etetőhelyen. A reptéren megláttuk, hogy van egy 7 órai gép is Pestre, meg akartuk kérdezni, hogy hátha felülhetünk arra. Az információs pult hátraküldött a Turkish pultjához. A Turkish első pultjáról kiderült, hogy valami takarítónőt ültettek be, aki tovább küldött egy másik pulthoz, itt pedig egy ember tört angolsággal (nemzetközi reptéren infópultba miért ilyet ültetnek?) elmondta, hogy csak a kinti Turkish irodában lehet változtatni, de azért penaltyt (gyk: büntetés) kell fizetni. Riasztó volt az embertömeg a beléptetésnél, ezért meg se próbáltunk kimenni. De akkor minek van bent Turkish pult? Arról ne is beszéljünk, hogy annyian érkeztünk egyszerre, hogy a tranzitos pultok úgy megteltek, hogy a folyosón se lehetett közlekedni, ezért elküldtek 3 km-rel odébb egy másik kapuhoz, ott viszont már secu is volt, akik kidobatták az emberrel azt a rém veszélyes folyadékot, amit vízként a saját cégük repülőjén adtak nekünk előtte. Nevetséges az egész. A reptér lepukkant, koszos, a WC-ben a padló több helyen be van törve, a fal foltos, sok helyen papír sincs. És állítólag ez Európa egyik legjobb légitársasága, valamint annak a reptere. De.
Ezt sikerült megfejelni a második úton azzal, hogy először szétültettek minket (mi aztán megbeszéltük a gépen az egyik szomszéddal, hogy üljön át az én helyemre). Utána nyomkodtam a tabletemet még, mert még alig gurultunk a kifutó felé, erre odajön egy sztyuvi és az alábbi stílusban kezd kommunikálni velem: HELLOOOOO! Nem megmondták, hogy fel- és leszálláshoz teljesen ki kell kapcsolni? (közben az arcom előtt mutogatott a mutatóujjával) Na most nincsenek illúzióim, ők is lehetnek feszültek, de ez a stílus, na ez nem. Még ha igaza is lenne (még nem szálltunk fel semmilyen értelemben), akkor sem megengedhető szerintem egyrészt olyannal szemben, aki fizet a szolgáltatásért, másrészt az állítólagos “Európa legjobb légitársasága” címmel rendelkező cégtől. Ezekután a kaja mondjuk közepesen rendben volt. Megérkezéskor szerencsére a magyarokat külön pulthoz terelték, a nem EU-s állampolgárok horror sokat vártak, viszont cserébe a csomagokkal megvárták a nagyobbik tömeget. Az már a mélyen tisztelt BUD.hu repteret dícséri, hogy 4 szalag van ugye a reptéren a csomagoknak. 3 repülő érkezett egyszerre. Szerintük ez úgy volt logikus, hogy egyetlen szalagra tették a 3 gép csomagjait és a másik hármat nem pörgették. A csomagok csak enyhén sérültek. Laza 6 órával később már otthon is voltunk, így a teljes utunk a pesti időt nem tekintve, amikor barátokkal taliztunk, kb. 32 óra volt. Sohatöbbetturkish.
Ezzel ennek az útnak itt vége, Németországgal és Csehországgal fogjuk folytatni 🙂