Idén kifejezetten nyaralni nem jutottunk el, csak négyszer leugrottunk pár napokra Olaszországba. Sajnos az időnk véges, amikor szép az idő, így megint csak az északi részen barangoltunk. Voltunk új helyeken és meglátogattunk régi ismerősöket is, így egyben hozom az összeset, mert magában egyik ilyen kis kirándulás sem lenne elegendő egy blogposztra.
1. Május utolsó napjaiban mentünk le először, ekkor ketten, a vadiúj autóval (használtan vettük, nem volt bejáratós). A rendszámot nem takartam ki, mert már úgyse ez az aktuális. Barátnőnk felé mentünk le, mert ott kidobtunk pár dolgot, utána ott volt dolgunk a közelben, így az olasz határhoz úgy jutottunk le, hogy vonatra raktuk a kicsikocsit (kicsi, mi?) és mi beültünk az utasvagonba. Nem látszik, de nem elég, hogy hosszú a kocsi, még rajta volt itt 2 bicikli is hátul.
Nani kutyánk most látta először a tengert, hát nem mondhatnám, hogy imádta, hideg is volt meg vizes is, a whippet nem sokban hasonlít egy retrieverre 😀
Viszont tök jó szállásunk volt Jesoloban, a medencébe nem, de a partjára gekkózni kijöhetett velünk ő is és a reggelizőben sem volt gond.
Ami lényeges volt ekkor, hogy behajóztunk ugye a városba, illetve bent rákérdeztünk és simán jöhetett velünk Nani is a gondolán. Felmentünk vele a harangtorony kilátójába is és még egy templomba is bejöhetett velünk, ahol egy da Vinci-kiállítás volt. Nagy élmény volt az egész, csodaszép időjárással. Ekkor még nem lehetett igazán utazgatni a magyar védettségi igazolvánnyal, nemzetközit meg még nem adtak ki, így nagyon érdekes volt, hogy egyetlen magyarral sem találkoztunk, viszont rengeteg német és osztrák volt (és egész sok whippet).
Innen legurultunk Rimini környékére. Amennyire tartottam a várostól, annyira kellemes meglepetés volt a végén. Voltam már itt, de most sokkal jobb volt az egész, jókat ettünk, szép helyeket láttunk.
Ha már lejöttünk idáig, menetrendszerűen bementünk sétálni egyet San Marinoba és most végigfotóztam végre a várost, valamint megnéztünk egy bakancslista-pontot, a híres San Marino Szentélyt 😀
Még kicsit pancsiztunk itt a kutyával, majd megint elmentünk enni egyet egy MotoGP-futam alatt Tavulliába, Rossi szülőfalujába. Ezt is csináltuk már, de tök jó volt.
Elindultunk Imola irányába, mert ott is volt pár dolog, amiket szerettünk volna megnézni, főleg Forma1-es dolgok, emlékek korábbi versenyzőkről.
Nem telhet el út egy kis Verona nélkül, így ennek érintésével mentünk haza.
Hazafelé még belefért egy alvás egy szép mező melletti hotelben, így a reggeli, indulás előtt kutyaséta ilyen csúúúúúnya kulisszák előtt volt:
Illetve ezt kellett néznünk, amíg a hegyekben egy dugóban álltunk:
2. A második úton ennyi minden nem történt, csak leugrottunk Velencébe, de mivel most többen voltunk, tudtam kire bízni a kutyát, így be tudtam menni életemben először a Palazzo Ducaleba. Előre vettem express soros jegyet, ami nagyon jó döntés volt, mert június végén már nem volt túl hideg, nem lett volna kellemes annyit sorba állni. Mondjuk később ezt visszakaptam, mert amíg sógornőék felmentek a harangtornyos kilátóba, ahol én már voltam, vigyáztam én a két kutyára (neki is van egy mentett cavaliere), addig sorba álltam nekik a bazilikához. Mindenesetre a Palazzo Ducale bejárása fantasztikus volt, minden centjét megérte.
Az idő többi részében csak tengerkedtünk, pancsiztunk, kutyákat fotóztunk, fagyiztunk és a végén sétáltunk egyet Gradoban.
3. Az utolsó út nagyon hirtelen elhatározás volt, csak a Garda-tóhoz ugrottunk le. Egy kis shopping Veronában, egy kis fagyizás a tónál és egy kilátó, emitt van a Monte Baldo és lö víz:
4. Negyedszerre direkt havat és karácsonyi vásárokat akartunk, mert itt Ausztriában előbbi nem nagyon volt, utóbbi meg nem lehetett egyáltalán, ekkor még mind le volt mondva (történelmi szempontból leírom, hogy karácsony előtt max egy héttel nyithattak ki, voltunk még azért a salzburgiban és a bécsiben ebben az évben).
Jochtal közelében béreltünk egy szobát egy hegyi hotelben, ami amúgy nem volt rossz és egyből a Jochtalra mentünk kirándulni (érkezés estéjén mentünk két karivásárba, de egyszerűen említésre se voltak méltók szinte).
Este bementünk még Brunico/Brunick városába, itt volt a legszebb az egész, így innen hoztam pár képet. Volt karivásár is, hát… Szóval az sem fontos, de még akkor ez volt a legszebb.
Vasárnap pedig (összesen péntek délutántól vasárnap késő délutánig voltunk lent) felmentünk a Kronplatzra (mondtam már, hogy utálom, hogy itt minden helynek német neve van?), na ez nagyon jó volt. A múzeumok kihagyhatók és drágák, de a táj nagyon szép, finomat ettünk, síelőknek pedig egy megvalósult álom lehet, hogy mindenfelé lehet csúszni. Mi tartottunk egy rögtönzött kutyafotózást, ha már kéznél volt egy kutya is. Szép idő volt, én is ledobtam a kabátomat, így róla is le lehetett venni egy szélcsendes részen (egyébként ezeken a kutyás képeimen kívül itt a posztban mind mobilos).
