Ott tartottunk, hogy megérkeztünk a goai reptérre. Már a csomagkiadásnál prezentáltam egy erősebb szívrohamot. A WC-ben általában jobbra leteszem itt a papírtartóra a telefont, hogy ne a zsebemből essen ki (hátizsákba nem könnyű beletuszkolni előtte, ha nem veszem le) és mindig odanézek a végén, hogy vigyem. Évek során kialakult szokás, megszoktam teljesen. Most is jöttem ki, odanéztem, nem volt ott, rendben volt a világ. Kiléptem és nem volt a szokásos zsebemben, nem volt meg.

Azonnal visszaszaladtam, vártam a fülkémnél, tudtam, melyikben voltam, hogy de én ott hagytam. A nő mondta oroszul, hogy nem is látta, fordítottak nekem. Nem úgy nézett ki, mint aki lopna, táska se volt nála, kisgyerekkel volt, de nekem tényleg nem volt meg a telefonom. Benéztem, nem volt ott. Egyszerűen nem tudtam, mi lesz most, azon van minden, ráadásul az adataim is. Megálltam, próbáltam nagy levegőket venni és gondolkozni. Végül elkezdtem átnézni a táskámat és kiderült, hogy annyira koszos volt az a papírtartó most, hogy nem akartam odarakni, ezért becsúsztattam az útlevelek mellé az egyik oldalsó rekeszbe a táskámon. Jó móka volt, köszi. Legalább ráébredtem, mennyire meg tud ez ijeszteni 😀

Odamentünk az előrefizetős taxiállomáshoz, megbeszéltük, hova mennénk és megkaptuk a listaárat. Ki van írva szépen, mi hány km és mennyibe kerül tól-ig. Egy csomag további 10 rúpia, erre figyelni kell, kis pénz, de ne vágjanak át vele.  Az út nem volt izgi nagyon, mentünk és szépen elvitt a címre. Sehol a hírhedt trükk, hogy a szállodánk leégett/máshova vitték/megtámadták a Halálcsillagról. A hotelben nagyon kedvesek voltak, egyrészt már délre volt szoba, másrészt addig kaptunk egy extra reggelit (spenótos sajtos omlettet), ami nagyon jól jött és szereztek olcsón robogót is bérlésre. Elment Marci az egyikükkel a kölcsönzőig, na ott már megpróbálták átverni, de mondta, hogy nem ennyit mondott itt az ürge és azonnal megkaptuk azt az árat.

ezt kell odaadni az út végén a taxisnak, bár prepaid a neve, de csak az út végén fizetünk és a fehér az ő példánya

Aludtunk pár órát a szobában, mert esélytelen volt, hogy anélkül kibírjuk a napot, majd leugrottunk a tengerhez. Félelmetes a meleg, de aztán csak lehet, hogy rég voltam 38 fokban 😀  Sok a szemét, de csak egyes zónákban van iszonyatosan büdös. Egyébként a Mumbai reptéren miután kiszálltunk a gépből, ott is éreztünk valóban valami büdöses szagot a levegőben. Azt hittük, túloznak a bloggerek, de nem, itt tényleg más az alapszag, bár a tengerparton nem annyira tűnik fel.

A part után a város felé gurultunk, véletlenül megtaláltuk a Panjim városi piacot, bementünk. Na EZ kultúrsokk volt a javából. A WC környékén is rettenetes szag volt, de alapból büdös volt mindenhol, kutyák kószálnak, mindenhol szemét van. Táblák vannak, hogy tilos szemetelni ÉS az utcán pisilni vagy khm. Mást. Láttunk hányást. Láttuk a helyi Tsukijit, azaz a halpiacot, hát valami eszméletlen büdös volt. A halakat ilyen hőmérsékletben mindenféle  hűtés nélkül az utcán árulják, macskák kószálnak mindenhol. Láttunk rendes húsokat is, bár keveset. A csirke nézett ki a legjobban, mert azok még éltek 😀 És azt úgy viszi haza a vevő és megoldja. Gondolom, hamar kiderült, hogy hamar megbüdösödik.

Nagyon nem néztek ki jól az éttermek a környéken, úgyhogy megörültünk, amikor megláttunk egy teljesen kulturált helyet. Ilyen wrapos dolgokat árultak meg pizzát, az elsőből választottunk. A nem csípős is kemény volt, Marci csípőset rendelt, arra ránézni tudtam kb 😀 Inni pedig shake-et kértünk, ő vaníliás-karamellásat, én maradtam a banánnál.

A közelben találtunk még egy szimpi cukrászdát is és ott ettünk Valentin-napos sütikét, komoly negyed euroért a kettőt 🙂 Nem tudott visszaadni aprót, ezért kaptunk még egy kis csokikát is. Innen már nagyjából hazafelé mentünk és korán alszi volt, hiányzott már.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *