Reggel ugye arra ébredtünk, hogy semmi programunk nincs igazából, így bepakoltunk korán a kocsiba és felkerekedtünk Épernay (eperné, hehe) felé, amit javasoltak.
Ez egész híres pezsgős vidék, így minden erről szól. Sétáltunk egyet a városban, ittunk kávét, ettünk foie grast és avokádós rákot meg halsalit reggelire (nem akarjátok tudni, mennyi volt) és elnéztünk a Moët & Chandon gyárba. Nem mentünk be, mert laza 45€ volt a belépő (rendben, ebben benne van két pohár kóstoló is), de nagyon igényes, szép helynek tűnik, ha valaki mégis arra vetemedne, hogy bemenjen.
Még elnéztünk útközben a dormansi Memorial of the Battles of the Marne épületig, ami még zárva volt sajnos pár órán keresztül, így csak kívülről fotóztuk körbe.
Délutánra ugyan Párizsba értünk, de még elfoglaltuk a szobát és egyebek, majd biciklire csapódtunk. A kocsit a hotel parkolójában hagytuk, ami mint kiderült, egészen jutányos a napi 15€ (horror) árával, mert az utcán 8 óra (!) parkolás 36€. Botrány. Azóta átparkoltunk egy ingyenes városrészbe.
Elindultunk a Sacre Cœur templomba, ami az orrunk előtt zárt be, így csak fotózgattunk a környéken és vacsiztunk egy mexikóit. Én komolyan mondom, nem vagyok egy pudingszívű alak, bicikliztem már sok városban, de ami itt van, az félelmetes. A legkisebb dolog az (mert ez az autósoknak nagyobb gond), hogy mindenki lelép a zebrán, a piros maximum egy rúzs színe számukra. Lelép anyuka letolva a gyerekét, apuka a kisgyerekét a karjában tartva, a nyugdíjasok, de a csúcs számomra az volt, amikor legurult a pirosba a mozgássérült. Komolyan eldobom a séróm, ez eszméletlen.
