Ahogy mindig, megnéztük a szállásra kirakott szórólapokat, mi van még a környéken, illetve a Google Mapsot még egyszer, így derült ki, hogy egyrészt a homokban elásós relaxálós helyek konkrétan mind zárva vannak a közelben, másrészt találtuk egy kis szentélyt és hogy a Kaimondake-vulkán tövében szintén vannak lovak, így korán indultunk megnézni ezeket.
A Ryugu szentélyben kezdtünk, nagyon reggel volt, elég cidri, de néhány lelkes horgászon kívül senki se volt kint. Innen szépen látszott a közeli vulkán is. Helyi móka, hogy a szokásos fa ema kívánságtáblák helyett itt osztrigák héjaiba lehetett írni a kívánságokat. Volt itt egy kis világítótorony is, lesétáltunk oda is, meg lekommandóztunk a sziklás részre, hogy pár képet lőjünk.
Átmentünk a Kaimondake lábához tehát, de nem volt szerencsénk. A hely ugyan szép, de valószínűleg a már nem túl dús, téli legelők miatt összeszedték a lovakat karámba és ott kaptak enni, így szabadon egyetlen egy se volt. Az infrastruktúra extrém módon le van lakva, egy üdítőt nem kap bent az ember, egyetlen guggolós WC volt csak (mondjuk papír és víz volt bent).
Indultunk vissza az Ikeda-tóhoz, de véletlenül megláttunk egy nagyobb szentélyt, benéztünk. A Google Maps ide jelzett egy szép kertet, ami furcsa volt, szentélyekben az nem szokott lenni, csak templomokban (vagy önálló parkokban). Tévedés is volt, nem itt volt az, de legalább sétáltunk egyet a Hirakiki szentélyben.
Szóval azért mentünk az Ikeda-tóhoz, hogy itt áll a vízben egy arany torii. Megint tévedés, mert a parton áll. És valamiért azt hiszik az itteniek, hogy nekik is van egy cuki, dínójellegű viziállatuk, ezért dínós a parton pár dolog. Igazából halál cuki dolog. A torii pedig a vízparton áll és nem reggel kell fotózni, délután jobb lehet sokkal. A környéken tenyésztenek unagit is (édesvizi angolna), ezért van a tóparti turistainformációnál pár ema unagi és dínó formában.
Be volt bökve egy fontos hely a környéken, a Seiryuji. Szép templomegyüttesnek látszott (az is), van több kert része is. Sajnos az arany épület teljes élvezetét rontotta a lapos szembenap. Ha errefelé jártok, ide is délután kell jönni, akkor csudiszép lehet. Ember itt se volt egészen addig, amíg már mi távoztunk, szóval nagyon nyugis reggelente.
Ekkor kb. délelőtt 11 lehetett és már mennyi helyen voltunk! Délre értünk le kb. a Satsuma Shuzo shochu lepárlóhoz, aminél az volt a terv, hogy csak körbefotózzuk az épületeket, de be lehetett menni egy tanulós sétára, szóval minket is megpároltak kicsit az elképesztő cefreszagban.
Itt észak felé kanyarodtunk (naná, más irány nem volt) és néztük a szép partot, voltunk egy kilátóban, egy bálnánál és természetesen a James Bond emlékműnél, mert a közelben forgatták a “Csak kétszer élsz” című opuszt.
Meg szerettünk volna nézni még egy vízesést útközben, de ha ezt meglépjük, akkor nem érünk oda időben egy következő helyre. Úgy van a térképen jelezve, hogy Saigo Keiichiro Garden, de a valóságban ez több szamurájház kertje. A házakba nem lehet bemenni, csak a 7 kertet végigjárni. Elvileg belépős, de mi ezt bent tudtuk már meg és sehol nem volt jegyárusítás. Gondoltuk, majd ha elkérik, akkor eljutunk ehhez a ponthoz, de végig semmi, senki nem kérte a jegyeket, csak sétáltunk egyik kertből ki, a másikba be. Egyébként fél órás móka. A parkolás fizetős, de nem drága. Mondjuk kertet is láttunk már szebbet.
Nagy vágyam volt eljutni a kagoshimai Meiji restauráció múzeumba, de annyira nem volt nagy truváj. Egyrészt fél óra alatt be lehet járni, másrészt nulla infó van kint angolul. Van egy előadás robotokkal (ahonnan nincs anyag, mert nem lehet fotózni), ott kaptunk fülest, amiben ment az angol szöveg. Sajnos ezt a végén tudtuk csak megnézni, akkor indult, pedig érdemesebb lett volna a tárlatbejárás elején, hogy jobban értsük, mit is látunk.
Ezen az estén a hotelünk egy love hotel volt, amikről már biztos írtam, így most nem fejtem ki, de azért itt egy album róla. Az utolsó előtti képen levő kis börtönablak az, ahol beadják a reggelit.
