Természetesen a megszokott módon, egy kora reggeli vonattal kezdtünk, mert indultunk le Kamakurába. A délelőtt számomra egy kissé érdektelenül telt, de azért nagyon szép volt újra bejárni a helyeket, három kamakurai célpontunk volt, az Engakuji, a Kenchoji és a Tsurogaoka Hachimangu.
Délelőtt a Kenchoji zen kertjében üldögélve csekkoltunk be a hazafelé tartó repülőjáratainkra, azért csináltam ezt már csúnyább helyen is. Itt egy ömlesztett album a délelőtti látnivalókról.
Dél környékén betámadtuk a Komachidori kis üzleteit, étkezőit és a változatosság kedvéért ettem egy kis dorayakit (Buddha fejét mintázót) és néhány dangot. Adjunk a kalóriáknak, ha már egyszer gyalogolunk! Azt hiszem, ezután az út után mehetek az anonim dango-függők csoportjába, pedig amikor elkezdtünk Japánba járni, abszolút nem voltam oda érte, aztán egyszer ettem egy jót és bumm, azóta nem hagyom ki, ha egy mód van rá.
A délután számomra nem volt túl izgi, mert elvittem enodennel a csapatomat egyrészt a Kotokuinhez (itt van a híres nagy, ülő Buddha), másrészt megnézték a Hasederát, innen pedig tengerparti vonatozással értünk el Enoshima szigetéhez, ahol szabadfoglalkozás volt. Előtte persze ettünk egy jót, bár nehéz volt olyan helyet kifogni, ahol nem adták a kis fehér halacskákat is a fogásokhoz.
Késő délután indultunk vissza Tokyoba, ahol az eszméletlen szép NAKED kivilágítást néztük meg a Shinjuku gyoenben. Egyébként ilyen “only in Japan” jelenség volt az is, hogy egyáltalán nem volt sor, de azért elsétáltattak minket egy 300 méteres kerítés végéig, hogy aztán teljes hosszában visszasétáljunk azon az utca túloldalán (nem lehetett belógni, néztük, pedig a jegyeket csak ezután ellenőrizték). A kert nagyon szép volt, kaptunk virágos lampiont, minden szín másféle virágot festett a földre. Természetesen én a pinket választottam.
Estére nem volt erőnk semmire, hazafelé észrevettünk egy Wendy’s First Kitchent és ott lógott egy poszter az avokádós teriyakis (csirkés vagy normál) szenyájukról, betoltunk egyet.
Hátra volt még egy teljes napunk Tokyoban, ez szabad volt, mindenki úgy töltötte, ahogy szerette volna és ahogy még bírta ezután az erős két hetes túra után. Én 8 körül kész voltam, leadtam a bőröndömet a portán és mivel az első, korábban kinézett helyem csak 9-kor nyitott, elugrottam előtte a hotelhez közel lévő Yushima Tenjin szentélybe. Aranyos volt, különösebben semmi extra, de aranyos nyuszis szerencsehozót lehetett vásárolni és egészen mentes volt turistáktól (rajtam kívül persze).
Ezután tényleg mentem a Tennoji templomba, ahol egy nem óriási, de azért meglehetősen nagy Buddha-szobor is található. A látogatásomat három emberrel, az egyikhez tartozó kiskutyával és egy pillangóval osztottam meg, nem volt tömeg.
Gondoltam, innen inkább sétálok a következő ponthoz, mert tömegközlekedéssel pont ugyanennyi idő lett volna (de még a séta része is csak 6 perccel lett volna rövidebb) és szép idő volt. Nagyon jó ötletnek bizonyult. Egyrészt találkoztam egy szép whippettel (nekem is az van ugye itthon), másrészt találtam egy kis macskás múzeumot, amire majd ránézek, hogy érdemes-e bejutni.
Kicsit pisilni kellett, szóval amikor útba esett a Nezu szentély, úgy voltam vele, hogy a helyet magát már meglátogattam pár évvel ezelőtt, de tuti van bent WC és benéztem. Meglepetésem nem lehetett volna nagyobb, mert megláttam, hogy teljes virágzásban van az azalea. Bementem és a jegypénztárnál beszéltünk kicsit a lányokkal, több héttel korábban van, mint szokott. Soha nem láttam ilyet, nagyon szép volt.
Az eldugott Hachiko-szobor aranyos, szerintem aranyosabb is, mint az ismert párja a Shibuyán, jó volt ide is eljönni.
Kezdtem fáradni, így a Yurakucho állomás felé vettem az irányt, mert innen ment a buszom a fix időre szóló teamLab Planetsbe, de azért kicsit elkóboroltam, találtam egy utazós boltot, ahol rengeteg pecsét volt, szóval kihasználtam őket.
A teamLabnél meglepi várt, egy jó 20 perces sor. Már ekkor el voltam képedve a külföldieken, hogy teljesen szabadon átmásznak a láncon, illetve leszedik azt a gyorsabb haladás érdekében. Bent ez még rosszabb lett, két példára kihegyezve a dolgot (több negatívat láttam sajnos). Egyrészt a cipődet és a zoknidat egy öltözőben le kell venni, ingyenes szekrényekbe kell bezárni. Ezen a részen a cipő teljes egészében tilos. Legalább 20 emberen láttam ennek ellenére, tojtak az egészre. Másrészt van egy terem, ahol égősorok lógnak és beprogramozva adnak nekünk fényműsort. Mielőtt bemegy az ember a terembe, felhívják a figyelmét, hogy ne érintse meg az égősorokat, ennek ellenére egyrészt olyat is láttam, hogy a gyerek a feje két oldalán beléjük kapaszkodott, úgy fotózták a szülei, másrészt vannak ösvények kialakítva benne, a turisták pedig szemrebbenés nélkül megfogták, arrébb tolták a fénycsíkokat és úgy közlekedtek közöttük. Nem értem, mi nem érthető ezeken az egészen egyszerű dolgokon. Egyébként itt már voltam, többször nem is fogok bejönni, most is csak azért jöttem, mert cserivirágosra alakították ki a fényeket és a vetítéseket.
Elég csalódott voltam, a buszon a nem japánok közül kizárólag rajtam volt maszk és olyan sokan voltunk a buszon, hogy volt pár ember, aki már fel se fért rá. Nem mondom, hogy maszkban kell aludni is, de azért zsúfolt helyen, főleg Japánban illik felvenni.
Ezután tényleg nem volt erőm semmire, csak az uenoi piacon sétáltam, vettem még pár dolgot otthonra, zöldteát, édességeket, meg még toltam egy kis nyers halacskát a pociba. Találkoztam az egyik utasommal és vele mentem még egy kört egy étteremben, ahol korábban Marcival már voltunk, szóval tudtam, hogy jó.
Mindenki ott volt időben a megbeszélt helyen, mentünk a Hanedára, hogy felszálljunk a Tokyo-Helsinki járatra. Korábban értünk ki 40 perccel, mint kellett volna, hogy kicsit megnézhessék a repteret magát, mert nagyon szép, de ez teljes egészében elment két sorra: a check inre és a biztonsági ellenőrzésre. Nem tudom, hogy nem gondoltam, hogy az a rengeteg ember, aki belépett az országba, ki is akar lépni majd. Vagyis tudtam, csak nem sejtettem. Kb. egy órát vártunk a check innél, 35 perc volt az első jegyscannelő kapuig az út, majd ezután még 10 perc a security és ezután az útlevélellenőrzés.
A reptéren amúgy most láttam először, hogy van egy játszótér gyerekekkel, ahol van egy kis Fuji is.
Érdemes megjegyezni, hogy az egyik utasom kóser ételt kért, hát… A kis doboz a sima vacsora és reggeli volt, ami a képeken van, amely képeken pedig tele van pakolva az asztal, az a kóser. Simán jó ötlet volt ezt kérnie. Részemről egyébként japán idő szerint 11 tájban elaludtam és legközelebb reggel 7-kor ébresztett a karórám. Biztosan beszívta a bőröm azt a kis üveg bort, amit a szomszéd ülésben ülő portugál nő borított a nadrágomra és a lábfejemre vacsora közben.
Egyébként nagyon új repcsink volt ezen az úton, 2021 őszén került forgalomba, még nincs két éves és keveset is repült.
Helsinkibe érkezve több gond is volt. Egyrészt az egyik utasomat megkértem, hogy a képeken is látható üveggömbömet hozza már, úgyis a csomagjában volt és nem fért hozzám sehova. Ezt megfogták a biztonsági ellenőrzésen (ekkor lépünk be az EU területére) és hirtelen nem emlékezett, hogy nála van. A férje pedig sajnos elfelejtette kivenni a pár nappal azelőtt vásárolt shurikent a kézitáskájából és ezt is észrevették (naná), még a rendőrség is jött. Közben kiderült, hogy egy harmadik utasom véletlen rossz jegyet vett és az övé nem a 9 órás budapesti gép volt, hanem csak délután 4-kor jött utánunk. Nagy pech, a Helsinki Vantaa nem a legmenőbb reptér a világon, hogy unatkozás nélkül el lehessen tölteni ennyi időt itt. Később egyébként ő is szerencsésen landolt Budapesten.
A második járat nem volt túl izgi, mellém pont egy japán utas került, vele beszélgettünk kicsit, hogy milyen neki Tiszaújvárosban élni úgy, hogy angolul se tud.
Végezetül álljon itt egy sorozat a lépésszámláló screenshotjaimból, hogy mennyire nem viccelek, amikor azt mondom, sokat-sokat-sokat sétálunk egy olyan út során, amit én állítok össze. Nem is csak azért, mert A-ból B-be megyünk sokat, hanem az állomások nagyok és a látványosságokban is megyünk szépen.
Pontosan 199 nap van a következő útig, ekkor Osaka lesz az úticél (és innen tovább). Hogy addig megyünk-e valahova, nem tudom, de azért minket ismerve ez eléggé valószínű.