Repülések

Nem csináltam még ilyen posztot, de kicsit rá vagyok most pörögve erre az útra. Nem azért, mert ez lenne a legbonyolultabb utunk eddig, nem is a legtöbb repülés (hiszen volt egy út során 13 is, több új országgal), hanem csak nem voltunk kint már 3 éve Ázsiában.

november 21. hétfő

Első repülés jön, Budapest ✈ Dubai, 15:10-23:20 (5 óra 25 perc). Itt egy Boeing 777-300 ER lesz a haverunk. Bluetooth nincs rajta, de amúgy szórakozási lehetőség dögivel. Ezen a gépen úgy fele kellene ébren és a fele alszi, hogy optimálisan folytassuk az utat.

Boeing 777-300 ER

Helyet majd később foglalunk rajta, általában valahova a negyedik szektorba szoktunk ülni és valamiért általában balra. Mondjuk azon az oldalon fog lemenni a nap, legalább lesz valami érdekesség.

Boeing 777-300 ER seat map

Az útvonal valami ehhez hasonló lesz:

EK 112 BUD-DXB

Kicsit több, mint 3 óránk lesz a Dubai reptéren, ami pont kellemes. Itt ugye nem kell átvenni a csomagot, csak leszállunk, bóklászunk. A képre kattintva láthatjátok nagyban is a képet.

DXB reptér

Hajnali 22:55-kor szállunk fel a következő gépre, ez egy Dubai ✈ Tokyo/Narita járat lesz és 9 és fél órát utazunk rajta. Mostanában változtatta meg az Emirates a gépet, így van szerencsénk az óriási Airbus A38-800-as géppel repülni. Részünkről az öröm 🙂 Ezen ugyanaz a szórakozási lehetőség lesz, mint a többi Emirates gépen, de lehet Bluetooth fülest csatlakoztatni a TV-hez, ami nagy előny.

Airbus A380-800

Igazi szépség ez a kis bálna, az alsó szint turistaosztály, a felső pedig első és bussiness. Sajnos csak az alsó szintre tudtuk megfizetni a jegyet. Valahogy a 85. sor környékén fogunk ülni terveim szerint, de lehet, hogy itt most a jobb oldal kellemesebb, mert balról fog felkelni a nap.

Airbus A380-800 alsó szint seatmap

Szépen kikerüli a gép Afganisztánt és Észak-Koreát, ahogy szokta. Ezen a járaton egyébként sokat kellene ébren lenni, hogy jól érjünk Japánba.

EK 318 DXB-NRT

november 28. hétfő

Itt most Japánon belül repülünk majd, egy Tokyo/Narita ✈ Ishigaki útvonalat, 14:15-18:10 között, tehát 3 és fél órát leszünk a levegőben. Ez egyszerű gép, nem is kell sokat foglalkozni vele, de szép a színe. Nem is lényeges, hol fogunk ülni, mert Naritáról nem látszik majd a Fuji felszálláskor és sötét lesz már, amikor leszállunk a szigeten. Ezen és a következő járaton csak kézipoggyásszal utazunk, a nagy bőröndünk Tokyoból Fukuokára utazik, amíg mi tengerkézünk Ishigakin és Iriomotén.

Airbus A320
MM 535 NRT-ISG

december 1. csütörtök

Majdnem percre pontosan ugyanakkor kellene felszállnia a gépünknek, 14:10-16:15 között leszünk a levegőben és ez egy Ishigaki ✈ Fukuoka (a reptér kódja FUK) lesz. Itt talán fontos lesz, hogy hol ülünk, lehet szép kilátás fentről a szigetekre.

MM 296 ISG-FUK

december 12. hétfő

Úgy tűnik, sok hétfői repülésünk lesz ezen út során. Itt most egy Fukuoka ✈ Tokyo/Narita következik. Még csipás lesz a szemünk, mert 06:25-08:20 között leszünk kb. 2 órát a levegőben, így a hely is teljesen mindegy.

MM 518 FUK-NRT

december 13. kedd

Ezen a napon új légitársaságot próbálunk ki, következik a Singapore Airlines. Nem utaztunk még velük, így kíváncsian várjuk. Csodás éjszakai repülésünk lesz, amivel kvázi megspórolunk egy éjszakai szállásköltséget, ez egy Tokyo/Haneda ✈ Singapore járat lesz 22:55 és hajnal 05:15 között, 7 órán át.

Airbus A350-900

Az üléshelyet még nem tudom, de valószínűleg a végére fogunk befoglalni megint.

Airbus A350-900 seat map

Nagyon jó, hogy Hanedáról indul a gép, mivel így az egész napunk ott van Tokyoban. Kicsit talán korán érkezik Szingibe, de majd megoldjuk, aztán az egész napot ott töltjük a városban. Ha nagyon esik aznap, akkor sincs gond, mert a reptéren nagyon sok dolog vár felfedezésre és még úgy igazán nem jártuk be.

SQ 635 HND-SIN

december 14. szerda

Bár nem az a mottónk, hogy minden napra kell egy repülés, itt mégis ez történik, hiszen itt délután 16:20-19:05 között egy Singapore ✈ Bali járatot repülünk. Nagy kedvencünkkel utazunk ráadásul, egy Dreamlinerrel. Modern, relatív új gép, az ablak nem felhúzós, hanem gombokkal lehet az átlátszóságát állítani, szép belső fényei vannak.

Boeing 787-9 (Dreamliner)

Mivel nincs feladott poggyászunk és közel a városhoz a reptér, ezért egészen akár délután 15 óráig maradhatunk a szitiben, csak a biztonsági ellenőrzésen kell átmennünk és mehetünk a beszállókapuhoz.

SQ 944 SIN-DPS

december 23. hétfő

Jó, itt már valami woodoo van benne, nem létezik, hogy 9 repülésből 3 hétfőn legyen úgy, hogy nem figyeltünk rá, pedig pontosan ez történik. Itt egy Bali ✈ Dubai következik, fájóan átlagos repülés (remélhetőleg). Egy Boeing 777 lesz megint a szállítónk.

Boeing 777-300

Meglepő számunkra, de ez az út kb. ugyanolyan hosszú, mint a Dubai ✈ Tokyo járatok, nevezetesen 8 óra 55 perc. Éjjel 1 körül fogunk Dubaiba érkezni, így sajnos ezt a szállást nem ússzuk meg anyagilag.

EK 369 DPS-DXB

december 26. csütörtök

És itt van még egy csütörtök, amikor repülünk, bár ebből csak kettő van, az azért nem olyan kirívó. Ismét egy 777-300 fog minket elrepíteni a Dubai ✈ Budapest úton, amikor kora délután landolunk és egyből utazunk haza Ausztriába. Na jó, előbb még felvesszük a kutyát, aki ott lesz dadusnál Székesfehérváron.

EK 111 DXB-BUD

Aki eljutott idáig, annak mutatom még, hogy azért egy Emirates-gépen nehéz unatkozni. 5000 film, TV műsor, zeneszám és játék áll rendelkezésünkre. Ebből mutatok itt egy kis ízelítőt, mert azért az egészet nem fogom kifotózni, a honlapjukon meg lehet találni. A Wi-Fi sajnos a legtöbb utasnak fizetős és pont azoknak ingyenes, akik simán ki tudnák fizetni a díját. Jó, mi is, de költöttünk eleget erre, hogy azt már ne vegyük meg.

Ezen kívül még információkat találhatunk a repülésről, úgy mint magasság, útvonal, külső hőmérséklet és külső kamerákon át láthatjuk a repülő környezetét is anélkül, hogy kinéznénk az ablakon. Képet készíteni így egy picit macerás.

filmek témák és nyelvek szerint rendezve
nincs mire panaszkodni, mindenki talál számára megfelelőt

Hogy mennyire sok film van: 152 film elérhető japánul is, ami azért nem egy világnyelv. Ebben vannak japán filmek és kasszasikerek is (Notting Hilltől a Mad Maxig)

a TV műsorok változni fognak addig, amíg mi repülünk, ez egy mostani állapot
zenék témák és országok szerint különválogatva
48 teljes albumnyi japán zene van

Szóval aki nekem azt mondja, hogy unatkozik repülés közben, vagy hogy nem tud mit csinálni magával, annak azért én ezt nem hiszem el 😀 Úgyhogy most fogom szépen és összeállítom a repülés közben kívánt lejátszási listámat, mert ilyet is lehet ám.