Elindultunk reggel a kis hotelünkből és rögtön Gujo városkájába mentünk. Kicsit álmos hely, ahogy általában a vidéki Japán, de nem rossz. Az időjárás mindenesetre ezen a napon nem volt a haverunk.
Találtunk egy boltot, ahol nem csak venni lehetett műanyag ételmásolatokat, hanem volt egy workshop is, ha van az embernek ideje rá. Nekünk általában nincs, most sem volt, így csak vettünk sült lazacos hűtőmágnest, ilyen bizarr még nincs a gyűjteményben.
Sétáltunk egyet a belvárosban és beültünk egy levesesbe, ahol végülis nagyon furcsa dolgokat ettünk, én carbonarás udont, ami amúgy meglepően finom volt. Marcié valami darálthúsos volt, nála inkább csak a szószos üveg volt érdekes, de ilyet sehol sem láttam még. Mondjuk ritkán vagyok Ghibli-boltokban.
Felmentünk a várhoz, de tudtuk, hogy zárva lesz. Téli szünet van itt, amit gondolom, karbantartásra használnak fel. Kicsit fura időpont, mert a környékre pont télen jönnek elég sokan, de ők tudják. Így be ugyan nem tudtunk menni, de legalább a kertben csak a miénk volt az egész.
Ahogy haladtunk tovább felfelé, útközben van a Kokindenju no Sato múzeum. Ez biztosan nagyon szép az év bármelyik szakában – kivéve ilyenkor. Annyira semmi, hogy szinte sajnálom az időt rá, hogy beillesszem ezt az albumot. Volt viszont egy lábfürdő a környéken, ott beültünk kicsit, de az a víz is lehetett volna melegebb.
Túl sok időt töltöttünk Gujo-Hachimanban, így muszáj volt kicsit rövidebbre vágni a programot, ezért innen már Shirakawagoba kellett menni. Szomorúan mondom, de ezt a helyet elvesztették az emberek. Borzalmasan turistaváros lett, tömött buszokban érkeznek a kínaiak, mint Hallstattba. Nem is Szentendre ez, mert annál sokkal rosszabb. A parkolóban volt egy mosdó, ami nagyon szép volt, de olyan penetráns bűz lengte át, mert a kínaiak a szemetesbe dobják a használt WC papírt (hiába megannyi felirat, hogy ne tegyék ezt), hogy az kegyetlen. Egy autónak egyébként a parkolási díj 1000 yen, függetlenül a bent töltött időtől és 17 óra után csak az tartózkodhat a városban, akinek szállása van itt foglalva. Egy lefagyott függőhídon kellett áthaladni a városka felé, de semmiről nem szól már az egész, csak hogy költsön pénzt az ember. Részemről nem szeretnék többet ide bejönni.
Ezután már Takaokába mentünk, ahol két éjszakára egy APA szobát béreltünk ki. Jó ötlet egyébként, hogy megemelte a cég a szobáiban az ágyat, így legalább az alá be lehet tolni a bőröndöket (az enyémet csak kinyitva).
Elmentünk egyet sétálni az állomás környékére, mert itt volt a szállás, hogy együnk valamit, de ez egy szellemváros, végül az állomáson találtunk valami olyan kis levesest, hogy még az automatára sem volt felírva angolul sem egyik fogás sem.
