Első reggel picit megcsúsztunk, már itt gond volt, az egyik utasnak sajnos előző nap meggyötörte a lábát a cipő. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy nagyon fontos a kényelmes cipő, itt most azt hozott, de a lábfej orr része kicsit szorította és ott hólyagosok lettek a kisujjai. Este vett egy sportcipőt és a későbbiekben lassan javulgatott a helyzet és csökkent a fájdalma, de jobb lett volna, ha elkerüli ezt a fájdalmas élményt.
A Kawai szentélyben kezdtünk, ahol lehet tükröket rajzolni, hogy milyen arcot szeretnénk, plusz lehet kapni “gyógyvizet”, amitől megszépül az ember. Aranyos kis hely, de igazából azért mentünk ide, hogy csökkentsem a gyaloglást és útba esett. A “kawaii” melléknév jelentése egyébként cuki, csinos, ezért van itt a tükrös mókázás.
A közelben van a Mitsui család régi villája, ahol lehetőség volt rá, hogy megnézzen mindenki egy régi japán lakóházat. Sajnos az emelet privát rendezvény miatt zárva volt, de így is szép hely.
Elmentünk a Ginkakujihoz, oda én nem mentem be, viszont ettünk egy fincsi udon levest utána a csapattal a bejáratnál lévő kis étteremben. Ez ilyen japán dolog, hogy bár nagyon turistás helyen van, mégse emelték egekbe az árakat. 1000 yen volt a leves rákocskákkal.
Innen az Eikandohoz mentünk, ez mindig kihagyhatatlan élmény. Szerintem eléggé színesek is kezdtek lenni a fák. Ez most ilyen volt, nem számolhattam februárban azzal, hogy elhúzódik a nyári meleg és később kezdenek őszülni a fák.
Elmentünk a Kiyomizuderához. Eszméletlen, mennyi ember volt, de nagyszerű dolog történt velem. A Covid-időszak alatt én jártam online japántanárhoz, hogy annyira ne tompuljon a tudásom. Na most a tanárom sose látott, viszont a hangomat ismerte, én viszont tudtam, hogy néz ki. Ő is csoporttal volt itt, a bejáratnál mesélt a templomról, amikor meghallotta a hangomat, ezért odanézett. Én pont mutattam volna valamit, ezért a csoport irányából a templom felé fordultam és megláttam. Odafutottam és a nyakába ugrottam. Csináltunk egy szelfit, de azért azt nem teszem ki 😀 Egyébként nagyon sokan voltak a környéken, tavasszal se voltak kevesen, de most majdnem záróra volt és mégis.
Akármennyire is fáradtak voltunk, volt még egy pont a listában. A Fushimi inari taishát vagy nagyon koránra, vagy sötétedés utánra kell beilleszteni a programba, mert ingyenes és népszerű, szép hely, így napközben élvezhetetlen a tömeg miatt. Nos, mi a sötétedés utánit választottuk és jó döntés volt, nagyon szép volt a hely, kevés emberrel.
Szerencsére előző este azért volt annyi erő a csapatban, hogy még ki tudtuk váltani a később szükséges JR San’yo Sanin North Kyushu bérletet, így ezt kihúzhattam erről az estéről és mindenki mehetett pihenni.
A következő napra is Kyoto volt tervben, de inkább megcseréltem Osakával, hogy kicsit könnyebb nap következzen. Többen pihengettek a nap egy-egy részében, de azért látták a város főbb pontjait. Két ember még este a teamLabet is bevállalta.
Szóval a kastélynál kezdtünk (jó, előtte sétáltunk egyet a Kuromon piacon). Nem volt vállalhatatlan a sor, így bejutottunk (tavasszal ez nem sikerült, több, mint 2 órás sor volt). Nem rossz múzeum ez, bár szerintem kívülről érdekesebb. Innen a sarkon található történelmi múzeumot nézték meg a manók, én megvártam őket lent. Nagyon jó múzeum, csak már többször bejártam, szerintem tavasz óta nem sokat változott.
Elmentünk az Isshinjihez, ahol meséltem a különleges, emberi hamuból készült Buddhákról, majd körbesétáltuk háromszor a Sanzenbutsudo Buddháit, hogy meglegyen a háromezer szobor. Ez utóbbi nagy élmény, most jutottam be először, mert csak egy éve tudok róla és tavasszal zárás után jutottunk csak el ide. Az Isshinji templomhoz tartozik egyébként, mindkét hely ingyenes.
Még napfényes időben értünk a közeli Keitakuen kertbe, én itt csak leültem egy padra és gyönyörködtem a tóban, amíg a többiek sétáltak, majd szétszéledtünk, mindenki ment valami éttermet keresni, illetve ahogy említettem, néhányan kimentek a teamLab erdőbe és nagyon nem bánták meg.
Korán kellett kelni a következő reggelen ahhoz, hogy az Arashiyama bambuszerdőben ne egymás hátát tapossuk a látogatókkal. Itt nem messze található a Gioji templom, ami nem nagy, de csodás mohás kertje van, ezt látogattuk meg.
Mivel jól álltunk időben, többen arra szavaztak, hogy hadd menjenek be a Tenryuji kertjébe, amit én javasoltam, mert tényleg szép kert. Én itt megvártam őket a bejáratnál. Innen a Kiyomizuderához akartunk menni. Elsétáltunk a Kimono forestig, felszálltunk a villamosra, majd buszra akartunk szállni, de egyszerűen annyi turista volt a városban, hogy három egymást követő járatra se tudtunk felszállni. Gondoltam, nem haladunk így sehova, így az jutott eszembe, hogy előbb elmegyünk a Nijo kastélyhoz, megnézik azt és utána egy másik irányból érkezünk a Kinkakujihoz, hátha ott kevesebben lesznek. Ez bevált. A Nijoba én nem mentem be, hanem közben megnéztem a Shinsen-en kertet és az ott található kis templomot. Nagyon cuki hely, ingyenes és én szerintem egész Japánban nem láttam ilyen sok goshuint kínáló helyet.
Volt még egy kis időm, gondoltam, elugrok a közeli Mikane szentélybe, ahol pénzért imádkozhatnak az emberek (és valószínűleg jó kis japános ellentmondásként pénzt költhetnek mütyürökre azért, hogy több pénzük legyen). A környékbelieknek lehetnek még anyagi gondjaik a Covid után, mert olyan sort találtam itt, hogy eszembe se jutott a beállni, így be nem jutottam. Az alábbi képet nem a sor végén készítettem.
Így csak elsétáltam a bejáratig és lefényképeztem az arany torii tetejét, mert ilyet még nem láttam és mentem vissza felszedni a csoportot a kastélynál.
Bejött a tervem, a kastélytól a busz a Kinkakujiig nem volt olyan terhelt. Amíg a többiek megnézték az arany pagodát, én ettem egy mitarashi dangot a tavalyi helyen, ahol ingyen kaptam egyet záráskor, amivel egy életre leköteleztek. Most ezért egyből kettőt kértem és ismét nagyon finom volt.
Ezután elvittem a csapatot a Gion negyedbe, de manapság már szinte lehetetlen élőben gésát látni, így sajnos kimaradt. Nekik jött a Kenninji, nekem viszont a pénzváltó, vittem ő pénzüket is, de nem tudtam váltani, mert (és ez nagyon durva) annyi turista volt a városban, hogy nem maradt yen, amit ki tudtak volna adni váltáskor. Vettem egy esernyőt útközben, mert tudtam, hogy pár nap múlva elér minket és az enyém elveszett még itthon és indultunk vissza Osakába. A városba érve néhányan elmentünk még yakinikut enni, ami ilyen asztalnál sütögetős. A legolcsóbb lehetőséget választottuk (all you can eat és a csapat minden tagjának ugyanazt az árfekvésűt kell ennie, nem lehet kombinálni), de alkoholt is ittunk és így is fejenként kb. 4000 yenre jött ki a rákos, disznónyelves, életemlegpuhább csirkemelles grillezés.
