A Singapore-Denpasar repülő nem volt nagy dolog, de az meglepett, hogy mennyire szépen felújították a Bali repteret. Tele van helyi kulturális elemekkel, szépek a fények, pöpec az egész.
Este 7 körül landoltunk, nem volt semmi izgalom. Ahogy sétáltunk a gépből kifelé, volt egy rövidebb sor, itt kellett kifizetni a vízumot. Egyre többféle pénznemben lehet fizetni, kártyával még nem. Adnak utána egy kis cetlit, azt az útlevélben kell tartani. Ezután jött a fekete leves, a kegyetlen hosszú immigration sor. Már itt ledobta az agyam a láncot, mert egy hivatalos határőr mászkált körbe és szólított meg pár fanyalgót, hogy egy kis extra pénzért átviszi őket a személyzetis átkelőhöz és akkor nem kell kiállni az egy órás sort (nem is értem, mi olyan lassú amúgy, ott a cetli, repjegy, útlevél, mehetsz). Két csapat volt meg az őrnek amíg láttam, azért az simán lehetett amúgy egy havi fizuja. Egyszer odament hozzá egy másik, akit úgy néztem, a felettese, neki szerintem sápolnia kell majd a pénzből, mert nagyon meglapogatta a vállát a végén. Kizárt, hogy ezért kirúgják, pedig hát…
Egyből a szállásra mentünk, ami egy villa volt (saját medencével) Ubudban. Volt ugyan kocsija a hotelnek, de az 500 000 lett volna, a taxi pedig fixen elvitt 300-ért, így ezt választottuk. A hotelben kaptunk egy üdvözlőitalt (útközben még megálltunk pénzt váltani) és csak körbefotóztuk meg videóztuk a szállást és aludtunk.
A reggelire szóló kívánságainkat Whatsappon tudtuk leadni és a későbbiekben ez komoly kommunikációs csatorna lett, így akinek nincs és ide indul, nagyon érdemes letöltenie.
A reggelinket a villánk kertjében kaptuk meg (lehet kérni az étterembe is), igazán kellemes volt így az atmoszféra. Maximum abba tudok belekötni, hogy nem szóltak, hogy a Benedict-tojás alatt van gomba is. Remélem, Cumberbatchnél nem így van, bár engem az nem érint.
Az első sarkon találtunk egy robogóbérlőt, ahol meg is állapodtunk velük, hogy ugyan délelőtt van, de másnap este 8-ig miénk a robi 80 ezer pénzért. Nem írtuk rá az időpontokat a papírra, érezhető volt, hogy ebből még gond lesz.
Elindultunk felfedezni a környéket, erre ordenáré módon leszakadt az ég. Szerencsére ekkor már leszálltunk a robiról, így csak bedobtuk magunkat egy szimpatikus étterembe. Nagyon jó ötlet volt, finomakat ettünk, amíg szakadt az eső úgy, ahogy már rég nem láttuk.
Nem volt túl produktív ez a napunk, pihentünk kicsit a szobában, majd este bújtunk elő újra, hogy elmenjünk masszázsolni. Ekkor tűnt fel, hogy nem működik a hátsó lámpája a robinak, így visszagurultunk vele a kiindulópontra (irodának meredek lenne nevezni) és kaptunk egy másikat. Amikor béreltük a robit, egy felnőtt férfi és egy nő volt ott, akikkel megállapodtunk. Most egy huszonéves forma lány volt csak. A robicserén kívül nem esett szó másról. Ő mondta, hogy szerinte jó ez így, én mondtam, hogy ilyen közvilágítás mellett nem kockáztatnám az életünket, ha nem gond. Megvolt a másik, lefotóztam jól a naplementét sarkon és mentünk is.
Kinéztünk még térképen egy nagyon igényesnek látszó masszázsszalont a közelben. Mondták, hogy csak egy 45 perc múlva tudnak fogadni minket, így addig beültünk egy közeli kávézóba. A szalon tényleg kitűnő volt, a masszázs is és nem is volt kiugróan drága. Egy közös szobában voltunk Marcival, neki a hátát gyötörték, én szokás szerint csak a lábamat kértem. Volt bent kád és egy zuhanyfülke is, mert vannak fürdős és iszappakolásos mókák is és akkor utána le tudja mosni magáról az ember. Vicces volt, hogy Marcinak fel kellett vennie egy ilyen eldobható alsógatyát, mert csak a fürdőruha volt rajta. Fotót nem rakhatok be, mert kikapok 😀 (meg mert nem készítettem)
A következő album (ami btw az 1500. album a blogomon) nagyon vegyes, kis esti kutyázás, esti képek a szállásunkról, a reggeli és a “sétány”, ahol minden nap be- és kijártunk. Jó szemű olvasók kiszúrhatják az ébresztőszolgálat egyik tagját, ahogy az úton dekkol.
Gondoltuk, a második teljes napunkon csináljunk már valami említésre méltót is, az időjárás úgyis ilyen lesz végig (s tényleg), szóval vettünk egy boltban két esőkabátot és elindultunk. A közelben van a Goa Gajah nevű hely, ami elvileg egy buddhista templom, gyakorlatilag egy park. Kicsit el van hanyagolva itt-ott, de érdemes eljönni ide. Vigyázni kell rá, hogy a bejárat előtt van pár árus és megpróbálnak eladni nekünk hosszú nadrágot, hogy kelleni fog bent. Egyrészt ezt ki lehet védeni azzal, hogy előre gondolkodunk és ha nem is veszünk fel olyat, ami a térdet takarja, de viszünk magunkkal egy derékra tekerhető sálat, másrészt érdemes tudni, hogy a belépőjegy árában benne van egy ilyen, ha nem rendelkeznénk vele. Másik fontos dolog, hogy WC bent nincs, csak kint, a parkoló és az árusok közötti részen. Tűrhetően vállalható. Jaj volt itt egy iszonyat cuki kiskutya is a parkolóban (parkolás 2000 pengő, semmiség), játszottam vele egyet indulás előtt.
Innen észak felé indultunk, hogy megnézzünk egy ilyen hintát, amit most látni mindenfelé az interneten. Teljesen lesokkoltak. Ez nem az, hogy ott egy hinta és viszlát, hanem ipari szintre emelték a dolgot. Lehet bérelni ruhát, vannak különböző csomagok, hogy hány hintánál akarsz fotózkodni, lehet bérelni fotóst (ha sajátot viszel, akkor annak van egy olcsóbb belépő, de nem mehet be ingyen), bérelhetsz a fejedre virágkoszorút és hát… Na jó, lesz pár szép képed instára, de semmi varázsa nincs. Kicsit túltolják most már az instázást szerintem a népek (és mondom úgy, hogy nekem is van, bár privát nincs, csak utazós meg ilyenek), ma már mindenki influenszernek képzeli magát.
Mentünk tovább, volt még egy hasonlónak tűnő hely, az Alas Harum Bali (sok van amúgy a környéken). Mint kiderült, ez egy kávé- és rizsültetvény és mellette egy szórakoztató park is. Abszolút élvezetes hely, itt is van pár hinta, de ruhát, fotóst nem tolnak az arcodba (lehet ám, hogy lehet bérelni). Van egy kis kávézó, szép kilátó üvegpadlóval, lehet biciklizni, lehet beülni szíjakba és azon csúszni egyet a táj felett (én ezt csináltam). Nyilván minden fizetős, de egyenként, így nem érzi az ember akkora lehúzásnak. Ami a legjobb és sajnos nem tudtuk kipróbálni, mert nem volt nálunk fürdőruha, az a hely túlsó felében van, egy medencerendszer, amiben úszkálni ingyen lehet. A kiülős részén különböző kategóriákban van valamennyi kötelező fogyasztás az étteremben, de nem tűnt vészesnek. Simán el lehet itt tölteni akár egy egész napot is, legközelebb majd úgy számolunk.
A közelben volt egy étterem, ami nagyon turistásnak tűnt, de jó értelemben, az értékelései jók voltak, így bár helyi mércével mérve drága volt, de beültünk és nem bántuk meg. Érdemes figyelni rá, hogy itt egyrészt az adót legtöbbször külön csapják a számlához, másrészt van még felszolgálási díj is. Ez volt kb. a számlánk negyede (fotó róla az albumban), ami azért piszok nagy százalék.
Volt még egy programunk estére, a Pyramids of Chibe mentünk, ahol egy órás relaxálást csináltunk hangszerek kíséretében. Gondoltuk, utána kipróbáljuk a helyi éttermet is, ezért ti ne gondoljátok. maximum a tökös sütim volt vállalható, a többi nagyon nem volt jó és nem azért, mert ilyen cukormentes, mindenmentes, vegán hely, hanem alanyi jogon nem volt finom, pedig esélyt kapott.
Visszavittük időre a robogót és ahogy sejthető volt, gond lett. Azt állította a lány, akitől a második robit kaptuk, hogy nem ezt beszéltük meg vele. Na most vele semmit sem beszéltünk meg. A férfi, akivel megállapodtunk, nem volt ott, a nő pedig hisztizni kezdett. A vége az lett, hogy nem engedtünk nekik, hogy fizessünk rá (összeget nem mondtak) és a végén mondták, hogy jó, hagyjuk. Basszus, ha megállapodunk valamiben, akkor azt tartsa be mindegyik fél szerintem. Mindegy, visszasétáltunk a villánkba és ennyi volt, mert másnap korán keltünk.