Reggel 9-re elkészült mindenki, lerángattuk a bőröndöket a szállás 4. emeletéről, mert lift ugye nincs és a portán megpróbáltuk a kicsit egyszerű recepciós lánykával megugrani azt a rendkívül nehéz feladatot, hogy feladjunk csomagküldő szolgálaton keresztül 3db bőröndöt egy hotelbe. Itt jelzem, hogy útba esett volna a hotel, felhívattuk őket a recepción előző nap, hogy megkérdezzük, nem lehetne-e azt, hogy beugrunk a csomagokkal és ők jól vigyáznak rá, amíg mi Taiwanon vagyunk, hogy ne kelljen se magunkkal hozni őket, sem pedig feladni őket, darabját 1500 yenért. Nos, ilyen szintű flexibilitást általában Japánban hiába vár az ember, most is koppantunk, csak akkor vigyáznak a bőrire (ugyanúgy megérkezik hozzájuk azelőtt, mielőtt mi érkezünk ugye), ha csomagküldő szolgálattal érkezik. 3 vonatmegállóra voltunk…
Előző este megláttunk itt Yokohamában is egy trükkmúzeumot, hasonlót, mint amit Odaibán akartunk megnézni, bár kicsit drágábban, így azt találtuk ki, hogy elmegyünk ezt megnézni. Itt kezdtünk. Az egész tök jó, ilyen kamu 3d-s képek vannak a falra festve, amik egyetlen szögből egy-egy vicces, abszurd szituációt dobnak ki, illetve itt volt pár festmény is, ilyen agy- és szemtornáztató gyakorlat és egy-két játék is, amiket ki lehetett próbálni. Egyetlen dolog volt, ami nekem problémás volt, volt egy sötétebb szoba, a padló pedig olyan volt, mintha egy tenger lett volna alattunk. Anikóval beléptünk, Marci hátrébb jött. Én pont kezdtem élvezni, hogy ahogy lépek, a víz kis koncentrikus köröket rajzol, lefelé néztem, hogy milyen a grafika és akkor derült ki, hogy érzékelő van a padlóban és ilyenkor egy cápa felugrik, mintha átharapna az emberek között-mellett. Sikítva ugrottam hátra, ahol Marci állt, géppel a nyakában és úgy nekiugrottam az obi napellenzőjének, hogy azóta is két nagyobb folton lila a karom. Elsírtam magam az ijedtségtől (csak 37 vagyok, abszolút nem gáz ugye), aztán utána mentünk tovább.
Bementünk sétálni egyet a yokohamai kikötőbe, mert kilométerből sose elég. Pont valami virágfesztivál van a városban, nagyon kis csinike lett és néhány cserifa is rákezdett a tavaszra, a nap is összeszedte magát, végre jó volt minden.
Innen a Nakano Broadwayre mentünk, hogy Marci megvegye végre a nagy obiját, hogy utazás közben tudja azt is használni, ha szükséges. Ismét találkoztunk a ráelizmus képviseletében fellépő földönkívüliekkel az állomáson. Mira kapott egy új, nagyobb fotós táskát (használt, csak nekem új), ez aztán hipiszupi nagy már, egy darabig nem kell nagyobb, egy Kata Bumblebee 222 UL. Sétáltunk egyet Nakanon és ettünk egy jó kis sashimi dont egy étteremben, amivel már rég szemeztünk és átpakolhattam a táskát is.
Mivel egy kézipoggyász és egy kisebb személyes tárgy/táska engedélyezett ingyen a Peach gépein, ezért előjött az a gond, hogy nem tudtuk hova tenni az én korábbi, szintén nem kicsi, csak kisebb Bumblebee táskámat, ezért megbeszéltük Dianával, az itt élő ismerős lánnyal, hogy összefutunk és elviszi a táskát, mert utána, amikor visszatérünk Tōkyōba, akkor úgyis megyünk együtt cserivirágokat nézni (vagy ha megint esik, akkor legalább beülünk valahova) és addig ő vigyáz rá. Mivel vele csak este találkoztunk, ezért előtte elsétáltunk a Kandára, hogy Anikó megnézze ezt a csini kis szentélyt (mi nem nagyon fotóztunk) és utána az este nagy részét az Akihabarán töltöttük. Amikor odaértünk, még le volt zárva a főutca, aztán bementünk egy otaku áruházba és egy több emeletes szexshopba, hogy elmerüljünk kicsit az ország furcsább szokásaiban.
Elindultunk a reptér felé (úgy nagyjából, de útközben még kiugrottunk a Tōkyō állomáson, hogy megnézzük a császári palotát, de ez nem nagyon sikerült. Vagyis néztük volna mi ebben a farkasordító hidegben, de éjjel nincs kivilágítva. Inkább találkoztunk Dianával, majd elindultunk a Haneda reptérre. Simán kiértünk, akkor még nem voltak sokan a puha alvós helyeken, de elrontottuk, mert elmentünk enni egy unagit és körbemutatni Anikónak a repteret. Na mire visszaértünk, addigra majdnem minden helyet elfoglaltak, alig találtunk magunknak “ágyat”. Azért sikerült és aludtunk hajnal fél 4-ig kb., amikor kinyitották a kapukat a Peach hajnali járataira, úgyhogy mi is felkászálódtunk, becsekkoltunk (zseniális, hogy bár nincs feladott csomagunk, végig kellett állnunk a hosszan kanyargó sort, nincs ezen a reptéren automata a becsekkolásra). Láttuk az ANA új Star Warsos gépét (BB8 van rajta), de sajnos ugye nem azzal utaztunk. Találtunk egy félzuhanyzós nyomivécét, ahol emberi formát öltöttünk és átöltöztünk, felszálltunk a gépre, majd szépen végigaludtuk az utat, így egész jól érkeztünk meg Taipeibe, összesen mindenki aludt 7-8 órát a kettőt összedobva, pont ideális volt.
