Érkezés után rögtön a szobánkba mentünk, mert már elmúlt délután 2 és így egyszerű volt.

Gondoltuk, sétálunk egyet, mert van valami piac a közelben, meg megnézünk néhány dolgot, aztán eszünk valamit. A piac eléggé zárva volt még, de végülis teljesítettük, amiért kimentünk: sétáltunk. Bementünk a Wat Chan kis templomába is.

Találtunk egy olyan utcát, ahol több kajastand volt, itt ettünk egy kis édességet, majd bementünk a Bang Long vietnámi templomba, ami útba esett az éttermünk felé.

Estére a 3 Merchants étterembe volt foglalásunk. Még európai szemmel is elfogadható áron lehet itt fine diningot enni, fincsi volt. Nem okozott gondot, hogy előételeket rendeltünk csak, jónak tűntek és mivel előtte ettük az utcai kaját, ezért igazán nem voltunk éhesek, viszont totál rámentünk a kajafotózásra.

Reggel belevágtunk a hardcore városnézésbe, a Pha That Luang templomnál kezdtünk. Teljesen komolyan, ezt látni kell. Szerencsére az itteni turisták sem voltak koránkelők, így sokan nem voltak. Mondjuk alapból túl sok turista nem volt az egész városban.

Közvetlen mellette van egy templom, a Wat That Luang Tai, ahol még annyian se voltak, mint az előző helyen, konkrétan miattunk nyitották ki a kapuit.

Még eggyel mellette van a Wat That Luang Tai, ahol egy óriási fekkhő Buddha van. Na itt már azért mákunk volt, pont egy kínai csoport előtt értünk oda, így meg tudtuk nézni és körbefotózni nyugalomban.

Nehézségekbe ütközött amúgy a pénzváltás itt, mert kizárólag bankokban lehet, de azok 3 körül zárnak. Beültünk egy teázóba és ott is csak KP-val lehetett fizetni, így Marci elment váltani, én töltöttem a dolgaimat. Van errefelé ilyen narancslével felöntött kávé, annyira bátor nem voltam, kókuszosat kértem, de az is fel volt öntve csak kókuszvízzel, borzasztó volt. A következő képek között akad egy ööö érdekes sál is. Nem vettük meg.

Egy órányi autóútra van kb. Vientiane legismertebb látványossága, a Buddha Park. Mi az Ázsia Expressben láttuk először, akkor már elmentettem magamnak, hogy ide el kell menni. Jóval nagyobb helyre számítottunk, de valóban Buddhák vannak itt, nem hazudnak. A Mekong partján van, volt egy áradás is, ami jelentős károkat okozott. A folyó túloldala már Thaiföld.

Úgy volt, hogy megvár minket a sofőr, aki kihozott minket, de amikor kimentünk, nem volt ott. Rosszul becsültük mi meg, hogy mennyi időt töltünk bent, mert két órát mondtunk neki, de azt mondta, ott vár, viszont valószínűleg lett egy hirtelen fuvarja és gondolta, megoldja. Mindenesetre nem tudtuk megvárni a bizonytalanra, csak azt láttuk, hogy nincs a parkolóban, így egy másik autóval utaztunk vissza a városba. Először Wat That Khaoba mentünk, de itt csak a fekvő Buddha volt a lényeg.

Pár perc sétára található a Wat Si Muang, ez kedves kis hely volt, sok fotóznivalóval.

Ettünk egy kis házi étteremben, nem volt túl sok választási lehetőségünk, de finom volt és olcsó.

10 percre innen van a Wat That Poun, ami útba esett a további napi terveinkhez és templomból soha nem elég.

Közvetlenül mellette van a Wat Hosantinimit, ami talán még nincs kész, mindenesetre nem volt tiltás, hogy nem szabad bemenni, így megnéztük, csak a miénk volt az egész hely.

Épphogy sikerült még megnéznünk a Patuxay Monumentet. Egyrészt erősen lemenőben volt a nap, másrészt amit nem tudtunk, hogy van bent egy kilátó és az nem sokkal utánunk zárt.

Visszamentünk a hotelba, hogy majd jól medencézünk, de miután elment a nap, már nem volt meleg, így ez nem volt életünk ötlete. Visszamentünk a városba sétálni. Kinéztünk előző este egy hússütő helyet, hogy ott fogunk majd enni. Odasétáltunk, néztük, hogy az egyetlen hely egy fehér férfi melletti asztalnál van. Szóba elegyedtünk persze és nemhogy az kiderült, hogy osztrák, hanem hogy welsi, mi meg Welsben éltünk 5 évig (és most se vagyunk messze onnan). Azért ez kemény, Ázsiában ennyire közel élő emberrel találkozni. A felesége laoszi és költöznek Ausztriába. Sok sikert a nőnek az időjáráshoz 😀 A kaja olyan volt, hogy egyféle menü van, azt kapja az ember, ha leül, azt lehet választani. Van víz és kóla az asztalokhoz készítve, azt akkor kell fizetni, ha kinyitja az ember. A sütőlap szélén levest csinálunk zöldségekkel, a tetején húst és lehet kombinálni is. Van néhány mélyhűtött dolog a tányéron, az jó a levesbe először, amíg kiolvad. Gyakorlatilag olyan, mint a shabu-shabu és a yakiniku keveréke. Nagyon fincsi volt. Utána még a piacon sétáltunk, ettünk néhány dolgot, de kiemelkedő nem volt semmi. Volt 100 napos tojás is, ilyet talán most láttunk először, de az messze túl van a komfortzónán.

Kicsit korán kellett kelnünk, reggel 7 körül már a vonatállomáson kellett lennünk, hogy elérjük a vonatunkat. Az állomás modern és tágas (meglehetősen új), de üres, bolt is alig van. Vettünk valamit enni és felszálltunk a vonatra. Ez a vonat megy Kínába is, így itt még logikus volt, hogy van útlevél-ellenőrzés is, sőt, a csomagunkat is átröntgenezték. Csak a mi végállomásunkon tudtuk meg, ami még belföldön volt, hogy ez nem megy tovább, így utólag már teljesen értelmetlen volt.

Egészen rendben volt a vonat maga, csak az emberek voltak hangosak, így végig fülessel utaztam inkább. A jegyeket csak néhány nappal előtte lehet megvenni és a business kocsiról lemaradtunk, azzal akartunk utazni, így ez az egyszerű másodosztály. Jött árus is, ami Japánban már szinte nem létező jelenség.