Az Unzen-Amakusa Nemzeti Park felé vettük az irányt, először bezsákoltuk a goshuinomat az Isahaya szentélyben, majd mentünk tovább a Tachibana szentélybe.

Aranyos hely volt és nagyon szép, rajzolt goshuinjuk, ráadásul sárkányos és hópihés, ilyet nem sűrűn kap az ember, főleg nem őszi fák alatt sétálva.

Dél felé haladtunk tovább, mert vártuk, hogy egy északi helyen magasabb legyen a vízállás (spoiler: nem nagyon jött be). Meg-megálltunk, eleinte csak azért, mert szép volt a táj.

Aztán mert érdekes templompot találtunk, elsőre azt hittük, mecset (és a közkedvelt tévhittel ellentétben vannak Japánban mecsetek). Állt itt két aranyos gyerekbusz is. A hely neve Ichimyoji, annyira nem volt itt senki, hogy rendesen meglepődött egy itteni dolgozó, hogy ott volt két fehér.

Találtunk véletlenül egy lábfürdőt a térképen, megálltunk kipróbálni és nagyon jól tettük. Akartunk édesburit is enni, de csak tojás volt. Itt kezdeményeztem én egy nehezebb beszélgetést a helyiekkel először kutyatémában. Ettől a naptól sokkal többet kommunikáltam az emberekkel.

Felmentünk a Misojien parkba, ami gyakorlatilag egy ingyenes erdő, de már sajnos túl voltunk a csúcsidőn, a fák már vetkőztek télre. Egyébként ingyenes parkoló és mosdó van itt, enni és inni nem árulnak.

Még mikor jöttünk ide fel, mert ez a hegyoldalban van (ezért is voltak túl a csúcsidőn a fák), láttunk egy fura helyet több Buddha-ábrázolással és lefelé megálltunk itt. Nem mondom, érdekes volt, nem jártunk még hasonló helyen. Lesznek meglepő képek az albumban, ezt garantálhatom.

Innen már északra fordultunk, útközben megnéztünk több gyümölcs formájú buszmegállót. Szerintem 1-2 hiányzik, de azért itt van néhány.

Ahogy elértük a látványosságot, ahova készültünk, láttuk, hogy nem volt tökéletes a vízszint (ahogy általában mindig rosszul járunk), viszont volt itt egy rész, ahova be lehetett hajtani kocsival kicsit és fotózni. Hát lehet, hogy nem lehetett volna, de megtettük.

Szóval ahova mentünk, az egy szentély vízben álló torii-sora. Mondom vízben. Á mindegy, mi megpróbáltuk.

Fáradtak voltunk és éhesek, a közelben pedig voltak rákos éttermek, így éltünk a lehetőséggel, eszméletlen rákos vacsit toltunk.

A szállásunk elég vacak volt, de legalább nagyon retro. Nem a kifizetett japános szobát akarta adni a nő, de elintéztük, a nyugati elég ronda volt.

Reggel gyalogoltunk, úgy érdemesebb volt bejárni a várost, annyira nem volt sok minden. Shimabarában is vannak olyan utcák, ahol a csatornákban koi pontyok úsznak. Azt szokták mondani, azért, mert olyan tiszták a vizek. Bár nagyon tiszták tényleg mindenfelé, de ezek telepített halak, szóval inkább arról van szó, hogy direkt tisztán tartják számukra. Van egy ház, ahol 3 shiba inu kutya van és a kerítésen ki tudnak nézni, ez Google Mapson is be van jelölve, úgy sétáltunk a kastély felé, hogy az is útba essen és volt egy lábfürdő is.

Random ötlettől vezérelve bementünk a kastélyba is, legyen egy kis turizmusuk. Nem volt rossz, de mi azért elég sok kastélyban jártunk.

Megnéztünk még néhány belvárosi és délebbre eső dolgot, egy fekvő Buddhát, egy focista szamurájt és egy katolikus templomot.

Full rossz helyen parkoltunk le, de nem sok időre álltunk meg az Unzen vulkán által nem is olyan régen betemetett házaknál. Direkt megőrizték őket az utókornak, hogy emlékezzenek az emberek, minek a közelében élnek. Kemény volt ezt így látni, ez a japán Pompeii.

Ezután gyakorlatilag visszamentünk az előző napi erdőhöz, útközben megállva egy templomnál és egy kilátónál, utóbbi nem volt túl nagy élmény a felhők miatt, de most voltunk itt és nem jelentett kitérőt.

A hegyen van egy jigoku, a pokol országa, de igazából ez az Örökkévaló Bűz Mocsara a Csodálatos Labirintusból. Bár esett az eső, leparkoltunk (ez 500 yen), sétáltunk egyet és belepacsáltunk megint egy lábfürdőbe, az mindig jó.

Olyan vacak volt az idő, hogy a tervezett két múzeumot még megnéztük, egy szobrász régi házát, aki a nagasaki Béke szobrot készítette, valamint egyet a környékbeli kereszténységről, de ezzel befejeztük a napot és ettünk valami kis maszatot egy Family Martban, semmi nem volt nyitva a környéken.

Elértük az eggyel korábbi kompot így, áthajóztunk Shimoshimára, aminek a neve gyakorlatilag annyit jelent, hogy alsó sziget. Nem gondolkoztak rajta sokat. Itt sok a delfin, az év minden szakában lehet őket hajókról nézni, így nem meglepő, hogy már a kikötőben a Mikulás szánját is delfinek húzták, nem rénszarvasok.

Már sötétedett, de lefotóztunk néhány dolgot a szállásunk felé haladva, plusz boltoztunk, mert annyira vidékre mentünk most, hogy még automata se nagyon volt a környéken. Egy régi házban szálltunk meg, megint japános tatamis szobában. Volt közös fürdő a hotelban, de a tetoválásaim miatt és mert rajtunk kívül csak egy család volt itt még, mondta a tulaj, hogy válasszuk ki az egyik nem fürdőjét és menjünk be ketten abba, ez is történt, így privát fürcsink volt.