Péntek reggel a reptéri szállodánkból egyből lezúztunk a tranzit buszhoz, ami elvitt a terminálra és kevés maszatolás után el is repültünk Tōkyōba. A Narita reptérre sokkal olcsóbb volt a jegy, így azzal együtt is megérte ide repülnünk a Peach légitársasággal (a helyi WizzAir), hogy még be kellett vonatoznunk a városba. A nagy bőröndünket feladtuk egyből Fukuokába, így ide csak egy kézibőrit és egy (fotós) hátizsákot hoztunk, ezekkel lényegesen könnyebb a mozgás és úgyis fizetni kellett volna a fapadoson a feladott csomagért is, kb. ugyanannyit, mint amennyi az volt, hogy elküldtük egyből a következő helyre.
A péntekünk másról sem szólt, mint arról, hogy újralátogattuk a szokásos helyeinket. Ebben a városban már nem szoktunk annyira városnézni, csak akkor jövünk, ha dolgunk van. Aki látnivalókról szeretne olvasni, annak a menüt javaslom, abban kell kotorászni 🙂 Természetesen donkiba is beugrottunk, nem csalódtunk. Estére hulla fáradtak lettünk és volt némi gondunk (megint) az otthoni Citibankkal, mert úgy tűnik, nem értették meg, hogy külföldön lesz a kártya gazdája és nem engedte használni a kártyát, mert meglepődött, hogy Japánban van (ahogy rendszeresen és ugye oda is szóltunk előre, hogy mettől meddig leszünk hol), ezért nem mentünk semmi extra helyre este se. Egész nap fülledt, borzasztóan nedves meleg volt, mint egy trópusi erdőben (pedig ez már a nyár vége ugye).
Néha szeretném azt hinni egyébként, hogy a város nem olyan otaku, ahogy az európai otakuk elképzelik, de némelyik része az. Például itt a következő albumban van néhány falfestés is, amit a Takadanobaba állomáson lőttünk.
Szombaton egészen estig nem volt nagy izgalom, esett az eső és kószáltunk a városban. Marci bevállalt egy hajvágást egy gyors fodrászatban, ami azért bátor, főleg Nakanoban. A végén úgy szedték le a levágott hajszálakat a fejéről, hogy leporszívózták. Na azért az vicces volt 😀 Meg amikor látták, hogy jön be külföldi (még befejeztük kint az italunkat), láttuk, hogy egymásra próbálják hárítani, ki vágja a haját. Megkönnyebbült a fodrász indián, hogy beszélek japánul 🙂 Estére elállt az eső, aztán felmentünk végre valahára a Tōkyō Towerbe. Megpróbáltuk, hogy szülinapom volt, hátha még ér, hogy kapok ajit, de nem kaptuk meg, viszont mellettünk megkapták és nem estem hasra: egy szülinapi kártyát kapott a lány és a jegy nem sima volt, hanem az volt ráírva, hogy boldog születésnapot. Ja, természetesen a legfelső szint le volt zárva, de most már fel akartunk menni, évek óta húzzuk, így most alacsony volt a buli, viszont itt fényességes műsor volt mindkét szinten.
Szombaton is elaludtunk eléggé, ezt hoztuk vasárnap is (most is éjjel f1 van, ahogy ezt gépelem). Előző nap úgy volt, hogy kimegyünk az Asakusa Samba fesztiválra, illetve egy másik buliba, de az eső miatt ezeket kihagytuk. Erre a napra is be volt írva egy buli (kettő kombinálva igazából), ebből már nem engedtünk. Először elmentünk Akihabarára még pár cuccért (memkártya, ilyesmi), aztán a Kanda szentély következett, szerettem volna venni egy manga figurás fa táblácskát, de nem volt most kapható. Elkaptunk viszont egy esküvőt és ettünk fincsi fagyit 🙂
Innen a Meijijingumae állomásra mentünk, az Omotesandōn tánccsapatok felvonulása volt (yosakoi). A megállónál megláttunk egy óvszerboltot, ide muszáj volt betérnünk, nem csalódtunk itt sem.
Aztán sikerült egy egész jó kis helyet lőni a tömegben, ahol megvártunk pár tánccsapatot. A tömegben hallottunk magyarokat beszélni egyébként 😀 (“nem is tudtam, hogy itt ilyen nagy buli van” – ezért kell körbeguglizni a várost, mielőtt utazunk valahova). Találtunk egy színpadot is a Yoyogi déli részén, ahol szintén táncos bemutatók voltak. Nagyon praktikusan voltak elrendezve a nézők, hogy mindenki lásson is és lehessen közlekedni is, ilyen kis folyosókat csináltak.
Innen lesétáltunk a szomszédos udon fesztiválra, ahol elkezdtek kínlódva meggyőzni minket, hogy az egyik standon együnk udont és nagyon megkönnyebbültek, hogy beszélek japánul ismét 😀 egy ideig csacsogtunk, hogy miért pont náluk együnk, aztán Marci mondta, hogy forduljak már arrafelé – vettek videóra közben. Valami három díjat nyert a levesük aznap, már csak egyféle volt. Meggyőztek, vettünk egyet, tényleg nagyon finom volt.
Visszafelé láttuk egyébként, hogy az általában ott tanyázó hajléktalanokat kipakolták a Yoyogi-parkból. Csak mutatom, vannak itt is. Más kérdés, hogy rendezettebben élnek, mint másfelé a világban. Később még egyet láttunk a hotelünk közelében (és ugye nem ez volt az első alkalom). Ez is Japán, nem tökéletes ország, csak másmilyen.
Robogtunk a szállodába, onnan a Haneda reptérre. Be akartunk csekkolni az egyik gépnél, de nem ment, nem értettük. Emberes pulthoz mentünk, ahol ismét kiderült, hogy némelyik japán ember khm nem okos. Harmadszor próbáltam megbeszélni vele, hogy adjon ablak mellé helyet úgy, hogy egymás mellett is üljünk az emberrel, ő pedig harmadszor kért bocsánatot, hogy sajnos az ablak melletti helyek elfogytak, mire Marci kapcsolt és elkérte a jegyet: már megcsinálta a kislány és ablak mellett ültünk (plusz egy középső jegy). Innen gratulálok 😀 Gond nélkül feladtuk a csomagot, aztán összeráztak kicsit az égben és megérkeztünk Fukuokába, ahol a változatosság kedvéért esik.
Személyes megjegyzés: Marci telójában van lépésszámláló. Pénteken több, mint 20 ezret, szombaton 15 ezret, ma 11 ezer körül léptünk. A pénteki több, mint nettó 3 óra tiszta gyaloglás. Indulhatunk majd az olimpián 😀