Szóval ott tartottunk, hogy kiértünk a bangkoki fapados reptérre, hogy induljunk Japánba. A csomagokkal nem volt gáz, a Scoot lazább, 1-2kg kilengést meg se érez. Tudtuk viszont, hogy Dreamliner géppel utazunk, ami egész modern, ami nem csak abban merül ki, hogy új, nagyobb a lábtér, menőn lehet az ablakokat gombbal sötétíteni, hanem minden üléshez van áram csatlakozó. Csatlakozó valóban volt, de áramot ingyen nem adtak. Értem én, hogy fapados, fizetős a kaja (nem drága amúgy), nincs TV meg ilyenek, de azért hogy az áram extra pénzes legyen, az nekem kicsit szarrágás. Nekünk csak azért volt kellemetlen, mert számítottunk rá, hogy lesz lehetőség tölteni a cuccokat és eléggé véres volt mindegyiknek a nyaka. A külső akksi az én telómat megmentette, de nem álltak fényesen, amikor Japánban landoltunk.
Nem vettünk internetet, ami miatt kicsit macerás volt megtalálni a legpraktikusabb utat a hotelhez, de nagy nehezen sikerült, 11 körül bent voltunk. A gépen szerencsére előtte aludtunk valamennyit, ahogy terveztük. Leadtuk a csomagokat megőrzésre a portán, kimentünk pénzt váltani (jelzem, a jegyárusító bódéknál kell figyelni, nagyon jó árfolyamok vannak, a legjobb, amiket láttunk eddig Tōkyōban) és leültünk a portán kicsit tölteni, meg vártuk az obimat, hogy megérkezzen a szervizből, de nem jött időben, ezért ott hagytuk rá a pénzt és mi elindultunk, mert csak ment az idő.
Csináltam nektek egy albumot sétálós képekből a Shinjukun. Akad 1-2 marhaság, sok-sok fiúsimogató kávézó 😀 és egyéb furcsaságok, köztük egy poszter, amin csekkolhatjátok a környékbeli ingatlanok havi bérleti díjait.
Shinjukut nem hagytuk el most nagyon, csak Nakanoba mentünk ki még, levágattuk Marci haját. Szusszantunk egyet a szobánkban, ami egyébként csalódás volt kicsit. Ez egy 4 csillagos szálloda, ilyet még sose foglaltunk itt, mert drágának találtuk, viszont a 2-3 csillagosok is teljesen vállalhatóak az országban. Még az is többször előfordult, hogy mire bejelentkeztünk, már a szobába felvitték a csomagjainkat. Na most ez a 4 csillagos szállodában több pénzért sem sikerült és furák voltak a portán, a szobába érve kiderült (és még ezt 3 napig tapasztalhattuk), hogy a csatornaszag kicsit feljön a lefolyókon, az ablakot nem lehet kinyitni (érdekes ám így szellőztetni, megpörgeti az ember a légkondit és max az ajtót tudja kinyitni) és a szoba ugyanúgy nem nagyobb, mint egy 2-3 csillagos esetében, szóval a világon semmit nem nyertünk ezzel, max az örömöt, hogy ebben a negyedben még nem aludtunk sose.
Este még elmentünk az Akihabarára, kellett venni 1-2 kütyüt (például a kis garázsboltokban sokkal olcsóbban lehet venni memóriakártyát, mint az egekig magasztalt Yodobashiban, konkrétan utóbbiban 2,5-szer annyiba került volna ugyanaz), ettünk finomat és látszólag eseménytelenül zártuk a napot (de azért nekünk fontos volt).
Következő délelőtt találtunk egy jó kis sushist a szálloda környékén, így megkezdtük a napi nyershal-bevitelünket 😀 még mielőtt egyébként elkönyvelné bárki, hogy ebben az országban csak ezt lehet enni, jelezném, hogy ez nem így van, csak mi különösen szeretjük, ezért elég sokat eszünk belőle, de ezer másféle étel van és a többi mind sült vagy főtt, jelentős mennyiségben lehet disznót és marhát enni (csirkét és pulykát talán kevesebbet, mint Európában). Reggeli után kimentünk az Odaiba szigetre és itt is maradtunk, hoztam homokot végre a partról, megnéztük az új Gundam-szobrot és felmentünk időben a Fuji TV épületébe, hogy onnan nézzük meg a naplementét és a decemberben tényleg szivárvány színekben megvilágított Szivárvány-hidat. A végén még egy bélyegző futamra is volt idő, ez olyan, hogy szét vannak szórva egy környéken egy témában bélyegzők, meg kell keresni mindet és a végén kap az ember valami kis ajándékot. Megcsináltam most Nagasakiban Dejimában is, ott sorsolás következik, hogy ki nyer, illetve itt a Gundamosat és a Fuji TV-set, előbbit nem váltottam be, utóbbi végén kaptam egy kis matricás lapot. Nem a nyeremény a lényeg, hanem az út maga 🙂 Este találkoztunk a Doufukuai blog írójával is és együtt leraboltuk az Uobei sushit, majd ittunk egyet egy kis yokochō helyen (kis kocsmák, úgy kell az embernek behajtogatnia magát, pláne, ha három fehér megy be).
A harmadik napon délelőtt az Akasaka kastélynál nyitottunk, ami elvileg vendégház külföldi prominens személyeknek. Gyakorlatilag néhány napon előre egyeztetve be is lehet menni, de most nem volt jó időpont nekünk, ezért csak a kertet néztük meg, ez ingyenes és bárkinek majdnem az év minden napján látogatható. Találkoztunk egy idősebb párral, akik kérdezték, honnan jöttünk és vidáman mesélték, hogy már jártak Budapesten.
Innen a nem messze levő New Ohtani Hotel nyilvános kertjébe mentünk fotózgatni kicsit, ahol láthattunk sok momijis fát, vízesést, nagyon szép japánkertet és egy gázlómadarat is, aki most a modellemmé vált, valamint egy virágzó cseresznyefát, ami nagyon meglepett. Azóta tudom már, hogy van egy korán virágzó fajta, de hogy ennyire korán, az meglepett. Elugrottunk megint az Akihabarára, megkerestük szerintem a világ legeldugottabb szentélyét.
Estére még volt egy belépőnk előre megvéve a Kawaii Monster kávézóba, ami igazából egy nagyon agyament, kicsit túlárazott étterem, mint az ismert Robot étterem Shinjukuban, csak annál azért olcsóbb. Van egy belépő és utána kötelező egy ételt és egy italt fogyasztani (de utóbbi lehet akár víz is, előbbi meg egy előétel). Van egy pici show minden este és néha, több belépőért egy-egy nagyobb előadás, azt nem vállaltuk be. Nyitottak vagyunk a hülyeségekre, ez egyszer elég volt. Az étel egyébként nagyon finom volt, csak én például túl kevés kenyeret kaptam az ételemhez, kértem még az egyik pincértől. Sokáig se kép, se hang, azt se mondta, mennyi lesz (az étlapon nem volt feltüntetve), ezért szóltam még egynek, az se érkezett meg, ezért megettem kenyér nélkül a tonhalpürémet avokádóval. Mire kértük volna a számlát, akkor hozták egyben a két adagot, ekkor már visszaküldtem, hogy bocsi van, most már mindegy, ennek ellenére a számlán rajta volt mind a kettő, ráadásul két különböző árral, ezért kértem valaki angolul normálisabban beszélőt, hogy ne japánul kelljen küzdenünk és elmagyaráztam az egészet, kaptunk új számlát, de ez eléggé inkorrekt volt ahhoz képest, amit az országban megszoktunk.
Utolsó reggelünket a városban Godzillával kezdtük. Van itt egy kávézó, de nem kötelező semmit sem fogyasztani, fel lehet menni a hotel portájára és ott van egy kilátó, ahova teljesen nyugodtan ki lehet menni lőni pár képet, nem csak a szálló vendégei jöhetnek ki.
Vettem még két belépőt online még az új Snoopy múzeumba. nem hiszem el, hogy ezt mondom, de ezt kár volt, Túlárazott és szinte alig tud meg valamit az ember a rajzolóról és a sztori kialakulásáról, viszont rámegyünk nagyon a szerelmes vonalra. Nem rossz, de az eredeti árat (2000 yen) nyüszögve emlegettem volna utána.
Visszamentünk a csomagokért a hotelbe és mentünk a reptérre, ahol elindultunk Fukuokába.
A szállásra érve megint nehézségbe ütköztünk. Úgy volt, hogy a másodikon van a szobánk és az ajtón vár egy számzáras lakat, amiben a kulcs van. A mi ajtónkon nem volt ilyen, volt viszont az első emeleten egy, de az nem nyílt a kódunkkal. Telefonálni itt nekem horror, neten nem válaszolt a szoba kiadója, hogy mi történt, így átmentem a közeli 7-11 boltba és kikönyörögtem, hogy az ottani telefonon hadd hívjam fel. Kiderült, hogy elfelejtette elküldeni, hogy nem a másodikon vagyunk (még jó, hogy a csomagok nagy részét már felrángattuk a másodikra, lift nincs). Később még az is kiderült, hogy a wifi jelszó sem helyes, de ez már mindegy volt, kimentünk a városba még csokikat, ajándékokat venni és aludtunk.