Pénzügyek

Tetszik tudni, az úgy volt, hogy megláttunk egy olcsó repjegyet, München-Fukuoka 385 euroért. Mivel nekünk München egy egész kedvező reptér (a legközelebbi valódi nemzetközi, mert a linziből szinte csak német városok elérhetők), ezért osztottunk-szoroztunk és megvettük. A “gond” ott volt, hogy imádjuk Japánt, de picit drága ott egy 3,5 hetes intervallum, valamint szeretjük úgy egészében Ázsiát (na jó, Indiát nem annyira), ezért gondoltuk, körbenézhetnénk, merre tudunk olcsóbban elugrani. Ennek az útnak az anyagi lebontását mesélem el.

A feltételek:

  • minél olcsóbb legyen a repjegy, ha fapados, akkor egy bőrönddel együtt, de étkezés nem kell, mivel max 5 órákat utazunk és az ülés is mindegy a legtöbb esetben
  • a reptéri transzfer minél olcsóbban kijöjjön, tehát az éjszakai taxik legkevésbé kelljenek, mert szinte az egész földrészen 50% felár van olyankor az árakra, ha mégis kell, legyen olcsó országban (Thaiföld)
  • a szállás ne legyen közös szoba másokkal, talán egy-egy kapszula belefér Japánban, de csak ott és csak egyetlen éjszakára, az is kulturált szálláson
  • ha egy mód van rá, privát fürdő legyen, kivéve kis japán ryokan szobánál, ahol nem szállunk meg sokan egy helyen
  • a szoba minél inkább a városközpontban legyen, de legalábbis jó közlekedési lehetőségekkel körülvéve
  • minél tovább legyen ingyenesen lemondható a szoba, hogy flexibilisen változtathassuk a programunkat
  • a szoba legalább 11m² legyen (ez Hongkongban és Japánban sajnos fontos kitétel, vannak ennél kisebb lyukak is) és lehetőleg nem dohányzó (és macska se legyen, hihetetlen, de ez is számít, egyre több a macskás szállás)
  • ha reptéren kell aludni, lehessen 

Ami alapból benne van az első repjegyünkben:

  • természetesen oda-vissza, étkezés minden járaton, fejenként 2 kézipoggyász és egy 23kg-os bőrönd
  • hosszú átszállás:
    • Narita (rég meg akartuk nézni a városkát magát is, nem csak a reptéren átsuhanni),
    • Seoul és
    • Amsterdam

Ezeket mi válogattuk össze így, lehetett volna ennyiért más útvonalon vagy rövidebb átszállásokkal is választani, de mi szoktunk a repülőn aludni és így több várost tudunk meglátogatni akkor is, ha voltunk már Seoulban és Amsterdamban elég sokat.

Mivel mi is euroban fizettünk, ezért úgy írom ki az árakat, de a végösszegnél kiteszem forintban is az egyszerűbb érthetőség kedvéért (hozzávetőleges összeg, árfolyamtól függ).

A repülőjegyek összköltsége (fejenként):

 

  • MUC-CDG-NRT-FUK Air France + JAL 385€
  • NAG-KIX Peach 30€
  • KIX-HKG HK Express 38€
  • HKG-SIN Scoot 72€
  • SIN-HKT Jetstar 55€
  • HKT-DMK Nok Air 30€
  • DMK-NRT Scoot 165€
  • HND-FUK  ANA 82€
  • FUK-ICN-AMS-MUC Korean Air + KLM 0€

Összesen: 857€ (mindegyik szektorban két kézipoggyásszal és az induló és az érkező alaprepülőn kívül egy db 20kg-os csomaggal, fejenként, adókkal, illetékekkel), azaz kb. 263.000.- Ft.

Országokon belüli utazások összköltsége (ahol nem jelölök mást, ott vonat és fejenként):

 

  • Wels – München 19€ (előre meg lehet venni neten és volt egy kuponunk)
  • München – reptér 12,8€
  • Narita reptérből a városba és vissza vonat 3,9€
  • Fukuoka reptérről a városba 2€
  • 5 napos másodosztályú vonatbérlet Észak-Kyūshūra 76€ (előre neten)
  • Nagasaki villamosbérlet, egy napos 3,8€ x 2
  • a városból a Nagasaki reptérre busz 6,9€
  • a Kansai reptérről a szállásra 7€
  • Ōsaka két darab egynapos bérlet 12€
  • Kyōto kirándulás 7,6€
  • szállásról a Kansai reptérre 7€
  • Hong Kongban reptérről a szállásra éjjel 28€ (taxi, 2 főre) vagy Airport Express  10€ fejenként (nem biztos, hogy elérjük az utolsót)
  • Makaó kirándulás 37€
  • Hong Kong napijegy 5,5€
  • Hong Kong reptérre a szállásról 10€
  • Singapore Changiról a szállásra 2€
  • Singapore 3 napos bérlet 18,6€
  • szállásról a Singapore Changi reptérre 2€
  • Phuketen a reptérről a szállásra 18€ (taxi, 2 főre)
  • robogóbérlés 3 napra 10€ (két főre) + benzin
  • szállásról a Phuket reptérre 18€ (taxi, 2 főre)
  • Don Muang reptérről Bangkok városába 8€ (taxi, 2 főre)
  • Bangkok városon belül ?€ (tuk-tuk, 2 főre)
  • Bangkokból ki a Don Muang reptérre 8€
  • Narita reptérről be Tōkyōba 8,3€
  • Tōkyō városon belüli közlekedés 15€
  • a városból ki a Haneda reptérre 4,6€
  • Fukuoka reptérről a szállásra és vissza másnap 3€
  • Seoul reptérről a városba és vissza 10€ (előre meg lehet venni neten, így olcsóbb)
  • Amsterdam a reptérről a városba és vissza 9€
  • München reptérről Welsbe 18€ (előre + kupon)

Összesen kb.: 360€ (kicsit nehéz előre kiszámolni), azaz kb. 112.000.-Ft

A szállások költségei (két főre egy franciaágyas szoba):

 

  • nov. 13-14. München 0€ (rokonnál)
  • nov. 14. repülőn 0€
  • nov. 15-18. Fukuoka AirBnB 114€ (3 éjszaka, jó helyen)
  • nov. 18. Tosu 50€ (1 éjszaka, biznisz hotel és örülünk, hogy ez volt)
  • nov. 19-21. Nagasaki 104€ (2 éjszaka, nagy szoba, belvárosi)
  • nov. 21-24. Ōsaka AirBnB 125€ (internettel együtt)
  • nov. 24-27. Hong Kong 149€ (3 éjszaka és nagyon belvárosi)
  • nov. 27-30. Singapore 160€ (3 éjszaka, belvárosi)
  • nov. 30-dec. 4. Phuket 229€ (2 hotelben, az egyik a reptérnél utolsó éjszakára)
  • dec. 4. Bangkok 29€ (1 éjszaka, 4 csillagos)
  • dec. 5. repülőn 0€
  • dec. 6-9. Tōkyō 320€ (3 éjszaka 4 csillagos hotelben Shinjukuban)
  • dec. 9. Fukuoka AirBnB 43€ (1 éjszaka, 1 metróállomásra a reptértől)

Összesen: 1322,  tehát kb. 412.000- Ft

Vízumok:

 

Egyetlen érintett országban sem fizetős vagy előre regisztrálós.

Belépőjegyek (fejenként):

 

Japán:

  • Narita:
    • Narita nagytemplom 0€
  • Fukuoka:
    • Sofokuji 0€
    • Jotenji 0€
    • Nanzoin 0€ (a szobor alatti terembe a belépő 3,8€)
  • Kitakyushu:
    • Kokurajo 5€ (kastély és kert)
    • TOTO múzeum 0€
    • Kokura Port €
  • útközben:
    • Naritasan Kannon 0€ (a kannon belsejébe 3,7€)
    • Yotoku Inari szentély 0€ (a kert 1,5€)
    • Yoshinogari park 3,1€
    • Arita Porcelain Park 0€
  • Nagasaki:
    • Suwa szentély 0€
    • felvonó 9,3€ (oda-vissza rendes ár), kuponnal 8,3€
    • Chinatown 0€
    • Sofokuji 0€
    • Peace Park 0€
    • Glover Garden 4,6€
    • Oura templom 0€ (csak kívülről akarjuk megnézni, amúgy 4,5€ lenne)
    • Nagasaki Confucius Shrine 4,5€
    • Atomic Bomb Museum 1,5€
    • Urakami katedrális 0€
  • Osaka:
    • Osaka Museum of Housing 4,5€
    • Hozenji Yokocho 0€
  • Kyoto:
    • Uji templom 4,5€
    • Toei Kyoto Studio Park 16,5€
  • Kobe:
    • 2 házba belépő, összesen 7,6€
  • Tokyo
    • Snoopy múzeum 14€ (előre neten)
    • Kawaii Monster Cafe 4,5€ (előre neten)

Összesen Japán: 74,5€, azaz kb. 23.000.-Ft

  • Hong Kong:
    • Peak Tram oda-vissza sorbanállás nélkül + kilátó 11€ (online előre)
    • lézershow 0€
  • Makaó:
    • Macau Tower 14,2€ (online)
  • Singapore:
    • Buddha Tooth Temple 0€
    • Masjid Sultan Mosque 0€
    • Haji Lane 0€
    • Jurong Gardens 0€
  • Phuket:
    • The Big Buddha 0€
  • Bangkok:
    • The Grand Palace + Wat Phra Kew 12,7€
    • Lumpini park 0€
    • Wat Pho 2,5€
    • Wat Arun 1,3€
  • Seoul:
    • kószálás a piacon 0€
  • Amsterdam:
    • kószálás a belvárosban 0€

Összesen a többi ország: kb. 42€, tehát kb. 13.000.-Ft

Ez eddig fejenként kb. 1978€ (kb. 616.000- Ft), amiben benne van 13 repülés, a transzferek, belépők, szállások és hozzávetőlegesen a helyi közlekedés. Nyilván személyenként különbözik, hogy mennyit kell hozzátenni egy napi étkezésre és innivalókra, illetve hogy kinek felel meg a mi szállásunk (ennél sokkal olcsóbban is ki lehet hozni, ez olyan közepes), valamint az ajándékokra, mütyürökre költött opcionális pénz kinél mennyi.

Fontos tudni, hogy az összeget nem egyszerre kell kifizetni. Megvettük először a két keret-repjegyet, majd később a kicsiket. Ahogy megvolt több, lefoglaltunk pár szállást. A hoteleket sokszorhelyszínen kell fizetni (most direkt utaztam arra, hogy előre tudjak néhányat legalább fizetni),  de az AirBnB szállásokat például kifizeti az ember azonnal. Később megvettük a vonatbérletet is Észak-Kyushura, illetve előre két Suica kártyát, amin egyenként 2000 yen van, amit majd le tudunk használni boltokban és városon belüli közlekedésre, ezt mind-mind drágább lett volna helyszínen venni vagy nem tudtuk volna kártyával fizetni. Ehhez jött még az AREX vonatjegy Seoulban és a vonatjegyek Münchenbe és vissza, valamint több belépőt is lehet neten olcsóbban venni. Egészen elvetemültek vehetnek kuponokat, Japánban is Szingapúrban is sok van (előbbi nehézsége, hogy a kuponoldalak japánul vannak), amivel megint előre ki tudunk fizetni dolgokat, így eloszlatva a költségeket. Indulás előtt ez úgy néz ki, hogy a repjegyek és a szállás nagy része ki van fizetve, valamint a drága japán vonatbérlet, illetve pár kisebb vonatjegy, néhány belépő (olcsóbban, mint a helyszínen).

Napi étkezések (kb. összeg, fejenként)

 

  • Japán: napi 10€ x 14 nap – 140€
  • Hong Kong/Makaó: 11€ x 2 nap – 22€
  • Singapore: 12€ x 3 nap – 36€
  • Thaiföld: 7€ x 8 nap – 56€
  • Dél-Korea: 20€
  • Hollandia: 20€

Összesen: 294€, ami kb. 91.000.-Ft

Az étkezéseknél figyelembe kell venni azt, hogy otthon se fényt szoktunk enni, tehát a különbözet a fontos, hogy egy otthoni és egy külföldi étkezés között mennyi a különbség. Megdobja az árat, hogy szerintem otthon ritkán eszik valaki nap mint nap étteremben vagy olyan helyen, ahol készételt kaphat, külföldön viszont főzésre kevesebb a lehetőség (mindazonáltal mi most valószínűleg fogunk, mert sokat leszünk AirBnB-ben).

Egy ilyen út megszervezése nagyon sok idővel jár, amire esetleg nincs sokaknak ideje, de ilyenkor érdemesebb körülnézni, hogy van-e utazásszervező a környékünkön (ez a reklám helye, például én is az vagyok), mert az utazási irodáknál ennyiért biztosan nem úszhatunk meg egy 6 országon átívelő körutat. A legismertebb japán utazási irodánál például sok 2-3 hetes út repülőjegyek nélkül kerülnek 7-800.000.- forintba úgy, hogy nincs semmi beleszólásunk a programokba és az időbeosztásba. Nyilván aki nem tud meglenni külföldön anélkül, hogy fogják a kezét, annak ez ideális, de amint látszik, az utazásszervező költségét is beleszámítva még mindig jóval olcsóbban lehet kihozni egy-egy kiruccanást. Teszem hozzá, hogy nekünk a főbb látnivalók már Thaiföld kivételével mindenhol megvoltak, így azok az esetleges belépőjegyek most kiesnek.

Emellett magunknak is saját Google térképet csinálok, bejelölve minden látványosságot (pontosan, ha nagy a hely, akkor a bejáratot jelölve meg és információkkal, mint nyitvatartás és belépő), van egy excel táblázatunk az összes kiadásról, menetrendhez kötött járatokról (ennek az útnak kapcsán ez kizárólag repülők) és egy dokumentumban részletesen leírom, hogy a legpraktikusabb beosztani a napot, hogy ne céltalanul bolyongjunk (térképrészletekkel, menetrend információval, egyéb fontos infókkal). Ez azért meglehetősen időigényes előkészítés, viszont így helyszínen már nem nagyon fog meglepetés érni minket és tudunk az élményekre koncentrálni.

térképrészlet Nagasakiból