Elég hosszú az út Pattayába kocsival. Igazából nem ez a legolcsóbb, de vitathatatlanul a legkényelmesebb módja az utazásnak. Busszal amúgy fillérekbe kerül, csak hát több, mint 4 órácska, kocsival 1,5.

Mire leértünk, nem éreztük nagyon a boogiet, így csak egy plázába mentünk, ahol nem annyira meglepő módon egy repülő van. Jó, ez nem igaz, hogy nem meglepő módon, inkább úgy mondom, hogy Thaiföldön nem annyira. A pláza neve amúgy Terminal 21 (országos lánc, több van belőle), tele van világból merített dolgokkal, de úgy értve, hogy mintás csatornafedelek garmadát találtuk itt (több valódi, Japánban is előforduló minta is volt köztük). Végül egy kicsit flancibb thai helyen ettünk finomat. Vicces am, hogy “utazgat” az ember a szintek között.

Ahogy mentünk a szállás felé (még sétáltunk egy kicsit), találtunk még egy piacot, ahol egy kibelezett Boeing 747-es állt (én mondtam, hogy errefelé sűrűn terem). Itt végre kipróbálhattam a krokodilhúst, nekem egész ízlett, kicsit édeskés. Előtte áthaladtunk azon az utcán, ahol a rengeteg prosti van. Nyúlkálnak a férfiak alá, a karjuknál fogva próbálják behúzni őket magukhoz. Undorító volt, fotózni sem volt kedvem.

Nem kapkodtunk az indulással a második napon sem, hé, azért csak pihenni jöttünk ide. Reggeli után a medencénél tespedtünk és csak délután mozdultunk ki. Bementünk a városba és nagy nehezen találtunk olyan robogóbérlőt, ahol nem a fél vesénket akarták pár napért. Borzasztó, mi megy itt. Az egész környéken az volt az érzésem, hogy a hátuk közepére nem kívánnak minket, turistákat, holott belőlünk él a térség. Érdekes apróság, hogy alkoholt csak ebéd és vacsora környékén árusítanak a boltok. Egyszer beleszaladtunk, a kasszánál nem engedték lehúzni. A hűtőkben sok helyen ilyen függöny van az infóval. Betértünk a Wat Nong Oo templomba is, mert csak úgy ott állt és miért ne, volt is benne érdekes fém alkatrészekből készült Buddha is. Ja és a Benihanában ettünk, ami picit szerintem csalódás volt, legalábbis én jobbat vártam.

Estére kiválasztottunk egy kicsit menőbb masszírozót, ami nem ilyen gyártósoron tolja, nagyszerű volt, annyira, hogy lefoglaltunk az utolsó itteni esténkre még egy időpontot. Ezalkalommal amúgy szerencsénk volt, akik utánunk jöttek, azokat elhajtották, ha nem volt foglalásuk. Úgy tűnt, ez az északi rész kicsit rendezettebb, több az orosz turista és kevesebb a lejmolás. A következő albumba betettem egyébként a helyi energiaital mellett a belőle származó osztrák RedBullt is és hogy mennyire sokkal drágabb.

Reggel megpróbáltuk megnézni a Sanctuary of Truth-ot, de ide annyira nem egyszerű bejutni, előre kell jegyet venni, ráadásul azt 2 órával később lehet csak a pénztárnál jegyre váltani. Nem tudom, miért volt így. Elnapoltuk a dolgot, hogy másnapra veszünk majd jegyet, mert a helyszínen jelentősen drágább volt. Kitaláltuk, hogy inkább kimegyünk egy szigetre, de előtte még beugrottunk egy shinto szentélybe, ahol felmarkoltam életem első nem japán goshuinját, ráadásul ingyen osztogatták, ezért vásároltam egy matricát. Egészen furcsa volt shinto szentélyben lenni, ami azért egész igényesen van megoldva és személyzet is van (ha nem is japánok). Személyzet nélküliben voltunk pl. San Marinoban is. Ja, a hely neve Sriracha shinto shrine.

Odagurultunk a kikötőbe, ahonnan Sichang szigetére lehet többféleképpen kijutni. Mázlink volt, éppen indulás előtt volt egy hajó, gyorsan vettünk rá két jegyet és téptünk is kifelé. A szigeten egyből ráugranak az emberre, hogy béreljen robogót, érdemes beljebb sétálni pár percet és a környék egyetlen 7-11 boltjánál körbenézni, simán béreltünk ott olcsóbban egy nőtől. Olyasmi érzés volt egyébként, mint amikor kimentünk Liuqiu szigetre, csak itt nem akartam a robogóval egyből belerongyolni a vízbe a mögöttem ülő, éppen szülinapos barátnőmmel, de csak mert egyrészt ő nem volt itt, másrészt mert nem én vezettem.

Egyből egy Buddhához indultunk, nem tudtuk, hogy milyen piszok közel van minden mindenhez. Azért robogó nélkül húzósabb lett volna, meg kell hagyni. Nagyon szerettem volna venni valami kis mütyürt emlékbe, de olyan drágán fogott a cerkájuk, hogy kihagytam (japán árak voltak, de ez mégiscsak Thaiföld). Lett viszont egy új kutyabarim.

Ahogy errefelé jöttünk, láttunk egy nagyon khm falusias éttermet, ahonnan finom illatok jöttek, így beugrottunk oda egy ebédre és tényleg isteni finomat ettünk, csak utána a mosdó volt olyan, hogy azután kb. fürödtem egyet a fertőtlenítőben. Hiába, a mosdó nehéz kérdés errefelé, főleg, ha valaki mindig benyal valami bélfertőzést, mint én.

A Buddhán kívül a másik nagy látványosság a szigeten a Chao Pho Khao Yai szentély, így elgurultunk ide. Teljesen elképedtem, volt itt egy nagyon japános csatornafedél. A helyre a belépés ingyenes, van egy olyan kisvonat, ami felhúz és nem kell lépcsőzni és a vonatot egy ember működteti. Jó, így elolvasva ez nem fura, de nézzétek meg a képeket. Innen szép kilátás nyílik az egész öbölre.

Még visszaindulás előtt kimentünk egy strandra, egészen kellemes volt, voltak kutyák is teljesen szabadon, együtt fürdőztek az emberekkel. Jól el lehet tölteni csak itt a szigeten egy napot és talán kevésbé lejmolós, mint kint Pattayán. Leadtuk a 7-11-ben a robogó kulcsát, mert a nőt nem találtuk sehol és igyekeztünk elérni a visszafelé induló hajónkat. Itt volt végül a nő is, már várta az új kuncsaftokat, szóltunk neki, hol a kulcs és kész.

Visszaérve kinéztünk egy naplemente-néző helyet és ott a helyiekkel a homokban ülve vártuk ki, amíg lement a nap. Közben ettünk egy kis gyozának mondott dolgot. Atom cuki volt, hogy rengeteg kölyökkutya volt a parton, csak túl fáradtak voltak bármihez. Errefelé barátságosabbak és egészségesebbnek tűnnek sokkal a kutyák, mint Indiában. A naplemente nem volt extra, ezért sincs kép róla, de rendben volt ez így.

Ahogy haladtunk visszafelé, bementünk a Baan Sukhawadeebe, ami be volt bökve nekünk, csak konkrét terv nem volt, hogy mikorra. Ide este kell jönni és nagy elfogadással, mert a hely kegyetlen. A belépőhöz jár egy mini vacsora is, egy kis adag csirke köret nélkül és egy flakon víz, de azt is olyan kedvességgel adták oda, hogy örültem, hogy nem vágták hozzánk. A hely nagyon abszurd, Buddhától kezdve Ámoron keresztül minden van itt, kivilágítások, furcsa képek, egy kiállítás, hogy a királyuk milyen adományokat kapott innen-onnan a világból. Az ingyenes csirkét egy kb. esküvői teremben lehet elfogyasztani (én egy falatot nem mertem enni belőle). Durván tele van a hely kínaiakkal, buszokkal hozzák őket. Van egy étterem, ha nincs ide jegye az embernek, egy fotózásért se engednek be a szigorú biztonságiak, mert bent előadások is mennek. Megmondom őszintén, émelyítő a hely, mázli, hogy full józanok voltunk, mert ez bármilyen tudatmódosító hatása alatt rémesebb hely lenne. Ahogy a téren táncolnak a népek, mert ott vannak a nagy kivetítőn, konkrétan ijesztő volt.

Következő reggelen már ébredéskor megvettem a jegyeket a Sanctuary of Truth-hoz. Jó körülményes hely ez is, de az elején van néhány póni. Csak csoportokkal lehet bejárni a helyet, de mindenki ott lép le, ahol szeretne. Sisakot kell viselni a belső részen, mert folyamatosan dolgoznak az épületen, de nem volt veszély sehol, hogy ránk esne bármi. Egy órát vezetnek, aztán addig lehet maradni bent, ameddig szeretne az ember. Megint a boltban túlságosan drága volt minden, ezért lent elkaptunk egy helyi fotóst és inkább őt támogattuk azzal, hogy vettünk egy képet magunkról az épülettel a háttérben, egész szép volt a keret. Ide is azért bőven kell szánni időt, néhány órát, plusz mindenképp javasolt lesétálni a tengerhez, van egy part, ahol szó szerint senki sincs és a tengerrel lehet fotózni a helyet. Az épület maga egyébként szuper, rengeteg részlet, szép munka. A körítés kicsit felesleges, hogy “a főnök figyel minket kamerákon, hogy ki hordja a sisakot és marad a csoporttal”, meg hogy belemagyaráznak dolgokat az épületbe.

Innen a város konkrétan másik felére mentünk, a Phra Yai templomba, ez nem rossz, ha valaki szereti az óriási Buddhákat, mint mi.

Kimaradt Bangkokban egy mókás nevű, de nem kretén étterem, a Cabbages & Condoms, megkerestük az itteni helyüket (nem volt olyan egyszerű) és itt vacsiztunk egy könnyűt. Sem ajánlani nem fogom senkinek, sem lebeszélni róla, rossz nem volt, de kiemelkedő sem.

Este a tengerpart környékén egy plázában voltunk, megcsináltattam a körmeimet, már nagyon ideje volt. Na ezt senkinek nem javaslom, nem is mondom a hely nevét. Egyrészt a kommunikáció angolul és fordítóval együtt is nagyon problémás volt. Kicsit lehúztak, na. Addig viszont kész lett a mosásunk, ott jó árat fizettünk és nagyon szépen kaptuk vissza a ruhákat összehajtogatva és nagyon illatosan.

Másnap reggel elgurultunk a közeli orosz templomhoz és benéztünk, de jártunk már jobb változatban.

Kimentünk a déli kikötőhöz, na itt olyan káosz volt, hogy csak lestünk, pedig azért jártunk már néhány ázsiai országban (elég sokban). Sikerült jegyet vennünk a Lan szigetre a Nual strandra, hogy odamegyünk és lesz, ami lesz, majd megoldjuk. Nem rossz a hely, jött egy majom is, mindenki ráindult és etették, fotózták, így én inkább azt fotóztam lustán fekve, ahogy ők ezt teszik.

A neheze akkor következett, amikor indultunk volna a felső kikötőhöz. Az volt a gond, hogy innen délről több hajó nem ment késő délutánig és nekünk indulnunk kellett vissza, hogy megnézzünk még dolgokat világosban, plusz foglalásunk volt masszírra ugye, ráadásul ezekre a késő délutáni hajókra ott nem lehet jegyet venni, hanem előre kellett őket megvenni, így tényleg nem volt más választásunk, mint az északi kikötő. Voltak ilyen kisbuszok, de akkor indult csak, amikor megtelt, nem vártuk ki. Megbeszéltük inkább egy robogóssal, hogy felvisz minket, így ahogy minden nap törekedtünk rá, megint csináltunk valami olyat, amit soha előtte: hárman utaztunk egy robogón. Érdekes volt. A kikötőben gyorsan vettünk jegyet a visszafelé menő kisebb hajóra és robogtunk vissza a városba. Idefelé nem volt lehetőségünk elöl ülni, mert elfogytak a helyek (csak négy ember mehet oda), na most bevállaltuk. Nehéz nem a Bangarang-feldolgozásra gondolnom, ahol nem volt boldog a hét utas, hogy dobálta őket a víz, rendesen kapaszkodni kellett. Állati jó volt amúgy és segített megérteni, miért “beton” hatású a víz, ha az ember repülővel belecsapódik. Itt van egy nem jó felbontású videó, de csak ezt találtam.

Sétáltunk egyet a walking streeten, ahol egy fontos premissza nem teljesült: nem volt sétálóutca. Legalábbis sétálni lehet rajta, persze, csak úgy, ha nem zavarja az embert, hogy tele van autóval. Van viszont sok csatornafedél is, engem főleg ez érdekelt. Utána elmentünk megint masziztatni, ez most nem volt igazán jó, teljes testes két órás kínzásunk volt. Egyre volt jó, hogy megerősített abban, hogy én mindig csak lábmaszit kérjek, ez nem nekem való.

Az utolsó napunk semmis volt gyakorlatilag Pattaya szempontjából, reggel indultunk kocsival a reptérre és irányba vettük a 48. országunkat, Laoszt. Rengeteg dolgot nem néztünk meg Pattayán, amit bejelöltünk a térképen, de kicsit nekem… szóval turistás volt, lehúzós és olyan meh. Nem tudom, hogy valaha vissza akarok-e térni ide, meglátjuk.

A repcsink nem volt semmi izgi szerencsére, de időben Vientianéba értünk. Ami viszont meglepett minket, hogy ilyen röpke járaton is kaptunk enni, ráadásul finomat. Lefotóztam a belépési papírt is, mert két fele van, a második a kilépéshez kell, ilyen azért ritkábban fordul elő, arra vigyázni kellett távozásig.