Kicsit elaludtunk reggel, így csak 10 környékén indultunk el, vettünk két egynapos villamosbérletet a városi közlekedéshez 500 yenért, valamint átvettünk egy turistabérletet, amit a hotelekben lehet kérni, 3 napig érvényesek és 1-2 helyre igazán jó kis kedvezményeket adnak rá. Hogy mi a legjobb benne? Tökéletesen ingyenes, csak szólni kell, hogy szeretnénk egy ilyet és ennyi, útlevél sem kell hozzá, tehát akár az országban élő diákok is használhatják (a belépéskor csak felmutatni kell), hiába nekik nem turistavízumuk van.

Először pénzt akartunk váltani, de ez nem ment túl könnyen. Vettünk pár péksütit a Mr. Donutsban, hogy meglegyen a napi cukorbevitel első része, villamosoztunk kicsit, de ami ott levő váltó volt, az már bezárt, egy hotelben kaptunk szórólapot, hogy hol találhatunk mégis egy automatát, de először elmentünk körbenézni.

Az első látványosság a Konfuciusz szentély volt, ez se éri meg a belépőt, eddig kettőből kettő, amiért kár volt, ez most 6oo yen volt. Nem rossz és a tegnapinál jobb, de láttunk már sok szebbet (teszem hozzá, el vagyunk kényeztetve, hiszen voltunk már többször Hongkongban, Szingapúrban, bejártuk Taiwant és én Kínában is voltam már, nem beszélve Japán egyéb kínai templomairól, szentélyeiről). Van egy múzeum is benne, de nekünk eléggé élvezhetetlen volt, csak japánul van kiírva minden. Szépek az edények, de háttérinfó nélkül nem sokat ér.

Innen fel akartunk sétálni az Oura katedrálishoz, de útközben láttunk egy (ingyenes) felvonót, ami felvitt egészen a Nabekanmuri hegy majdnem tetejére, a Glover Garden kettes számú bejáratához, ahova mi bemenni ugyan nem akartunk, de egy nyitott nyugatias házat találtunk és nagyon szép volt a kilátás. Macskák támadtak ránk, mindenre elszántak voltak, hogy egy kis simogatást összeszedjenek 😀 Macskáztam. Én. Á mindegy, hagyjuk, csak Rumli meg ne tudja.

Lesétáltunk innen az Ouráig, hiszen az most alánk került, de az egyrészt le volt pukkanva, másrészt felállványozva, így akkor is kihagytuk volna, ha nem lett volna ott az a rengeteg irritáló kínai turista. Reggel kimentünk egy boltból már miattuk, mert annyira tolakodtak, hangoskodtak és olyan tömegben álltak sorba, hogy ezt ember nem várja ki. Nem irigylem a japánokat, néha még mi is erősek vagyunk nekik szerintem, de ezek a kínaiak borzalmasak. Volt itt egy másik, kevésbé felkapott templom, oda mentünk be inkább kicsit, nem volt tolongás.

Lementünk a kikötőbe, ahol egyrészt láttunk egy hatalmas óceánjárót, a régi hongkongi bank épületét (nem mentünk be) és váltottunk pénzt.

Megint vilire pattantunk (amik itt extrém lassan közlekednek, ezt nem rossz ám előre tudni, viszont az állomások nagyon közel vannak egymáshoz, tehát akár gyalog is lehet abszolválni az egész várost szinte) és felmentünk egészen az északi részre, hogy megnézzük a Béke Parkot, amit az atombomba ledobása után emeltek emlékeztetőül, hogy a béke mennyire fontos.

Innen az Urakami templomba, ahol előttünk pont valami iskolai rendezvény volt, mázlink volt, addig nem lehetett látogatni, azután gond nélkül. Nem messze volt a hely, ahova a bomba pontosan beérkezett, megnéztük ezt a teret is és találkoztunk egy bácsival, pontosabban hallotta, hogy beszélgettünk és leszólított minket, hogy valahonnan tuti Kelet-Európából vagyunk, majd mondta, hogy tud pár szót magyarul is, mondta, hogy Jó napot!, Viszontlátásra! és hogy szeretlek. Aztán amikor mondtuk, hogy Ausztriában élünk, mesélte, hogy nászúton ott voltak és németül is beszélgettünk kicsit. Nem is találkoztam még japánnal, aki ennyi nyelven beszél 😀 Azt mondta, tud még franciául és luxemburgiul is, mert ott élt egy ideig. Beszélgettünk még a magyar és a japán nyelvtan hasonló aspektusairól, aztán mi mentünk tovább.

Elkezdtünk lecsorogni a hegyoldalon az állomás felé, útközben ettünk egy taiyakit, megnéztünk egy egészen fura templomot, a Fukusaijit, aztán találtunk még egy szép katolikus tempit (japán viszonylatban szépet).

Beültünk a plázában enni egy helyre, sikerült pont oda bemenni, ahova mentünk már ezen az úton is, de korábban is voltunk, holott megbeszéltük, hogy igyekszünk nem ugyanott enni, hanem új helyeket felfedezni, de nem ismertük fel, amíg le nem ültettek.

Már nem sok napirendi pont maradt erre a mozgalmas napra, az egyik a kilátó volt, amihez még vonatoztunk egy utolsót, mert ma lejárt a vonatbérletünk. Az állomástól sétáltunk a felvonó aljáig, amit a poszt elején említett turista kuponnal féláron vehettünk igénybe, ami nagyon menő, egy étkezést megspóroltunk vele, illetve ezzel lenulláztuk a reggeli kínai szentély költségeit.

Leereszkedtünk a városba és még egy villamosozás következett, megnéztük a szemüveg-hidat, tök hangulatos kis környéken van, majd dobtunk még egy kis sushit ugyanott, ahol előző nap (mert ugye nem megyünk lehetőleg ugyanoda kétszer) és irány a szoba, mostanában végre nem este 10-kor jutunk a szobába (de ettől még korábban nem fekszünk le).

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *