Mumbai az új Bombay

Jobban voltunk reggelre, főleg én (Marci nem volt annyira rosszul előző nap sem). A reggeli felejthető volt, de legalább a szobába kaptuk. Kiderült a portán, hogy egy sima taxi (Ola) 8-900-ért vinne be a déli városrészbe, míg egy Uber csak 415-ért, ezért azt választottuk. Kicsit nehezebb volt, de megtaláltuk és egy órácska autókázás után már ki is szállhattunk. Már itt útközben az volt a benyomásunk, hogy sokkal rendezettebb ez a város, mint Delhi, sok a magas lakóház és némelyik újnak vagy felújítottnak néz ki.

A Fort környéke talán a legrosszabb olyan tekintetben, hogy ez hasonlít legjobban Delhire. Mintha minden suttyó itt gyűlne össze, hogy csináljanak egy ellenfényes képet magukról (igazából a háttér teljesen mindegy, lehetne a WC-ben is, ahogy ott is rendszeresen csinálnak, meg random útközben sétálva, egy fa előtt, vagy csak ha eszükbe jut). Biztonsági kapu van itt is, de értelme itt sincs. Csákók mászkálnak nyomtatóval a hónuk alatt, mint Balin, hogy az elkattintott képet azonnal kinyomtathassák jó pénzért a turistáknak.

WordPress Image Gallery Plugin

Innen gyalog sétáltunk, megnéztük a legfelsőbb bíróság épületét. Nagyon szépke, csak ellenfényben volt ez is. Egyébként az egész belváros tele van szép épületekkel, olyasmi, mint Budapest régi épületei, ugyanúgy az a gond velük, hogy koszosak. Az árusok sokkal kevésbé nyomulnak, egyáltalán sokkal élhetőbbnek tűnik a város. Kevesebb a kocsi, kevesebbet dudálnak, viszont a hőmérséklet horror, 40 fok volt ma.

WordPress Image Gallery Plugin

Beültünk egy fagyira a Burger Kingbe, hátha van internetük, de ebben az országban ez sci-fi. Legalább lehültünk kicsit. Érdemes tudni, hogy mindenhol az adómentes árak vannak feltüntetve, ezért nem annyit fogunk végül fizetni. Átsétáltunk az állomásra, nem volt annyira nagy belülről, mint mesélték. Kívülről nagyon szép, megint van kamu detektorkapu, itt már senki se nézi, annyira kamu. Ilyen látszatintézkedésekkel nem tudom, mit akarnak elérni. Úgy viszek be bármilyen fegyvert, ahogy akarok, viszont be vannak a kapuk kapcsolva, tehát az áramot eszik egész álló nap.

WordPress Image Gallery Plugin

Elsétáltunk a közeli piacra, ez valami botrány volt, az egyik legrondább, amit az országban láttunk és azért voltunk már páron. Hozzácsapódtunk egy japán csoporthoz, velük mentünk egy kört, de olyan szintű szemét és bűz volt, hogy az elképzelhetetlen. Voltak viszont fajtatiszta, egészséges kölyökszagú kutyák, rottweiler, cavalier king charles spániel, mopsz, német juhász és más pubik. Papírjuk természetesen nincsen, az áruk kb. 65ezer forintnál kezdődik.

WordPress Image Gallery Plugin

Fogtunk egy taxit gyorsan, hogy átvigyen a függőkerthez, mert ott van két templom. Na most a függőkert nagyon semmit se ér, de legalább a templomokat se találtuk meg. Nagyon kimerítő ilyen hőségben sétálni, ezért úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy plázába egy kis nyugatias életérzésért.

Beszálltunk egy korrektnek tűnő taxiba, aki a mi ajánlatunk helyett kevesebbet mondott fuvardíjra (!), majd felajánlotta, hogy menjünk taxióra szerint. Mire odaértünk volna, ahova indultunk (cakkra stimmelt órán is az összeg egyébként), mondta, hogy egyébként ez egy régi pláza, van egy újabb, menjünk abba. Az igazság az, hogy mivel mindkettőnek a nevében szerepel a Phoenix szó, összekevertem, de én is a másodikra gondoltam először. Mivel az nagyon közel van a szállásunkhoz is, ezért rábólintottunk, hogy oda vigyen. Kevesebb volt ez az összeg még az Ubernél is, bár bevállaltuk, hogy menjünk át a közeli hídon, ami extra 60 rúpia útdíj, viszont legalább egy órát spóroltunk vele, ami egy légkondi nélküli autóban a dugóban igazán csekély összeg.

Kevesebbet mutatott az óra, mikor odaértünk, mint amennyit mondott ráadásul, így végre nyugodt szívvel adtunk borravalót és útközben láttunk egy pöpec kórházat is, ha szükség lenne rá 😀

A pláza hozta, amit hoznia kellett, biztonsági kapu, légkondi és sok húzós üzlet. Kis séta után beültünk egy kicsit flancos helyre, hogy jobban legyünk kicsit, mert kezdtük megint rosszabbul érezni magunkat. Csak egy fogást ettünk, de az elég volt kettőnknek és iszonyatosan finom volt.

WordPress Image Gallery Plugin

Megnéztük a helyi mozit, ahol van ilyen all inclusive jegy is, 550 rúpiáért nem csak mozizol, hanem személyes csengővel hívod a felszolgálót, dönthető ágy-kanapék vannak és teljes ellátás is benne van. Teljesen elképzelhető, hogy visszatérünk ide egy filmre, amíg még a városban vagyunk, játszanak olyan amerikai filmet angolul, amit megnéznénk. Ezután már léptünk inkább, egyre vacakabbul voltunk, gyakorlatilag minden WC-nél meg kellett állnom és Marci se volt fényesen. Kimentünk a kapun és próbáltunk taxit fogni, 2km távolságra voltunk a hoteltől. Az első közölte, hogy 350 lesz (ennyiért jöttünk a belvárosból, 30km távolságból, csókolom) és nem hajlandó órával menni. Sétáltunk tovább, a legjobb ajánlat 100 rúpia volt. Dugó is volt, elégedetlenek is voltunk, így mentünk egy darabig, majd egy bácsit próbáltunk kijebb kérdezni (beljebb végig arra hivatkoztak, hogy mert dugó van – logikus, akkor inkább üresen pöfögnek tovább, mikor lenne olyan hülye, aki fizet azért, hogy üljön velük a hőségben), de nem nagyon értett angolul, ezért a közelben álló rendőrt hívta segítségül, aki azonnal mondta a bácsinak, hogy vigyen el minket 20 (!) rúpiáért. Beszálltunk és pont ez is történt. Visszajöttünk a hotelbe, bevettük a gyogyikat és pihengetünk. Zárásként pár kép, hogyan néz ki a környék, ahol pl. a Marriott és a Hilton is található (ezért foglaltunk erre a környékre, mert itt van sok flancosabb hotel, reméltük, hogy szebbek lesznek az utcák, még ha messzebb is van a belvárostól).

WordPress Image Gallery Plugin