Fukuokai utolsó reggelünk a reptérre vitt, hajnali járatunk volt Tokyoba. Szerencse, hogy belföldi járatra csak 40 perccel előtte kell kimenni.

Rég repültünk már a japán fapados Starflyerrel, most őket választottuk nosztalgiázni a fekete limóikkal. Most volt már ezen is belföldi ingyenes wifi, amit más társaságok már elkezdtek az országban szerencsére. Nem volt képernyő, de meglepett, hogy volt ilyen kis tartó a telefonnak, tabletnak, hogy tudjon rajta nézni az ember valamit. Szinte vadiúj, két hónapos géppel utaztunk, ez volt eddig a legfiatalabb nekünk. Leszálláskor kaptunk egy Seventeen-matricát, ez valami fiúcsapat, akik most koncerteznek Fukuokában (előző nap a lányok őket várták a stadionnál) és van valami együttműködés a társasággal. Tök jó volt amúgy, hogy bal oldalra foglaltam a helyünket, volt kis napfelkelte, majd a kötelező Fuji. Repcsiről sokszor akkor is látszik, ha felhős amúgy az ég, de most tiszta volt.

Ledobtuk a csomagunkat a hotelban (és találkoztunk azzal, amit elküldtünk inkább Fukuokából) és indultunk Nakanoba gépet, obikat venni és ettünk is finomat, találtunk véletlen egy kicsit unorthodox levesest, ami picit csípős volt, de nagyon fincsi volt. Be akartam tenni ide a Google Maps linkjét, de jelenleg bezárt és bizonytalan, mikor nyit újra, így felesleges.

Este még prüttyögtünk egyet Akihabarán, elkezdtem fotózgatni az új kis játékszeremmel, a 40 f 2.0 obival, de sokáig nem tudtunk maradni, nagyon korán keltünk.

A másnap reggelt egy belvárosi sétával kezdtünk. Kicsit tág mondjuk a “belváros” szó Tokyoban, több is annak számíthat, most Ginzában voltunk. Elmentünk a Suitengu szentélybe és haladtunk Dél felé.

Muszáj volt haladni, mert jegyünk volt egy olyan kiállításra, ahol Pokémon mintájú használati vagy dekorációs tárgyakat állítottak ki. Volt Pikachu horgolt függöny, tálak, edények és kimonok is. A bolt sajnos pöppet túlárazott volt, így csak egy pici dobozt vettem, pedig hát én voltam a célközönség, de ennyiért, na. Nagyszerű volt látni amúgy, hogy egy ilyen popkulturális szelet hogy be tudna épülni a hétköznapokba is, a legtöbb kiállított dolgot elfogadtam volna otthonra is, bár a Mareep evolúciós kimono kicsit túlzás akkor is, ha szerintem nagyon menő volt és imádom Ampharost, a legjobb formáját.

Utána ott az aluljáróban beálltunk a legrövidebb sorba, mert éhesek voltunk. A kaja rendben volt, de basszus, végül több, mint fél órát vártunk. Az ember nem akar kiállni, mert látja, hogy nem sokan vannak előtte és hátha hamar bejut. Utána sétáltunk egyet a kiállítás épülete mellett található Nishikubo Hachimangu elég új szentélyben, már voltunk itt, de csak sötétben.

Itt a környéken még sétáltunk egyet, bár eléggé fújt a szél. Haladtunk amúgy célirányosan előre.

Volt itt útközben egy rókás szentély, a Toyokawa Inari Tokyo Annex, ide bevallom őszintén, goshuinért akartam bejönni, de voltaképp tök aranyos hely – és a goshuinról lemaradtam nem sokkal, fél 4 előtt értünk oda és nem tudtam, hogy csak 3-ig árulják.

Azt reméltük, hogy lesz még itt is szép gingko-sor, mint Akihabarán, de nem, az szélvédettebb volt, így mentünk tovább rögtön az Olimpiai Múzeumba, aminek megint ideje volt. A múzeum maga amúgy nagyon érdekes, ha valaki szereti a sportot és van néhány interaktív játék is az emeleten.

Láttuk útközben, hogy van itt egy karácsonyi vásár. Na most én alapból nem vagyok oda az ötletért, hogy fizessünk egy ilyenért belépőt, főleg nem 2000 yent, mint ez volt, de olyan nagynak tűnt, hogy be kellett menni. Kicsit csalódás volt. A területe valóban nagy, de szinte teljes egészében csak enni-inni lehet bent, ráadásul a standok ugyanazt árulták mindenhol. Láttunk néhány mütyüröst, de amikor 50 euronyi yenért árulnak egy plüssmaci kulcstartót csak azért, mert az állítólag német, akkor kicsit elborzadok. Japánok biztos jobban élvezik ezt a helyet, mi maradunk az európai változatoknál. Ami jó volt, hogy a belépőért kaptunk egy bögrét “ingyen” (az egyiket haza is hoztuk) és ha az ember elcsap a standoknál 5000 yent, akkor valami sorsoláson vett részt és kapott hógömböt.

Még beillesztettünk egy Shinjuku bóklászást, húst sütöttünk és ittunk egy kicsit. Nem tudom nem ajánlani a helyet, ez a Yakiniku Takeda. Külföldi nincs itt, fel kell menni a lifttel a 4. szintre és ott van.

Következő napra megint régi bakancslistás helyet tettünk, Kameari és Shibamata kisvárosokba kirándultunk. Technikailag ez még Tokyo, de érzésre egészen más.

Kameari közelebb van, ezért ott kezdtünk. Itt játszódik egy KochiKame című rendőrös anime, ezért az állomás környéke velük van körülvéve. Sétáltunk egy nagyot. Több helyen van amúgy térkép kitéve, mit merre talál az ember, így nem volt nehéz dolgunk megtalálni a szobrokat és csatornafedeleket, de minden egy 15 perces körön belül található.

Útközben egy kis templomba is betértünk, az Emyojiba, csak mert ott volt.

Az állomáshoz közel van a Kameari Katori szentély, ami tekis, ez cuki volt, nem láttunk még teknősös őröket a bejáratnál.

Mellette volt valami szuperszónikus nagyon flanci pékség, ami tele volt díjakkal, vettünk két sütit, amiket később, a folyóparton megállva ettünk meg. Nagyon finomak voltak, azért azt be kell vallani.

Vagányak vagyunk, ezért gyalog indultunk tovább, kb. 10 percre volt a Kasai szentély, ez annyira nem is volt még vészes séta. Gingko sajnos itt is már csak a földön volt.

Na amit ezután csináltunk, az már annyira nem volt normális, fél óra innen Shibamata városrész és az volt a cél. Mindegy, gondoltuk, a folyóparton a töltés alatt szélcsendesebb lesz (nem). Nem volt azért rossz séta, láttunk több más kirándulót és mivel vasárnap volt, még gyerekek baseball edzését is.

Célunkhoz megérkezvén először a Yamamoto teaházba mentünk, ahol meglepő módon én is szürcsöltem egyet. Lehet amúgy teás vagy teátlan jegyet is venni, mert van egy szép kis kertje is. A mellette található múzeum éppen zárva volt, konkrétan másnapig, de fogok ide a negyedbe hozni szerintem csapatot, majd akkor megnézem.

A Shibamata Taishakuten a legfontosabb látványosság itt, tényleg szép templom. A talapzata extrém alapossággal ki van faragva, ezt meg is lehet nézni és tartozik hozzá egy szép kert is (ez belépős). Vettünk egy céges goshuint is a következő évre, hogy hozzon szerencsét.

A környéken egy filmsorozat játszódott, az Otoko wa tsurai yo (Nehéz felnőttnek lenni), ezért több ponton találkozunk a megjelenítésével. Akkora mázlink volt, hogy egy így beöltözött férfit is láttunk egy boltban. Korábban voltunk már a moncsicsis csatornafedélnél, most viszont megláttam, hogy itt lehet elhozni az ingyenes kártyáját (a Pokémon csatornafedeleknek nincs, amúgy mindegyikét le lehet vadászni irodákban), ezért elhoztam, ez életemben az első ilyen.

Délután visszautaztunk Tokyoba, megnéztünk megint néhány belvárosi helyet sétálva, mert abból soha nem elég. Az egyik állomáson láttunk egy Pokémon kártya automatát, muszáj volt kipróbálni.

Este még bementünk a Tokyo állomás környékére, először az ingyenes Seiko múzeumba. Mivel senki sem mondja, ezért hadd tegyem meg én: lentről felfelé kell haladni, ha valaki időrendben menne. Lift van.

Ezután pedig az itteni karácsonyi vásárba mentünk, ami bár ingyenes volt, de még annyi se volt, mint a másik. Fel akartunk menni egy ingyenes kilátóteraszra, de mire megtaláltuk, az orrunk előtt zárták be.

Gyorséttermi reggeli várt minket a következő napon, hát mutatom, ez valami ezer yen körül van. Meg se bírtam enni, olyan sok volt (a leves rákos).

Újra kimentünk Nakanora kicsit vásárolgatni és levágattam végre a hajamat (előző alkalommal aznap zárva volt). Jópofa, hogy lehet nem beszélgetős jegyet is venni, de én most beszélgetőset vettem, hadd gyakoroljak.

Ez a nap nagyon elment kevés fotóval. Visszafelé Shinjukun megint megálltunk, nappal akartunk megnézni néhány dolgot. A furcsa lyukas fehér épület egy buddhista templom, de bemenni aznap nem tudtunk, rendezvényt tartottak. Igen, az ott előtte egy cserifa, biztos nagyon jól mutat tavasszal. Ez a cserifák átka, hogy amikor nem rózsaszín vagy zöld, akkor baromi rondák a képeken.

Beugrottunk a Togo szentélybe is, itt nem jártunk még. Hihetetlen, hogy a túlzsúfolt Takeshita utcától egy saroknyira már ember sem volt, ennyire nem mozdulnak ki az emberek a hypeolt helyekről.

Amit kiemelnék viszont, találtunk egy számunkra új tonhalas éttermet, az Oh! Toro-t. Teljesen jó volt, az árak rendben, mindenkinek javaslom. Ritkán teszek be komplett albumot étteremről.

Este a Sakura stage-et néztük meg, viszonylag új hely, elég menő.

Csalóka amúgy, mert korán sötétedik, így még 6 óra sem volt, amikor Ebisura értünk, hogy megnézzük a sörfőzdét. Ez sem az a fergeteges program (nekem főleg, aki egy korty sört nem iszok), de legalább itt is volt egy kis karácsonyi heppening.

December 24-ét általában mi máshogy töltjük, mint szokásos európaiaknak, most például először a Toyosu halpiac új részére mentünk reggelizni, lábfürdőzni és egyáltalán csak megnézni azt, mert most lett kész nemrég.

Már voltunk egyszer a Nikon múzeumban, de most máshova költözött és kibővítették, így tettünk benne még egy kört és körbefotóztuk a Nikonjainkkal.

Ezután a Hebikubo szentélybe mentünk, mert a kígyó éve jön, bezsákoltam egy kígyós füzetet és egyből bele egy kígyós goshuint is.

Elmentünk újra Tennozu szigetre, egyrészt mert kimaradt néhány street art, amit nem néztünk meg előtte és most kipipáltuk.

A másik pedig, ami miatt idejöttünk, hogy pár nappal előtte elém került egy modernizált ukiyo-e kiállítás és rögtön vettem jegyet rá. Annyira nagyon jó nem volt, mint reméltem, de azért nem volt rossz. A legjobb a változó megvilágítású Fuji volt, ahol a két dimenziós képek kiléptek elénk.

Megkezdtük az utolsó teljes tokyoi napunkat az évben. Először postára mentünk, mert véletlenül több darabos újévi képeslapot vettem. Minden évben veszek egyet, így van egy mini gyűjteményem, kígyós még nem volt. Ha már ez történt, kikerestem két haver címét, akik kint élnek és akiét tudtam és elküldtünk nekik egyet-egyet. Ez amúgy könnyebb elmondva, mint ahogy történt. Egyikük címe latin betűkkel volt, amit le tudtam írni, de a másiké csak japánul és azt nem mertem, mert ha elrontok egy kanjit, talán sose kapja meg, ez mégiscsak Japán. Megkértem az alkalmazottakat, hogy segítsenek, de nem tették. Végül egy ott álló férfit kértem meg, aki szintén feladott valamit, hogy segítsen ki és megtette. Kicsit értetlenül állok néha az ilyen szabályok előtt, ez egy nagyon kis szelete ennek, de kellemetlen. Az viszont jó volt, hogy itt láttunk kígyós dobozos Kitkatot, amit előtte sehol máshol, így ezentúl be fogunk térni a postára Újév közelében.

Elmentünk néhány szentélybe, templomba goshuinokért. Igazából csak egy volt fontos, a kutyás Koishikawa Daijingu. A kutyával sajnos nem találkoztunk, csak egy órával később jött elő a szundizásból.

Bejutottunk végre az Ikebukurónál található Anime Stationre, ingyenes és be lehet tekinteni kicsit az animestúdiók világába is.

Sétáltunk egyet a környéken, számomra fontos volt, hogy hozzak egy goshuint egy eldugott kis templomból. Nagyon megörültem, hogy mondták, festik ráadásul, de elrontották a pecsételést, ezért sűrű bocsánatkérések közepette mondták, hogy akkor ragasztanak bele egy lapot inkább. Nem örültem. Találtunk viszont két furcsa épületet is, a kisebbik ráadásul a helyi rendőrség volt.

A délutánt a Waseda környékén történő goshuinvadászattal töltöttük, néhol sikerrel jártunk, néhol nem, viszont találkoztunk egy cuki templomi kutyával, Subaruval (a Subaru egyébként a kínai “hajas fej” csillagkép neve japánul). Este még beszaladt egy kis sushi természetesen.

Még muszáj volt elmenni a Shinjukura, mert Marci nem látta még a kivilágítást, de az előző napokon olyan erős szél volt, hogy nem akartunk a téren fagyoskodni.

Utána feladtuk még a bőröndöket, ez egy fontos része volt a tervünknek és örülök, hogy gond nélkül ment, mert tartottam a sikerességtől. Általában egyik városból a másikba küldeni nem gond, de most úgy akartunk, hogy december 25-én küldjük át Osakába őket (eggyel utaztunk tovább) és oda csak január 17-én kellene megérkezni. Szerencsére a Kuroneko Yamato cég úgy csinálja, hogy két hétig tárolja is a bőröndöt, ha szükséges és ha csak ruha van benne (semmi hűtenivaló dolog).